Az ízeltlábúak bemutatására szolgáló terem a nagy szikla aljában van a Budapesti Állat- és Növénykertben. Nem éppen a legnépszerûbb hely, a gyerekek ugyan kedvelnék, de szüleik általában undorodnak a vivárium lakóitól. A csótányoknak és tetveknek rossz a píárjuk.

Az állatkert támogatásának bevált módszere, hogy a látogatók "örökbe fogadhatják" valamely kedvencüket, a számukra juttatott adományt pedig levonhatják adóalapjukból. Ízeltlábút eddig még senki sem adoptált. Micsoda igazságtalanság, gondoltam, és elhatároztam, hogy örökbe fogadom a százlábút. Az örökbefogadás intézménye igen demokratikus, fajtól, kortól, nemtõl független, egy névtelen csótány örökbefogadása éppen annyiba kerül, mint a Globex Holding oroszlánjáé: évente 3000 forint. Ezért az összegért kapok egy oklevelet az állat hívónevével, meghívót az állatkerti nevelõszülõk találkozójára, és egy "jólesõ érzést, hogy nemes ügyet szolgáltam" (idézet egy állatkerti brosúrából). Arra azért kíváncsi voltam, mi van, ha mostohagyermekem idõ elõtt elpusztul, kapok-e helyette másikat, vagy ha netán szaporodik, akkor az utódokat a fogadott unokáimnak tekinthetem-e. Egyáltalán, adoptálhatok-e én egyetlen levéllábú sáskát, vagy jár nekem az egész csapat?

Demjén Zsófia állatgondozó megfelelt kérdéseimre: õ már hét éve az ízeltlábúak ápolója, névrõl ismer minden lakót. Választhatok, hogy egy egyedet vagy az összest akarom-e. De ha csak egyet akarok, jól jegyezzem meg, hogy néz ki, mert nem fognak körömlakkal csíkot húzni a hátára, hogy megismerhessem. Az állatkertbõl nem vihetem ki, még hétvégére sem. Sem moziba, sem állatkertbe. A szaporulat viszont az enyém. Hála istennek, a születések és halálozások száma viszonlyag egyensúlyban van a rovaroknál. Ha túl sok csótány születik, azt értékesítik a szabadpiacon, a múlt héten vett meg 200 darabot a gödöllõi Agráregyetem menzája.

Szóval az utódok is hozzám tartoznak majd. Ez szerencse, hiszen a százlábúnak a múlt héten kicsinyei születtek. Ez azért is szenzáció, mert az anya több mint nyolc hónapja egyedül élt, majd lerakta petéit. A scolopendrák éppúgy, mint a skorpiók, hosszan képesek tárolni a spermát testükben, kivárják a legmegfelelõbb pillanatot a megtermékenyítésre. Magam is meglepõdtem, amikor már egy éve nálam élõ skorpiómnak, Esperenzának egyszer csak kicsinyei születtek. A százlábú egyébként gondos anya, a petéket egyenként nyalogatja, míg ki nem kelnek. Ez három hétig tart, addig az anya nem eszik, összegömbölyödve, körülbelül 25 pár lába között melengeti a petéket. A kis százlábúak kikelés után anyjuk hátán tartózkodnak egy darabig, majd lemásznak róla. Ekkor már egymásra is veszélyesek, el kell különíteni õket, mivel ragadozó állatok, egy kifejlett példány könnyen elbánik egy kölyök fehér egérrel, de Dél-Amerikában megfigyeltek egy összecsapást két puma és egy anyaszázlábú között, ami döntetlenre végzõdött.

A kaparódarazsak ugyancsak a lányanyák nehéz sorsát élik. A szociális rovarokkal (darazsakkal, méhekkel, hangyákkal) ellentétben a kaparódarázs magányos faj. Lárváját amerikai csótánnyal eteti, ezért is telepítették be néhány szigetre õket. A darázs a méretének többszörösét kitevõ csótányt egy jól irányzott döféssel elkábítja, majd lerágja a csótány egyik lábát, csápjait, és egy elõre elkészített csõbe hurcolja. Nem izgatja, hogy a csótány maradék lábaival keservesen kapálózik, elszaladni már úgysem tud. A magyarul ékes õsdarázsnak nevezett Ampulex compressa kíméletlenül szívogatja az elkábított rovar testnedveit. A csõbe hurcolt csótányra egyetlen petét rak, majd a lyukat betemeti, és várja, hogy utódja kikeljen. A lárva a - még egy hétig életben lévõ - csótányból él. A harcos anya a fészek körül strázsál, hogy imágóvá fejlõdõ kicsinyét megvédje fajtársai támadásától - meséli mosolyogva Demjén Zsófia.

A mimikrizõ rovarok sem érdektelenek. Ez az álcázási trükk teszi lehetõvé, hogy az egyébként gyenge és védtelen botsáskák megállják a helyüket a természetben. Petéik kis kavicsot imitálnak, az elsõ stádiumú lárvák pedig az ausztrál tûzhangyák félelmetes külsejét. A piros fejû, fekete testû, ívben görbült rovarok a tûzhangyák jellegzetes rohanását is utánozni tudják, sõt csatakiáltásukat is. A kifejlett botsáska már elszáradt faágra hasonlít, de egyes nyúlánk példányok megpróbálkoznak a karmesteri pálca, a kövérek pedig a gumibot utánzásával is.

Az ízeltlábúak nemi dimorfizmusa csekély, vagyis a nõstény körülbelül úgy néz ki, mint a hím, bár sokszor nagyobb. Kell a fehérje a peterakáshoz, ezért a ragadozó ízeltlábúak párzás után gyakran elfogyasztják a feladatát már elvégzett hímet. Így tesz az imádkozó sáska, néhány skorpió és néhány határidõs brókerasszony is, úgyhogy jobb elkülöníteni õket.

Virág Katalin