Tudomány

cyberhírek

Időmérleg Egy friss felmérés szerint az amerikaiak több időt töltenek a Facebookon, mint a Gmailen, a YouTube-on és a Google keresőjében együttesen. A Yahoo visszaszorult egy év alatt. Kibertámadás Propagandacélból, az iraki háborút bírálva indított kibertámadást az "iraq resistance" nevet használó cracker amerikai nagyvállalatok ellen: az új féreg a múlt héten a spamforgalom 10 százalékát generálta. Menekülés Egy japán újságírót úgy szabadítottak ki afganisztáni fogságából, hogy twitterüzeneteket küldött fogvatartója mobiljáról, miközben azt mutatta meg neki, hogyan kell használni az internetet az új telefonon. Filmkalózok A múlt héten kiterjedt nemzetközi filmletöltő hálózatot számoltak fel 13 európai országban, köztük Magyarországon a belga hatóságok irányításával.
  • .
  • 2010. szeptember 16.

cyberhírek

Ûrszemét A Pentagon megbízásából készült tanulmány szerint nemsokára mindennapos lesz az egyre szaporodó űrszemét és a működő műholdak találkozása, ami komoly problémát jelent majd az űriparnak. Termoszféra Zsugorodik a felső légkör, az atmoszféra Földtől legtávolabbi rétege a Nap ibolyántúli sugárzásának jelentős visszaesése miatt, állapították meg amerikai kutatók. A termoszféra sűrűsége 30 százalékkal esett vissza, még a Nap legutóbbi sugárzási minimumánál is kisebbre. X-akták Winston Churchill a második világháború során eltitkolta, hogy a légierő egyik gépe azonosítatlan repülő tárggyal ütközött, mert általános pániktól tartott - derült ki a brit Nemzeti Levéltár által nyilvánosságra hozott újabb adag ufóaktából. Google-per A Google-nek 8,5 millió dollárjába, vagyis közel kétmilliárd forintnak megfelelő összegbe került az, hogy kiegyezzen azokkal a felhasználókkal, akik a céget azért perelték be, merta Buzz nevű alkalmazás bevezetésekor személyes adatok szivárogtak ki. Káromkodás A Magyar Országos Levéltár honlapján közzétettek néhány dokumentumot, amelyek azon ritka eseteket rögzítik, amikor bizonyos perekben "nyelvtörténeti jelentőségű" káromkodásokat idéztek fel a tanúk. Halpusztulás Becslések szerint legalább hatmillió hal és több ezer aligátor, teknős és folyami delfin pusztult el Bolívia folyóiban az idei télen.
  • .
  • 2010. szeptember 9.

cyberhírek

Búzagenom Feltérképezték és közzétették a búza rendkívül összetett genetikai kódját brit kutatók. A búza DNS-ét 17 milliárd bázispár alkotja, ez ötszöröse az emberi genom méretének.
  • .
  • 2010. szeptember 2.

cyberhírek

Kamuprofil Sajátos módon ünnepli harmadik születésnapját azAntivírus blog. Az oldal szerkesztője kamuprofil-vadászatot hirdetett, a cél, hogy minél egyedibb módon buktassanak le hamis iWiW-profilokat és Facebook-adatlapokat a versenyzők. Összeférhetetlenség Florida állam egyik iskolai körzete nem javasolja a pedagógusoknak, hogy közösségi honlapokon kapcsolatban álljanak diákjaikkal.
  • .
  • 2010. augusztus 26.

cyberhírek

Időtöltés Havonta átlagosan 240 millió órát töltenek az interneten a magyar netezők. Az időmennyiség az elmúlt öt évben csaknem nyolcszorosára emelkedett - derül ki a Gemius és az Ipsos közös kutatásaiból.
  • .
  • 2010. augusztus 19.

cyberhírek

Wikileaks Az amerikai védelmi minisztérium nyomatékosan kérte a Wikileaks oknyomozó honlaptól, hogy azonnal adja át a még birtokában lévő titkos dokumentumokat az afganisztáni háborúról. A Wikileaks még 15 ezer oldalnyi publikálatlan, titkos háborús irattal rendelkezik, és folytatná a kiszivárogtatást. 130 millió A Google számításai szerint pontosan 129 864 880 könyv létezik a világon.
  • .
  • 2010. augusztus 12.

cyberhírek

Vészhelyzet Elromlott a Nemzetközi Ûrállomás két hűtőrendszerének egyike, ezért leállítottak az állomás négy iránybeállító giroszkópja közül kettőt, a két kommunikációs rendszer egyikét, és a két műholdas helymeghatározó közül is csak egyet működtetnek. Cenzúra Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy októbertől betiltják a BlackBerry nevű okostelefon néhány szolgáltatását. A hivatalos indoklás szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy nem tudják ellenőrizni a telefonon küldött üzeneteket. 20 milliárd Vasárnap elküldték a húszmilliárdadik twitter-üzenetet.
  • .
  • 2010. augusztus 5.

cyberhírek

Zombihálózat Az FBI segítségével a szlovén rendőrség leleplezett egy fiatalokból álló csoportot, amelynek tagjai több mint 13 millió számítógépet megfertőző vírust alkottak. A zombihálózat nyomaira tavaly bukkant egy kanadai cég. Kalóznet A Svéd Kalózpárt a felhasználók számára teljes anonimitást biztosító internetszolgáltatás indítását tervezi, hogy ezzel is védjék a fájlcserélők jogait.
  • .
  • 2010. július 29.

Napvihar 2013 - Ébredező csillag

A legújabb világvége-szcenárió szerint legkésőbb három év múlva gyilkos erejű napviharok olyan elektromos-mágneses rezonanciákat keltenek majd bolygónkon, hogy belereccsen kütyüalapú civilizációnk. Az esély ugyan adott erre - de kisebb, mint a pánikkeltők állítják.