Az emberiség története mindig is az édes ízek bűvöletében telt; eme elfojthatatlan vágy kielégítésére hosszú időn át az élettanilag is fontos cukorfélék szolgáltatták az egyetlen megoldást. Így volt ez már akkor is, amikor még nem létezett finomított cukor, és a méz is luxusnak számított, elvégre táplálékaink jelentős része így vagy úgy tartalmaz természetes cukrokat. A cukor azonban sokaknak méreg (például a diabétesszel élő betegeknek), míg mások okkal vagy ok nélkül tartanak a finomított cukortól. A kényszerű vagy önkéntes cukordiétán élők számára nem marad más, mint az édesítőszerek választéka.
Kell hozzá gyomor
A világ egészségügyi szakhatóságai gondos vizsgálatok nyomán nyilvánították biztonságosnak e szereket (rendszerezésükről lásd keretes írásunkat), ami többnyire azt jelenti, hogy normál konyhai dózisban nem mérgezők, és nem igazolódott az sem, hogy fogyasztásuk növelné a daganatok kialakulásának kockázatát. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem kéne számolnunk a cukorpótlók rendszeres fogyasztásának más, hosszú távú, akár kellemetlen egészségügyi hatásaival.
Szeptemberben egy nemzetközi kutatócsoport (Ariel Kusmarónak, az izraeli Ben-Gurion Egyetem professzorának a vezetésével) a Molecules folyóirat környezeti nanotechnológiával foglalkozó különkiadásában publikált tanulmányt arról, hogy a rendszeresen nagy dózisban fogyasztott mesterséges édesítőszerek végzetesek lehetnek a bélrendszerünk mikroflórájában fontos szerepet betöltő baktériumok számára. Az izraeli kutatók mindenekelőtt a sok tekintetben, így a bélflóra szempontjából is modellorganizmusnak számító Escherichia coli viselkedését vizsgálták mesterséges, nagy intenzitású édesítők rendszeres bevitele esetén. Azokról a szerekről van szó, amelyeknek egységnyi tömegét jóval édesebbnek érezzük, mint ugyanannyi mennyiségű finomított cukrot (szacharózt) – éppen ezért az élelmiszeripar előszeretettel használja ezeket, hiszen jóval kevesebb is elég belőlük egy-egy termék megédesítésére. Ráadásul még mindig sokkal többen vannak azok, akik beérik az élelmiszerek címkéin feltüntetett magas kalóriatartalmú, illetve jelentős glikémiás indexű összetevők (szénhidrátok, azaz cukrok) ellenőrzésével, mint ahányan lemondanának az édesítőszerekről.
A kutatók hat olyan rendszeresen fogyasztott, nagy intenzitású, mesterséges édesítőszer hatását vizsgálták, amelyek korábban átmentek a vizsgán – például az Egyesült Államok meglehetősen széles tevékenységi kört folytató élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatósága, az FDA is jóváhagyta a használatukat. Az édesítőszerek hatásának érzékeléséhez biolumineszcens E. coli baktériumokat használtak, amelyek toxinok jelenlétében fényt bocsátanak ki – ezeknek a baktériumtörzseknek az emésztőrendszerben velünk szimbiózisban élő (hasznos) bélflórában is jelzőfunkciójuk van, afféle őrszemként szolgálnak. Az eredmény: az édesítőszerek eltérő módon és más-más koncentrációk mellett, de kedvezőtlenül hatottak a tesztként használt baktériumtörzsekre. Voltak olyanok, melyek kifejezetten indukálták a toxinokat jelző fénykibocsátást, a népszerű szukralóz nevű édesítő nagyobb koncentrációban egyenesen gátolta a bélbaktériumok aktivitását.
A kutatók szerint az eredmények határozott aggodalomra adnak okot, hiszen a bélflóránk egészsége több szempontból is kihatással van a szervezetünk üzemszerű működésére. Mondhatjuk persze, hogy még számos perdöntő vizsgálat szükséges ahhoz, hogy teljes biztonsággal kijelentsük, óvatosabban kell bánnunk az édesítőszerekkel, ugyanakkor egy másik idei vizsgálat azt sugallja, hogy némely édesítők más tekintetben is kockázatosak lehetnek. A trehalóz nevű, immár mesterségesen is szintetizált kétértékű cukorról (diszacharidról) például egy, a Nature-ben januárban megjelent tanulmány állította, hogy kedvenc tápláléka az antibiotikumoknak széleskörűen ellenálló, súlyos kórházi fertőzéseket is okozó Clostridium difficile patogén baktériumoknak. Utóbbiak is a bélrendszerünkben laknak, mint időről időre elszaporodó opportunista kórokozók, de a hasznos baktériumflórába korántsem sorolhatók. Még szerencse, hogy a trehalózt (amely nem tartozik a klasszikus, nagy intenzitású édesítőszerek közé) inkább csak Japánban és Ausztráliában használják édesítőszerként, de máshol is előbukkanhat kozmetikumokban vagy élelmiszerekben, mivel vízvisszatartó hatása egészen rendkívüli.
Jönnek a kilók
De nem csak a bélrendszer működésébe szólhatnak bele kedvezőtlenül a mesterséges édesítők, előfordulhat, hogy rendszeres használatuk látszólag paradox módon akár elhízáshoz, sőt a cukorbetegség kialakulásához is vezethet. Tavaly egy kanadai metaszintű, 37 korábbi kutatás adatait összevető vizsgálat jutott arra a – más szakemberek által egyébként vitatott – következtetésre, hogy az édesítőszerekkel készült ételek rendszeres fogyasztása egyáltalán nem hozható kapcsolatba a fogyással, márpedig sokan éppen fölösnek érzett kilóik leadásáért választják a cukros helyett az édesítőszeres táplálékot. A rendszeres édesítőszer-bevitel viszont a nagy sokaságon végzett számos vizsgálat kombinált, statisztikailag mérlegelt eredménye szerint inkább újabb kilók felszedését segíti, érezhető mértékben növeli a kettes típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, sőt a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Bár a kanadai kutatók (a Manitobai Egyetem munkatársai, Ryan Zarychanski vezetésével) nem tértek ki a lehetséges hatásmechanizmusra, merész, igaz, nem mindig megalapozott hipotézisekből nincs hiány. A legelterjedtebbek szerint a szervezet által elsődleges energiaforrásnak számító cukor megvonását az amúgy egészséges szervezet túlkompenzálja, több glükózt szabadít fel a természetes glikogénraktárakból, ráadásul a napi menüben a kevesebb szénhidrát helyébe sokszor jóval több (telített) zsiradék lép.
Fő a mértékletesség
A fent sorolt vizsgálati eredmények kétségkívül aggodalomra adhatnak okot, de a kockázatok valószínűleg nem olyan szintűek, hogy teljes mértékben kerülnünk kéne az édesítők használatát. Azonban érdemes megfontoltan nyúlni ezekhez, mert valószínűleg nem alkalmasak számos, a laikusok által jóhiszeműen vélt célra. A cukrot nem, csupán édesítőszert tartalmazó élelmiszerekre gyakran írják rá, hogy kalóriaszegények, amivel nyilván azt akarják kifejezni, hogy rendszeres fogyasztásuk nem jár fölös bevitellel, ez azonban legfeljebb rövid távon igaz – a hosszabb távú hatásokat már nem támasztják alá a vizsgálatok. Aki cukorbeteg, és mégis édeset enne, az nyilván rászorul az alacsony glikémiás indexű cukorpótlókra, amihez még vércukorszintet szabályozó adalékokat is fogyaszthat (lásd: Félédes élet, Magyar Narancs, 2014. április 3.). Ám a szóba jöhető cukorpótlókat sem árt alaposan, egyenként mérlegelni, ehhez pedig többnyire kevés a támpont, hiszen a komplex élettani hatások tekintetében még hiányoznak a szerenként specifikus (vagy akár a kombinált hatást firtató) klinikai vizsgálatok. Annyi azonban biztos, hogy a súlyfelesleg kialakulásának meggátlására és a táplálkozási szindróma más (akár a cukorháztartás zavaraival, akár a keringés egészségével összefüggő) tüneteinek megelőzésére nem elég kidobni a cukrot az ablakon, és valami „kalóriamentessel” helyettesíteni. Sőt, még az is lehet, hogy ezzel csak rontunk a dolgon.
| Édesek sokasága
A nálunk is használatos édesítőszereket több csoportra oszthatjuk, részben hatásosságuk, részben eredetük szerint – így tartja ezeket számon az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) is. Még a gyakran emlegetett nagy intenzitású édesítőszerek között is akadnak olyanok, amelyeket természetes eredetűnek nevez az osztályozás, habár ezek kinyeréséhez is igénybe veszik a vegyészet leleményeit. Ilyenek a jázminpakócából (avagy sztéviából) kivont szteviol-glikozidok, a narancshéj olajából is kinyerhető neoheszperidin DC, vagy a taumatin, amely az afrikai katemfe gyümölcs kivonata, de már akad genetikailag módosított baktérium is, ami ezt termeli. A többi magas intenzitású édesítőszer azonban kivétel nélkül a szerves vegyészet gyümölcse. Ilyenek a szacharin (a régi, népszerű édesítő, habár fémes az utóíze), a ciklamátok (amelyeket éppen e fémes íz kompenzálására találtak fel), a szintén keserű utóízű, de legalább hő és pH tekintetében is stabilis aceszulfám-K, illetve a csak savas közegben stabilis (így kólafélékhez ideális) aszpartám – utóbbi kettőt vegyítik is, a kedvező hatások kombinálására. A legnépszerűbbek közé tartozik még az utólag is jóízű szukralóz (egy klórozott cukorszármazék, amelyet nem bont el a szervezetünk), és a szintén tiszta édes ízt adó neotám. Az édesítőszerek egy másik típusa ugyan nem éri utol a cukrokat édesség terén, de kalóriatartalmuk alacsony és legalább természetes eredetűek, édességekben, gyógyszerekben és rágógumikban is felhasználhatók. A szorbit, mannit, izomalt, maltit, laktit, eritrit és persze a nyírfacukorként elhíresült, de azért kukoricahulladékból gyártott xilit kétségtelenül hasznos vegyületek, sőt, még hűsítő hatásúak is, hiszen vízben való oldódásuk hőt von el a környezetükből. Nagy mennyiségben azért puffadást és hasmenést okoznak – kutyának pedig semmiképpen se adjuk egyiket sem! |
