A Magyar Narancs csütörtökön megjelenő legfrissebb számában Romsics Ignác történésszel készült interjú olvasható. Részletek a beszélgetésből.
Magyar Narancs: Az I. világháború utáni békeszerződésről a hagyomány szerint Foch francia marsall mondta azt: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre.” Egyetért azzal, hogy a nemzeti sérelmek és kisebbségbe került milliók ügye mintegy predesztinálta a következő fegyveres konfliktust?
Romsics Ignác: Egyetértek azzal, hogy a versailles-i rendezés etnikai igazságtalanságai jelentős mértékben hozzájárultak a II. világháború kirobbanásához. Józan ésszel nemigen lehetett feltételezni, hogy Németország örökre bele fog nyugodni Kelet-Poroszország leválasztásába, Oroszország pedig Besszarábia, Kelet-Lengyelország és a Baltikum elvesztésébe. A kisebb hatalmak közül pedig nemcsak Magyarország követett revizionista célokat, hanem Bulgária, továbbá a győztesek közé tartozó Olaszország is.
MN: A történettudományban nem mindig van értelme feltenni a kérdést: mi lett volna, ha? Mégis megkérdezem: lett volna esély a húszas–harmincas években békésen rendezni a vitás kérdéseket itt, Közép-Európában?
RI: Volt ilyen esély. Az 1930-as évek elejére sokak számára nyilvánvalóvá vált a Versailles környéki békeszerződések elhibázottsága, s valamiféle újrarendezés elkerülhetetlensége. A határrevízióval egybekötött újrarendezésért folytatott harc élén Mussolini állt. Egyik 1932-es beszédében az olasz vezető a négy nagyhatalom (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország) békés megegyezésére és a vitás európai kérdések közös rendezésére tett javaslatot. Ezzel egy időben hasonló nyilatkozatok hangoztak el angol államférfiak szájából is. Winston Churchill például kijelentette, hogy az olyan kérdéseket, mint „a danzigi korridor vagy Erdély […] sokkal célszerűbb volna addig rendezni, míg hidegvérrel és nyugodt légkörben lehet róluk tárgyalni”. (...) Az olasz és brit vezetők elképzelését, amely utóbb négyhatalmi paktum néven vált ismeretté, 1933 márciusában öntötték konkrét formába Rómában. A tárgyalások angol dokumentációja szerint, melyet volt alkalmam tanulmányozni, a két fél konkrétan Kelet- és Nyugat-Poroszország egyesítésére, tehát a lengyel korridor megszüntetésére, valamint a magyar többségű határ menti területek visszacsatolására gondolt. Az elgondolásból két ok miatt nem lett semmi. Részben azért, mert Franciaország ragaszkodott a status quóhoz, részben pedig azért, mert az 1933 januárjában hatalomra jutott Hitler-kormány kevesellte a módosításokat. (...)
MN: Miért oly népszerűek az összeesküvés-elméletek – például a trianoni béke kapcsán? Miért pont a szabadkőművesek „felelősségét” vették elő az „alternatív történész” – de leginkább dilettáns – szerzők?
RI: Feltételezhetően azért, mert ez jól összekapcsolható azzal a politikai beszédmóddal, amelynek néhány éve centrális eleme a háttérhatalmakkal, a Soros György által irányított hálózatokkal és a brüsszeli bürokratákkal való példálózás. Másrészt a bűnbakképzésnek régi hagyományai vannak. 1919 után a zsidók és a kommunisták, 1945 után a nyugati imperialisták és a hazai reakciósok, köztük az egyházak voltak minden rossz okozói. Most úgy látszik, a szabadkőművesekre jár rá a rúd. De hát minderről nem engem kellene megkérdeznie, hanem azokat, akik ezeket a teóriákat kitalálják, terjesztik és pénzelik.
MN: Miért lettek a 19–20. századi történelmet kutató és az évtizedek óta tabukat döntő történészek a most is zajló, kormánykörökből is szított emlékezetpolitikai háború céltáblái? Komolyan gondolhatja bárki is, hogy le lehet cserélni tudósokat műkedvelőkre?
RI: Természetesen nem lehet, de ettől még gondolhatják. Narancsot sem lehet Magyarországon termeszteni, de azért volt idő, amikor megpróbálták. Másrészt minden „őrségváltásból” – akár sikeres, akár nem – ideig-óráig sokan jól meg tudnak élni. S az érdekvezérelt propagandisták számára ez elég.
A teljes cikket elolvashatják a Magyar Narancsban, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
