„Az 1956-os magyarországi hadműveletekben összesen 59 091 szovjet katona vett részt (7349 tiszt, 51 472 fő pedig az altiszti és legénységi állományhoz tartozott). A Magyarországon bevetett teljes haderőre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek alapján el lehetne végezni ezt a vizsgálatot minden egyes itt harcolt katonára vonatkozóan, ugyanakkor a 707 elesett katona adataiból is levonhatók következtetések a haderő etnikai arányairól” – szögezi le Nagy Artúr.
A történész a Qubiten és a 444-en publikált tanulmányában ad korrekt választ az aktuálpolitikai töltetű kérdésre: igaz-e, hogy ukránok – mármint ukrán nemzetiségű szovjet katonák – verték le 1956-ban a magyarországi forradalmat.
Nagy Artúr emlékeztet, a magyar forradalomba beavatkozó szovjet csapatok legnagyobb részét tényleg az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területéről vezényelték ide: elsősorban a Kárpáti Katonai Körzetből, részben a Baltikumi, az Odesszai Katonai Körzetből. A legnagyobb veszteséget elszenvedő 33. gépesített gárdahadosztályt viszont Romániából hívta át a hadvezetés, és voltak eleve nálunk állomásozó szovjet csapatok is.
Az alapján, hogy a többség a mai Ukrajna területéről érkezett, helytelen azt feltételezni, hogy azok a katonák ukrán nemzetiségűek voltak, hiszen a Szovjetunióban – és az idő tájt, illetve korábban más államokban is – a katonákat besorozásuk után jellemzően nem a szülőföldjükön, hanem az ország távolabbi területein képezték ki, aztán ott is szolgáltak.
Nagy Artúr emlékeztet, a második világháború idején zajlott hadműveletekben felbukkanó elnevezéseket – 1., 2., 3., 4. Ukrán Front – sem az adott csapatok etnikai összetétele, hanem földrajzi helye alapján adták. A Vörös Hadsereg nemzetiségi elegye – amennyire ezt vizsgálni lehetett – a második világháború alatt folyamatosan változott, attól függően, hol tartott a frontvonal. A háború vége felé jellemzően több ukrán és belarusz szolgált ott, mint amikor még a fehéroroszok és ukránok hazája nagyrészt német megszállás alatt állt. Árulkodó körülmény az is, hogy a nyolcvanas években a balti államok azt követelték a Szovjetunió vezetéséről, hogy hadköteles fiataljaik a saját köztársaságukon belül szolgálhassanak, ne vigyék el őket messzire.
Bár a teljes, Magyarországra vezényelt szovjet haderő nemzetiségi összetételének vizsgálatához nincs elég adat, azt lehet feltételezni, hogy az arányok ugyanolyanok lehettek, mint a máshol szolgáló szovjet csapatoknál, ami az egész Szovjetunió népességi összetételét tükrözte: az oroszok valamivel több, mint ötven százalékban képviseltették magukat.
Erre engednek következtetni a vizsgálható adatok is.
Nagy Artúr a nálunk elesett 707 szovjet katonáról azt derítette ki, hogy 59,97 százalékukat az Oroszországi SzSzK területén sorozták be, 21,78 százalékukat az Ukrán SzSzK területén, 1,70 százalékukat a Belarusz SzSzK-ban, tehát ők azokban a köztársaságokban születtek. Az elesettek között volt még üzbég, örmény, grúz, azeri, kazah, moldáv, türkmén, lett, litván és tádzsik köztársaságbeli is.
Leadkép: Fortepan
