Mintha egy negyven évvel ezelőtti magyar kalandfilmbe csöppentünk volna. Nemcsak valódi huszárjelmezbe bújt lovasok készülnek a rohamra, a fehér köpenyes császáriak is. De láthatunk szürke gúnyás népfelkelőket kiegyenesített kaszával, sőt török jelmezbe bújt Jellasics-ágyú-töltelékeket, fokossal. Szerencsére karikára sem esik az eső, táncol a napfény a szuronyokon, az időjárás jó hangulatú öldöklést ígér. Miután egy muzeális Robur teherautó platójáról lepakolják az ágyúkat, már tényleg csak az hiányzik, hogy a buckák mögül valamelyik régi színészlegenda bukkanjon elő. Mondjuk Básti Lajos, gondosan hullámosított, mellig érő álszakállal.
"1997 óta rendezzük meg a pákozdi csata-imitációt, az ország számos hagyományőrző egyesületének aktív közreműködésével. Mindannyian nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, és megpróbálunk mindent a legjobban és legfő-képpen balesetmentesen csinálni - mondja Páli Csaba hagyományőrző őrnagy, a Fehérvári Huszárok Egyesületének számvevője, a rendezvény szervezője. - Mivel 1848-ban harmincötezer ember állt szemben tizenhétezerrel, nem mondhatjuk hitelesnek ezt a fellépést, de ennek ellenére megpróbálunk hasonló, az akkori történeti leírásokból vett epizódokat megjeleníteni. Így látható lesz gyalogsági felderítés, tüzérségi előkészítés és támadás, gyalogos- és lovasroham."
A nézők a domb oldalában foglalják el helyüket, a szerény beharangozó ellenére is többen vannak a vártnál. Persze egy ütközet megtekintése vagy az abban való részvétel jellegzetes családi programnak mondható, de Pákozdra iskolai csoportok is érkeztek. Bízunk az osztálykirándulásba ojtott történelmi lecke sikerében. Az ifjú csatalesők fejében így talán megmarad valami a bőséges információáradatból, s még véletlenül sem fogják azt válaszolni a "Mi volt 1848. szeptember 29-én?" kérdésre, hogy "Ezerkilencszázötvenhat", ahogy az imént egy tizenkét év körüli kislány.
Már csak azért sem, mert a csatával egy időben a cseppet sem tolakodó műsorvezető úgy próbálja közvetíteni az eseményeket, hogy abba még a legelszántabb történész se köthessen bele. A sok-sok apró, fegyverekre és egyenruhákra vonatkozó részlet mellett megtudhatjuk, hogy százötvennyolc évvel ezelőtt ugyanilyen ragyogó időben zajlott a csata, itt lépett pályára először a szabadságharc brit vendégjátékosa, Guyon Richard, valamint Perczel Mór és a (jóval) későbbi miniszterelnök, Andrássy Gyula is. De ami a legfontosabb: az addig nem is létező magyar honvédség Pákozdon debütált.
Valójában ennek köszönhető a szeptember 29-i ütközet legendája. (Bármilyen különös, a Pákozd-kultusz bizonyos tekintetben Farkas Mihály nevéhez köthető, aki 1951. július 2-án indítványozta, hogy szeptember 29-ét jelöljék ki a "Néphadsereg napjává". Kijelölték. A csatatérre néző obeliszket 1948-ban avatták fel.) Az alig néhány óráig tartó csatában - reggel fél kilenckor kezdődött, délután hatkor már aláírták a fegyverszünetet - az áldozatok és a sebesültek száma nem volt számottevő, technikai vagy "művészeti" vonatkozásaiban is jelentéktelennek mondható, sőt a szabadságharc későbbi ütközeteihez képest voltaképpen kedélyes összejövetelnek számított. "A mi veszteségünk az eddig beérkezett beadványok szerint 7 halott, 37 sebesült, 5 ló" - írta közvetlenül a fegyerszünet megkötése után Móga altábornagy Batthyány miniszterelnöknek.
Most csak kétszázan lehetnek a harctéren, láthatunk párbajt, kézitusát, a közönség hangja a lovasrohammal jön meg. A hajrá magyarok ütemére csattognak a kardok, megint filmes élmények jutnak az eszünkbe, annyira profi és fegyelmezett az akció, hogy nem is érzékeljük: itt voltaképpen hobbisták csapnak össze a játék kedvéért.
"Higgye el, uram, több ez, mint játék, több ez, mint hobbi. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy nép nem dicsőíti a múltját, nem tud jövőbe sem nézni - mondja egy császári egyenruhába (az osztrák hagyományőrzők nem vállalták a szereplést, ezért Jellasics seregét is a magyarok játszották) öltözött férfi a dabasi tüzérektől. - A mai nap úgy alakult, hogy az osztrák tüzérséget kell eljátszanunk, így aztán ezzel a két kezemmel készítettem a császári egyenruhát, kizárólag azért, hogy a pákozdi csatában viseljem, hogy ellenség tudjak lenni. De hát ez egy történelmi játék, itt nem azt kell nézni, ki melyik oldalon áll, hanem azt, hogy minél életszerűbb legyen. A negyvennyolcas atillám a kocsiban van, ahogy vége a csatának, átöltözöm."
Az óriás gyufaszálakra emlékeztető röppentyűknek és az ágyúkba való robbanóanyagnak köszönhetően nemcsak roppant látványos, de igen hangos is az esemény. A lovak a zaj és a szemkápráztató fényjelenségek ellenére is fegyelmezetten várnak a sorukra, a katonák, a huszárok, de még a kisdobos és a vén zászlótartó is az alkalomhoz illő emelkedettséggel próbálja eljátszani a ráosztott szerepet. Az ágyúk közvetlen közelében néha ugyan elcsattan egy-egy "hú, bazmeg", de minden bizonnyal nem volt ez másként százötvennyolc évvel ezelőtt sem.
