cyberhírek

  • .
  • 2010. szeptember 9.

Tudomány

Ûrszemét A Pentagon megbízásából készült tanulmány szerint nemsokára mindennapos lesz az egyre szaporodó űrszemét és a működő műholdak találkozása, ami komoly problémát jelent majd az űriparnak. Termoszféra Zsugorodik a felső légkör, az atmoszféra Földtől legtávolabbi rétege a Nap ibolyántúli sugárzásának jelentős visszaesése miatt, állapították meg amerikai kutatók. A termoszféra sűrűsége 30 százalékkal esett vissza, még a Nap legutóbbi sugárzási minimumánál is kisebbre. X-akták Winston Churchill a második világháború során eltitkolta, hogy a légierő egyik gépe azonosítatlan repülő tárggyal ütközött, mert általános pániktól tartott - derült ki a brit Nemzeti Levéltár által nyilvánosságra hozott újabb adag ufóaktából. Google-per A Google-nek 8,5 millió dollárjába, vagyis közel kétmilliárd forintnak megfelelő összegbe került az, hogy kiegyezzen azokkal a felhasználókkal, akik a céget azért perelték be, merta Buzz nevű alkalmazás bevezetésekor személyes adatok szivárogtak ki. Káromkodás A Magyar Országos Levéltár honlapján közzétettek néhány dokumentumot, amelyek azon ritka eseteket rögzítik, amikor bizonyos perekben "nyelvtörténeti jelentőségű" káromkodásokat idéztek fel a tanúk. Halpusztulás Becslések szerint legalább hatmillió hal és több ezer aligátor, teknős és folyami delfin pusztult el Bolívia folyóiban az idei télen.
A jelenség oka még ismeretlen, de máris az ország történetének legnagyobb ökológiai katasztrófájáról beszélnek.

Antibiotikum Amerikai kutatók tetraciklint mutattak ki ókori csontokban. A kutatás szerint kétezer évvel a penicillin feltalálása előtt az antibiotikum talajbaktériumokkal szennyezett sör révén kerülhetett az ókori núbiaiak szervezetébe.

Robotorvos Az amerikai kórházakban már ma is több száz olyan, önjáró robotot alkalmaznak, amelyek egy távoli városban lévő orvos szemeként és füleként szolgálnak a pácienssel való kommunikációban. A New York Times szerint ezek a gépek hamarosan magánfelhasználóknál is megjelenhetnek, például gyermekek a segítségükkel "látogathatják meg" távol lakó szüleiket. A robotot távirányító orvos arcát a beteg 120-180 centiméter magasra felszerelt képernyőn látja, a hangját pedig a hangszórókon keresztül hallja. A doktor a gépre szerelt mozgatható kamerával lát és hall, körbe tudja járni és tetőtől talpig meg tudja vizsgálni a pácienst. Ilyen robotokat jelenleg öt cég gyárt az Egyesült Államokban, a forgalmazók 5-15 ezer dollárt kérnek értük.

Barkácsrakéta Sikertelen volt a hétköznapi háztartási anyagokból, eszközökből összetákolt dán rakéta első kilövési kísérlete. A kilenc méter hosszúságú, Tycho Brahe XVI. századi dán csillagászról elnevezett űrrepülőt - fedélzetén egy hetven kilogrammos asztronautababával - vasárnap próbálták meg kilőni a balti-tengeri Bornholm-sziget közelében egy hajóról. A hobbifeltalálók harminc kilométeres magasságba akarták feljuttatni a rakétát, amely ezt követően ejtőernyők segítségével a Balti-tengerbe hullott volna. A rakétához a legegyszerűbb anyagokat és eszközöket használták fel. Az 1,6 tonnás jármű hőpajzsa például nyolc réteg parafából készült, amelyet a tervezők egy szőnyegboltban szereztek be. A szelepek elfagyása ellen egy egyszerű hajszárítót építettek be az űrhajóba. A kísérletet nemsokára megismétlik, négy éven belül embereket is utaztatnának.

Uszító játék Nyomozást indított az osztrák ügyészség uszítás és vallásgyalázás gyanújával egy választási kampányban használt internetes játék miatt. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi szervezetének honlapján olyan játék jelent meg a tartományi választási kampányban, amelyben mecsetek, minaretek és müezzinek kilövésével lehet pontokat gyűjteni. A játék miatt a többi négy parlamenti párt és az Ausztriai Iszlám Közösség is tiltakozott. A nyomozás a Zöldek helyi szervezetének feljelentése alapján indult. A játék kísérőszövege szerint "Stájerország tele van minaretekkel és mecsetekkel", és hogy ez a valóságban ne történjen meg, az FPÖ jelöltjére való szavazásra buzdít.

Öngyógyító beton A holland Delft Egyetem kutatói olyan betont fejlesztettek ki, amely a csonthoz hasonló öngyógyító képességgel bír. A betonba olyan baktériumot kevertek, amely vízből és kalciumból természetes mészkövet készít. A kutatók 2-4 milliméteres kerámiagolyókba zárták a bacilusokat, hogy az építkezés ideje alatt ne aktiválódjanak. Viszont amikor repedés keletkezik a betonon, a kerámiagolyó is széttörik, és a baktériumok kiszabadulnak. A befolyó vízzel érintkezve elkezdik elfogyasztani a melléjük csomagolt tápanyagot, és betömik a repedést.

Géntérkép Az ember genetikai sokféleségének eddigi legrészletesebb térképe készült el 1200 személy részvételével. A HapMap elnevezésű projekt keretében a világ minden tájáról származó emberek örökítőanyagát vizsgálták, hogy azonosítsák az eltéréseket. A vizsgált személyek között japánok, kínaiak, indiai gudzsaratiak vagy éppen Kenyában élő maszájok is szerepeltek. Az eltérő származás révén lehetővé vált a genomok közötti különbségek teljes vizsgálata. Az eredmények rámutattak: a ritka DNS-variánsok eltérő eséllyel jelennek meg a különböző népcsoportoknál. A kutatók szerint még mindig nem tudjuk pontosan, milyen szerepet játszanak a génvariánsok az olyan betegségek kialakulásában, mint a diabétesz, az asztma és a szív- és érrendszeri betegségek.

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”