Király Tamás a rendszerváltást körülölelő nagy pillanatokban a nyugati lapokban, de sokak számára idehaza is egyike volt az ország legizgalmasabb titkainak. Az idén, hosszú szünet után a Pécsi Nemzeti Színház színpadán vonultatta fel legújabb kollekcióját, amennyiben érdemes ezzel a névvel illetni az általa bemutatott kreációkat.
Király
ugyanis - ma már közhelyszámba megy ez - nem ruhákat tervez; legalábbis megnézheti magát az, aki az ő modelljeiben kívánna őszi sétára indulni. Ezek ugyanis nem azért vannak, hogy viselve őket elbana-, valamint bagatellizáljuk őket. Király ruháit elhagyott éji parkok sétányain öltik magukra a halott nimfák kísértetei, midőn a kiszáradt szökőkútból éjfélkor egy pillanatra lidércálmok el nem sírt könnyei záporoznak fel gejzír gyanánt, a gallyak és csontszáraz levelek angolkeringő ritmusát zörgik Boreász karnagy úr füttyszavára.
Amúgy érdekes megfigyelni, hogy Király tapodtat sem mozdult a szakmája perifériáján jó évtizede meghódított helyéről -és hibáznánk, ha rugalmatlansággal vádolnánk. Hogy tudja-e, avagy sem, mellékes is: az idő Királynak dolgozik, a ruhák és az eszmék frontján mindinkább kiterebélyesedő káosz lassan beéri őt. Kezdő korában még képtelenségszámba ment minden ötlete, ma már azonban korántsem elképzelhetetlen, vagy legalábbis egy belátható jövőn belül elképzelhető, hogy az ő kreációi köszönjenek ránk valahonnan, valami poszt-ezredvégi szalon intim szakaszából, miközben Vidovszky fanyar harmóniáira járjuk haláltáncunkat.
Addig is:
a Sixvil ruhaszalon
bemutatója a New Age jegyében kezdődik: a kifutón ufótekintetű, áttetszőre sminkelt manöken lejt végig, kicsiny vázából művirágszirmokkal hintve meg a szájtátva ámuló publikumot, a hangszórókból színes ambient-muzsika szivárog. Ami a szalon őszi modelljeit, illetve az ezekből áradó meggyőződést illeti, a Magyar Narancs mint liberális sajtótermék csak a legmesszebbmenőkig azonosulni tud, és boldogan csatlakozik a mozgalomhoz, mely azt a politikailag tökéletesen korrekt jelszót tűzte zászlajára, hogy igenis viselhessenek kicsi és molett nők is hosszú, ezüstmetál estélyit. Legfeljebb úgy néznek majd ki benne, mint egy boncsegéd a vasárnapi műszakon -ám a cinterem éppúgy része a világmindenségnek, mint a táncparkett például. Sőt. A Sixvil őszre szánt férfiöltönyeit egyfajta komor, enyészetet sugalló hangulat lengi körül; egyikükben-másikukban akár édesanyánk temetésén is sikert arathatnánk.
Láthattunk ezenfelül gengsztercsíkos, valamint akadémiaititoknok-öltönyt, estélyi ruhát valamiféle merev anyagból, amely így a megszólalásig hasonlóvá teszi viselőjét egy lelkét kilehelő majonézestubushoz -de megcsodálhattunk lágyan omló, keleties (indiai, pakisztáni, esetleg üzbég) reminiszcenciákat keltő szabású és mintázatú kelméből rafináltan egyszerű formába álmodott kisestélyit is, melynek már a viselőjéről való lehántása is élményszámba mehet a mind hosszabbodó őszi estéken, szigorú vonalaival S/M jellegű párnacsatákra és mindinkább önnön sorai mögé keveredő tárgyalásra egyaránt csábító hostess-kiskosztümöt, androgün élcek csattanóival kecsegtető nadrágkosztümöket; láthattuk továbbá egymást, köszönhetően annak, hogy a Sixvil bemutatóját végül is nem rendezték meg, az ámulni invitált, ám a hevenyészett kifutó két oldalára felstószolt publikumnak alkalmi világítás híján, afféle munkafényben tehát, jószerével leginkább egymásban nyílt alkalma gyönyörködni, szemrevételezvén a keszeg gesztusok és a tessék-lássék összeválogatott butikcuccok őszi gyűjteményét.
De
tíz év múlva,
mire már csak üszkös bombatölcsérek és törmelékkorzók szegélyzik botorkáló lépteinket, akkor is a Király modelljei sejtetik majd az addigra minden bizonnyal végérvényesen elpackázott jövőt.
Rút Ernő
