Az északi félteke jó részét - érdekes módon a Kárpát-medence kivételével! - sújtó, az idei nyár egész eddigi periódusára kiterjedő hőhullám különösen erősen és hosszú ideje (már két hónapja!) érzékelhető a Kelet-európai-síkság és Szibéria jelentős területein. Oroszország egymástól távoli régiói érték meg több mint évszázados hőmérsékleti rekordok bukását. Előbb június 25-én mértek 42,3 fokot Belogorszkban, az Amur menti körzetben, majd július 11-én új rekord született az ország európai felén is - 44 Celsius-fok, amelyet a Kaszpi-tenger menti Kalmük Köztársaságban, Jaskulban regisztráltak. Mondhatnánk persze nyeglén: ugyan, mit számít az, mekkora forróság van a távoli tajgákon és sztyeppéken! Csakhogy a hőhullám hamarosan elérte az orosz metropolisokat is: Moszkvában és Szentpéterváron július elején egymást követő három napon mértek 42 fokot, ami nemhogy ott, de még nálunk, Közép-Európában is igencsak szokatlannak számítana. Ennél is megdöbbentőbb, hogy a hőmérséklet éjjelente sem ment le 36 fok alá! Amúgy a fenti rekordok nagyon jól jellemzik a forróságot hozó leszálló légáramlások, a felhőoszlató anticiklonok és az általuk kialakított meleg szektorok mozgását: előbb a szibériai Jakutföld felett volt a központjuk, majd fokozatosan haladtak nyugat felé, átkelve az Urálon, s végül elterpeszkedtek az európai Oroszország felett. Júliusban az átlaghőmérséklet e régióban 7-8 fokkal meghaladta az ilyenkor szokásos átlagos értékeket, s ez mit sem változott augusztus első egy-két hetében. Az eddigi meteorológiai vizsgálatok azt sugallják, hogy egy olyan tartós, magas szintű légáramlat, úgynevezett jet stream alakult ki, amely forró, száraz (szaharai, illetve arábiai) levegőt szállít a Kelet-európai-síkságra és Oroszország más térségei felé. Az északi félteke tavaszi, nyári értékeit elemző klímakutatók szerint ebben az évben amúgy is rekordok dőltek meg - más kérdés, hogy ebből pont mi, magyarok vajmi keveset éreztünk meg, legalábbis lapzártánkig. De már ez is rámutat arra, hogy a vélelmezett globális felmelegedéssel összefüggésbe hozott események még egymással szomszédos régiókat sem érintenek egyformán. Márpedig az oroszországi rendkívüli hőség egyben rendkívüli szárazsággal is járt - ezzel összeállt a nagy tüzek kialakulásának valamennyi feltétele.
Sír a Volga
Az első tüzekben nem a sztyeppék kiszáradt füve, a búzamezők vagy az éghető illóolajokban oly gazdag fenyőerdők kaptak lángra, hanem kiszikkadóban lévő tőzeglápok. A tőzeg folyamatosan képződő szerves anyag: levegőtől mentes, enyhén savas közegben, gyakorta víz borította helyeken a lesüllyedő növényi anyagok, gombák, s az állati maradványok (melyek amúgy ebben a közegben meglepően épségben megmaradnak - lásd még a mocsári múmiákat!) úgynevezett anaerob bomlást szenvednek. Ilyenkor létrejön egy olyan, a bomlás során feldúsult széntartalmú anyagféle (a tőzeg), melyet relatíve nagy fűtőértéke miatt ősidőktől fogva bányásznak. Igen ám, de a hosszú vízmentes és forró időszak alatt a tőzeg is beszárad, márpedig ekkor a bomlás során felszabaduló hő kellő elvezetés híján könnyen begyújthatja a tőzegrétegeket - az óriási területre kiterjedő, látványosan égő vagy csak parázsló, sokszor a föld alatt is izzó tőzegmezők azután maguk válnak a tűz fő terjesztőivé (s csak utána jönnek a csikkek, a rosszul eloltott tábortüzek és gépi szikrák). Mellékesen jegyeznénk meg: a rendszeresen ismétlődő természetes tőzegtüzek egyenesen fenntartói a tőzeglápokon tenyésző gazdag élővilágnak, melyet elnyomna a terjeszkedő erdő - ha időről időre fel nem perzselné a gyutacsként funkcionáló láp. Kiterjedt tőzegmezők első ízben július legvégén, az egymástól is távoli nyizsnij-novgorodi és voronyezsi régióban lobbantak lángra, majd szétterjedtek Közép- és Nyugat-Oroszország számos kerületére. Augusztus elsején hivatalos orosz jelentések szerint már 1140 négyzetkilométer állt lángokban, s csak a moszkvai régióban (oblasztyban) 130 különálló, kisebb-nagyobb (de zömmel nagyobb) tüzet regisztráltak. Leginkább csak strigulázni tudták a tűzfészkeket, elvégre az extrém melegben és szárazságban, pláne a tőzegtüzek fenti jellegzetessége miatt sokszor csak a felszíni növényzettel (égő fák, aljnövényzet, gabonatáblák) birkóztak meg - vagy még azzal sem, elvégre erőfeszítéseiknek az erős (és persze forró) szél sem kedvezett. A tűz kíméletlen gyorsasággal terjedt, ráadásul egymástól igen távoli régiókban: Kamcsatkán és Kelet-Szibériában éppúgy regisztráltak tüzeket, mint az Amur mentén, Dél-Szibériában, az Urálban, a Volga mentén vagy az európai Oroszország legtöbb kerületében. Augusztus 2-án már ötezer négyzetkilométer lángolt, a hatóságok 7000 különböző tűzről tudtak, s ezek némelyike már áldozatokat is követelt. Több kisebb települést ejtettek csapdába a lángok, s a lakók nem is mindig tudtak kimenekülni a sokszor elképesztő sebességgel terjedő, iszonyú hőmérsékletű, izzó tűzfal formájában érkező vész, meg persze a mérgező füst elől (lásd: Ropog a nád, Magyar Narancs, 2009. szeptember 3.). A YouTube-on most is látható az a drámai felvétel, amelyet egy falu néhány, autón menekülő lakója készített, miközben áthajtanak az égő aszfalton. A közvetlenül a tűzvészek miatt elhunytak száma lapzártakor 53, de mint látni fogjuk, a hőhullám és a tűzvészek mellékhatásai ennél nagyságrendekkel több áldozatot követeltek. Az már csak hab a tortán, hogy a lángok nukleáris létesítményeket fenyegettek. (Szarov zárt városát, az orosz, korábban szovjet atomtechnológiai központot többször is - innen állítólag már minden nukleáris veszélyforrást eltávolítottak.) Emellett légi támaszpontok és flottalétesítmények égtek le, amit természetesen némi tisztogatás és a szokásos kirúgások/lefokozások követtek. Medvegyev orosz elnök még július 30-án egy megbeszélésen kétségbeesetten vallotta be: az országban szinte minden lángokban áll, ami éghető. Először ismerte be: Oroszországnak szembe kell néznie a globális klímaváltozás hatásaival, amelyekre még egyáltalán nem készült fel.
Asztag-városban
A már korábban pusztító aszály nyomán is világos volt: idén silány és gyér gabonatermés várható az északi félteke nagy részén (s nem csak Oroszországban - nálunk például éppen, hogy nem a forróság vagy az aszály miatt). Ezt még tovább súlyosbították a tüzek és a nyomukban lángra kapó gabonatáblák. Sokan máris az aszállyal és az ezt követő (főképpen oroszországi) tűzvészekkel, meg persze a minderre rádolgozó spekulációval magyarázzák, hogy a világ árutőzsdéin az egekbe szökött a gabona ára. De a világgazdasági következményeknél is drámaibb a tüzeknek (és a forróságnak) a lángoktól közvetlenül nem fenyegetett (főképpen nagyvárosi) lakosságra gyakorolt hatása. Moszkvában a várost beborító sűrű füst, benne megannyi mérgező, egészségkárosító égéstermék (gázok és aeroszolok), a hozzájuk adódó "szokásos" nyári, fotokémiai szmog és a döbbenetes meleg miatt drámai, sok tekintetben kibírhatatlan viszonyok alakultak ki. A szén-monoxid koncentrációja (hogy csak egy elemet emeljünk ki a "menüből") 6,6-szerese a normálisnak, s már messze-messze túllépte az egészségügyi határértéket. Eközben a hőmérséklet még a hétvégén is negyven fok felett alakult, a látótávolság pár száz méterre (például a seremetyevói repülőtéren, ahol ez különösen számít, 325 méterre) csökkent. Mivel az időjárásban jelentősebb javulás (hűvösebb, pláne csapadékosabb idő) lapunk megjelenéséig nem várható, csupán a kedvezőtlen széljárás megfordulásától remélik a csodát. A lakosság halálozási adatai egészen elképesztőek, igaz, az okokra csupán közvetett adatokból lehet következtetni. Például abból, hogy az orosz fővárosban a halálozási arány az utóbbi hónapban mintegy két és félszerese a szokásos nyári átlagnak. Meglehetősen nehéz szétszálazni, mennyi köszönhető ebből a magában is gyilkos hőhullámnak, s mennyi a tüzekkel járó szennyezésnek. Annyi biztos, hogy már az első lángok felcsapása előtt is több ezren (az amúgy is szokásos halálozási adat minimum másfélszerese) fulladtak vízbe, amikor a lakosság tömegesen rohanta meg a folyó- és állóvizeket, ám eközben nem tagadta meg régi, "bevált" alkoholfogyasztási szokásait sem. A hőhullámot különösen rosszul bírják a krónikus (például szív- és tüdő-) betegek, az idősek és a kisgyermekek. Jellemző, hogy hivatalos oroszországi becslés szerint eddig 5000 ember vesztette életét a hőhullám miatt, bár ez a közelmúltbéli nyugat-európai kánikulakatasztrófák adataival összevetve alighanem súlyos alulbecslés. A moszkvaiak légkondicionált bevásárlóközpontokba, a kicsit tehetősebbek egyenesen szállodákba menekültek, ráadásul sok-sok ezren inkább az erre a hétvégére kivételesen nyitva tartó munkahelyükön töltötték a víkendet, mint légkondi nélküli lakásukban, a mérgező hőségben. Mindez különösen súlyosan érinti a kórházakat, ahol alig akad klímaberendezés - az egyik, széles körben terjedő hióbhír (egy moszkvai orvos-blogger beszámolója) szerint egy bizonyos fővárosi kórház intenzív osztályán két nap alatt mindenki meghalt - főképpen a füst és az oxigénhiány miatt. A hivatalos szervek arról számoltak be, hogy hétfőre némileg visszaszorították a Moszkva környéki tüzeket, s remélik, hogy a hétvégére az időjárás esetleges javulásával legalább a főváros levegőjét leginkább szennyező tűzfészkeket (ezek között megint csak az izzó tőzeglápok járnak az élen!) sikerül kiiktatniuk. Eközben nem csupán az áldozatok számáról és a kormányzati egészségügyi statisztika megbízhatóságáról folyik a vita, hanem arról is, mennyiben járult hozzá a katasztrófához a bürokratikus tehetetlenkedés, illetve Putyin miniszterelnök elhibázott döntései, például amikor 2007-ben, még elnökként, egy tollvonással szétverte az állami tűzvédelmi hálózatot. Putyin szerint azonban a felelősség az állami területek (például erdők) privát bérlői és persze az orosz föderáció helyi szervei vállán nyugszik, akik viszont erről hallani sem akarnak. Annyi bizonyos, hogy a klimatikus eredetű katasztrófát csak erősítették az orosz állam még mindig rendezetlen viszonyai. Kár, hogy erre csupán rengeteg áldozat halála árán derült fény.
