Spanyolországban engedélyezték egy koronavírus-elleni védőoltás embereken való tesztelését

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 28.

Tudomány

Ehhez 190 önkéntes toboroznak.

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését - jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

Az Ad26.COV2.S nevű vakcinát a Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica vállalat fejleszti, amelynek klinikai vizsgálatához 190 önkéntest toboroznak Spanyolországban.

A vizsgálatok két madridi és egy santanderi kórházban zajlanak majd egészséges  18 és 55 év közötti, valamint 65 év feletti jelentkezők bevonásával.

A tárcavezető ismertetése szerint Spanyolország Belgiummal és Németországgal közösen vesz részt a kísérletek úgynevezett második fázisában, összesen 550 önkéntessel. Az ígéretes eredménnyel záruló első szakaszt az Egyesült Államokban és Belgiumban végezték több mint ezer vizsgálati alany közreműködésével.

Hozzátette: a tervek szerint a vakcinának lesz egy harmadik, utolsó szakasza is, amelynek sikere esetén várható a fogalombahozatal kérelmezése.

Salvador Illa kitért arra is, hogy a spanyol gyógyszerügynökség több vakcina-kutatást végző céggel is kapcsolatban áll klinikai vizsgálatok esetleges spanyolországi elvégzésére.

A miniszter hangsúlyozta: Spanyolország 30 millió adag oltóanyagra tart igényt abból a 300 millióból, amelyre az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral. Reméli, hogy ez első dózisokat már december végén megkaphatják.

Ahogy világszerte, úgy Spanyolországban is számos kutatócsoport dolgozik védőoltás kifejlesztésén, a legelőrehaladottabb szakaszban a Nemzeti Biotechnológiai Központ kísérlete tart, ahol nemrég kezdték az oltóanyag állatkísérleteit. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.