Így nem csoda, hogy imádja a Balaton bármely partját, még a délit is, csak a felesége ne látogassa meg. Retteg attól, hogy lefröcskölik, mert a víz nem barátja az elektromosságnak, pedig a fröcskölés elengedhetetlen a szezonkezdethez. Zamárdi-Felső lakói állítják, hogy a déli parton robban be először a nyár, mégpedig úgy, hogy egy gyerek bemegy a lébe, lelocsol egy felnőttet, és ettől a turisták is megkívánják a vizet. Innentől irreverzibilis a dolog.
Az őslakók visszahúzódnak a partról az olcsóbb büfékbe, a turisták pedig átveszik a hatalmat. A helybeliek úgyis eleget előnapoztak ahhoz, hogy frusztrálják az őskeletnémet emléktörzsbelieket, akik fehér testük és sörhasuk miatt bőrdzsekiben napoznak.
Az a bizonyos olcsóbb hely, amely egész évben nyitva van, és árait a szezon sem nyomja föl, a legtöbb településen olyan neveken működik, mint Szomjashorgász, Lalibüfé vagy Széplehányka. Ez a rezervátum, ide szorítják vissza az indiánokat, és Alex is az ilyen helyeket szereti. A fröccs nem kerül többe egy húszasnál, a palacsinta patinás és a kürtőskalács is húsz évvel ezelőtti minőség, ami balatoni viszonylatban jót jelent. A sült hal: hekk, száznyolcvan egy jobb darab, mellesleg évek óta azt az illúziót táplálja, hogy balatoni halfaj.
Itt vernek tanyát a hely szellemei. A mumus, aki valaha valamelyik menő cég rendszergazdája volt Pesten, aztán leköltözött téli remetének, szakállt növesztett, már csak a tyúknyáját terelgeti, vuduzza a turistákat, azok meg vele ijesztgetik a gyerekeiket. A falu Mad Maxe, nem tudni, miféle zsebrádiót szigszalagozott a kempingbicaj kormányára, és úgy tudja ugratni a gépet, mint Rózsa Sándor a lovát. Ezen még a pohárvadász néni, Mrs. Glasshunter is tátja a száját, két telitalálat között. A valahonnan mindennap idekerülő motoros banda lekicsinylőn röhög, a nőiknek kuss van, aztán fantasztikus pedálokról beszélgetnek még nyolc-tíz órát. Estefelé megjelennek a pesti rockandrollsztárok is, akik napközben ingyér tanyáznak egy idegen nyaralóban, míg az el nem kel tizenhat millióért. Valószínűleg mindent megtesznek azért, hogy elriasszák a vevőket. Nádat égetnek, zenélgetnek, isznak. Keresnek egy speeddiszkót, ahol már kétszáz felkészült rendőr várja őket. Boldog lehet a büfé, amelyik büszkélkedhet még a budi mögött rejtőző, ragaszkodó természetű mutogatós bácsival is. A korán érdeklődő gyerekek csúfolják és szaladnak előle, a mamák tüzes piszkavassal fenyegetőznek. Szociológus külsejű férfi próbálkozik a pultnál immár sokadszor, hogy kérje a szokásost, de a tulaj mindig csak harmadjára találja el. Fent említett főhősünk, Alex emiatt bánatosan eteti lángossal Rozika nevű kutyáját.
A naplementét (amit csak a fotóslányok késnek le) a rezervátumlakók elcsípik a parton, és megmártóznak, mert ilyenkorra a turista már a Pálma diszkóban vagy a Pannónia Hotelben fizet tízszeres árat a koktélokért. Szövődnek a történetek arról, amikor még nem töltette fel a polgármester a tavat észak és dél egyesítése céljából, amikor még két utcával előbb volt a part.
Hazafelé csendesen megyünk, nehogy beszélgetni kelljen a szomszédban lakó gerontológiai konferenciával, megegyezünk, milyen jó, hogy ma sem nyírtuk le a füvet, mert tele van százszorszéppel. Hallgatjuk, mint mulat az elöljáróság az aznap érkezett szobabérlőkkel. A távolban füstöl a házunk, mert a nyaraló újraüzemelésekor mindent bekapcsoltam, még az üres kávéfőzőt is. Most idejében érkeztünk. Egyszer még megjárom. A rozsdás kerti székeken ücsörögve elhatározzuk, hogy ha megússzuk, a prehisztérikus szúnyogokat, és a házból is sikerül kiszellőztetni a füstöt, akkor holnaptól tisztességesen nyaralunk, mert szeretjük a szezont.
Álmomban kiszárad a Balaton, és Alex, mint egy sorsüldözött világító ponty, a közepén fuldoklik, miközben te is más vagy, mégse vagy máshol.
- sisso -
