"A leírások kényelmessége jól illik azoknak az embereknek a habitusához, akik a városban kószálva, az aszfalton róják botanikai gyűjtőútjaikat. (...) Számára a csillogó, zománcozott cégtábla legalább olyan faldísz, mint a polgár szalonjában az olajfestmény; a házfal az írópultja, oda támasztja jegyzetfüzetét..." - előlegezi meg ars poeticánkat Walter Benjamin joggal elhíresült A Második Császárság Párizsa Baudelaire-nél című esszéjében. Jóllehet Benjamin a marxi elidegenedéselmélet társadalomkritikai akcentusaival közelíti meg a modernség világát, és az új színpadon, a nagyvárosban feltűnő, az eleddig ismeretlen szcenárióban antihőssé előléptetett szereplőt, a kószálót, nem feledkezhetünk el arról, hogy a bágyadt reflektorfénybe emelt szabad és magányos individuum tekintetének fénytörésében a dolgok sajátos árnyékot vetettek, ráadásul egy irodalmi műfaj, a tárca létrejötténél ő locsolta az újszülöttre a keresztvizet.
