Előadás-kritika

Kádár kakasa és más metaforák

Alexa Károly: Modern magyar irodalom

  • Kertész Irén
  • 2004. február 26.

Tudomány

Az előadó tanácstalanul néz farkasszemet a háromfős hallgatósággal. Mitévők legyünk? - kérdi végül. Tartson országértékelőt! - indítványozza egy fiatalember. Azt tudnék - bólogat a tanár úr, de aztán mégis elkezdődik az óra.

A politika azért nem hiányozhat. Az egykori Mozgó Világ-szerkesztő, akit tíz évvel később Antall József nevezett ki az MTI vezérigazgatójának, szemlátomást újabb tíz év elteltével sem csinál titkot közéleti szerepvállalásából. Az órának ez nem árt: feltehetőleg amolyan történelmi hátteret kíván felvázolni a későbbi alkalmak anyagához. Akárhogy is, a központi téma nem az irodalom, hanem az irodalompolitika, vers- vagy regénycímek csak elvétve hangzanak el, annál több szó esik a cenzúra létéről vagy nemlétéről, '56 előttről és utánról, indoktrinációról és konszolidációról. Az előadás viselhetné akár a Bevezetés a pártállam bugyraiba címet is, és miért is ne, még jogos is lehet Vergiliusunk feltételezése, miszerint Kádár halálának napján, midőn ő - mint megtudjuk - éppen szendvicset evett a bécsi verőfényben, mi, hallgatók még a kismedencében pancsoltunk. Így nyer értelmet az az előadói törekvés is, hogy minden tulajdonnevet nagy körültekintéssel vezet be, "az Egy mondat a zsarnokságról című vers", "egy orosz író, akit úgy hívnak, hogy Szolzsenyicin", miközben azért tesz engedményeket ("Rákosi Mátyást talán nem kell bemutatnom").

Az eszmei mondanivaló

A legtöbbet emlegetett név Illyés Gyuláé; ő a Modern irodalompolitika című fejezet főszereplője, aki minden reggel a szomszédban lakó Kádár kakasának kukorékolására ébred. Kiegyezés ide, "aljaskodás és taktikázás" oda, az előadó meggyőződéssel állítja, hogy mindez nem sértette az utolsó nagy írófejedelem alkotói szuverenitását, olyan benyomást hagyott azonban elterjedni magáról, mint akinek kényelmes a rendszer. Persze valójában neki sem volt kényelmes, mégis az volt a közvélekedés, hogy "amíg ő van, addig baj nem lehet". A kemény, majd puhulásnak induló diktatúra egyik nagy bűne az, hogy '45 után megszakad valami a magyar életben - "ez egy MIÉP-es kifejezés" -, ez pedig a közös múlt narratívája, s az ezzel párhuzamosan hallgatásra kényszerült szerzők, még a mégoly virágzó reneszánszukat élők (Márai Sándor és Hamvas Béla neve röppen fel e helyütt) sem foglalhatják el többé méltó helyüket az irodalmi közbeszédben.

A fenti bekezdésnyi kivonat természetesen nem ebben a formában hangzott el a másfél óra folyamán: a narratíva pusztulásáról szóló gondolatmenetnek például legalább ötször fut neki az előadó, de mindannyiszor félbeszakítja magát, mert eszébe jut egy (valóban) érdekes adoma az '56-os forradalomról vagy a Rákosi-érában töltött gyermekkoráról. Ez a csapongó hangnem a mondatokon belül is érvényesül, ide-oda dobálja a mondatrészeket, s ha mindez nem lenne elég, ráadásul hadar is kegyetlenül. Ha tehát a hallgató nekilát szétszálazni a közigasság (Központi Bizottság) vagy a rokkos (rokokós) szavakat, csúfosul ráfázik, mert mire magához tér, már el is tévedt az alexai retorika útvesztőjében. Ahhoz viszont kiválóan ért, hogy közel hozza a hallgatóságot témájához: érvelése nemcsak érdekes és kifinomult, hanem meggyőző is, szinte bármit könnyen aktualizál ("valójában a mai cenzúra, vagyis az információnak ez a sokkal profibb megszűrése a globalizáció kulcsa"), a szóhasználat pedig választékos, még a pongyola szavak is meg vannak válogatva. A szemét, szutyok, gazember terminusokat nem indulat szüli, egy laza csávó hétköznapi stílusával van dolgunk. Mint amikor egy-egy személyes tapasztalat bukkan fel az órafolyamban: hallunk például "a Mozgó Világ nevű folyóiratról", amelyet '83-ban "kinyírtak ezek a ganék, akiknek egy része ma aparlamentben ül és beszél nekem jogállamiságról".

Az eszme

A konzervatív eszmerendszer máshol is előtör, például amikor a kommunizmus hibájának tudja be a társadalmi értékrend szétrobbanását; elvégre "nem lehet, hogy a te mocskod annyit ér, mint az utolsó homelessé" - de aztán gyorsan kijavítja magát, hogy most nem az embertelenség beszél belőle, "de vannak szerepek", és mindenkinek az a feladata, hogy ezekben kiteljesedjen.

Mindettől eltekintve fordulatokban gazdag előadás gyűjti kupacba az áttekinthetőség jegyében a többé-kevésbé lerágott csontokat. Amilyen például a posztmodern definíciója, miszerint a 20. század második felének eredménye az is, hogy a tárgycentrikus irodalmi világ szövegcentrikussá vált. Az előadás szembetűnő eleme, hogy Alexa Károly, velünk ellentétben, még az előbbi korban nőtt fel, de az utóbbiban lett belőle irodalomtörténész.

Kertész Irén

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba, Egyetem u. 1., Stephaneum 2-es előadó, szerdánként 10-11.30




 

 

 

 

 











Copyright © Magyar Narancs 1995-2004.




Elektronikus terjesztés: Index.hu Rt.





Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.