A felhőszakadáshoz, villámárakhoz, illetve elhúzódó extrém magas vízállásokhoz vezető, szélviharokkal érkező időjárási rendszerek nem a véletlen művei: különösen pusztító erejük is legfeljebb csak rövid idő (pár generáció) távlatából számít rendkívülinek. Noha ez cseppet sem vigasztalja az elemi csapássorozat kárvallottjait, nem érdektelen megnézni, mitől is volt a maga megszokottságában is rendkívüli a mostani - nőinév-fixációban szenvedő meteorológusok által Yolandának nevezett - viharos, eredetét tekintve mediterrán ciklon.
Blokkolás
A hátunk mögött hagyott tél és a még tomboló tavasz sem szűkölködött mediterrán ciklonokban, melyek változó halmazállapotú, de rendre jelentős csapadékkal árasztották el a Kárpát-medence környékét. Ezek létrejöttének kulcsa - miként a mostani időjárási rendszeré is - az úgynevezett blokkoló hatás. Ebben az esetben egy nagyméretű, dominánsan leszálló légáramlás uralta, magas nyomású időjárási rendszer - anticiklon - telepszik Észak- meg Nyugat-Európa fölé és eltéríti az enyhet adó óceáni légáramlásokat. Ezzel szemben az anticiklon keleti peremén hideg, sarkvidéki levegő zúdul le délre, egészen a Mediterráneumig. Ilyenkor, tipikusan a Genovai-öböl, illetve a Ligur-tenger feletti középponttal, rendre létrejön egy-egy mediterrán ciklon (úgynevezett genovai ciklon). Ezek a rendszerek az északról érkező hideg és viszonylag száraz, valamint a Földközi-tenger feletti enyhe, nedves levegő közötti különbségből nyerik energiájukat, s az utóbbi vízpáráját szállítják a kontinens közepe felé - általában délnyugat-északkeleti pályán. Yolanda megszületése napokkal korábban észlelhető volt, s a megfelelő prognózisok is elkészültek. Az már persze az előrejelzések bizonytalanságából és az efféle kaotikus időjárási események természetéből adódik, hogy a szélértékekre és a pontos, kihullható csapadékra vonatkozóan nem adhattak egészen egzakt becslést. Annyi azonban bizonyos, hogy a riasztás időben megszületett, s az is nyilvánvaló lett, hogy a Kárpát-medence fölé érkező ciklon sokáig időzik felettünk, mivel továbbutazását egy újabb anticiklon, ezúttal a kelet-európai síkság felett felépülő magas nyomású rendszer blokkolja. De előtte áthaladt még rajtunk, mellettünk egy hosszan elnyúló, sűrű záporokat, zivatarokat, néhol még tornádót is okozó, több középpontú frontrendszer - szó szerint előkészítve a talajt.
Szombat (május 15.) délelőttől kezdve fokozatosan terjedt délnyugatról a csapadékmező - késő délután már az ország nagyobbik felén zuhogott. És nem is hagyta abba két-három napon át: egyes vízügyi szakértők szerint a múlt század első harmada óta nem tapasztaltunk ilyen kitartó, folyamatos, gigantikus mennyiségű csapadékhullást. Jellemző, hogy több helyen a májusban szokásos mennyiség többszöröse ömlött le 48 óra alatt - a Bakonyban helyenként 200 milliméternél is több eső esett. (Ez négyzetméterenként kétszáz liter, hordóban számolók számára két hektoliter vizet jelent!) Az már csak magától értetődő, hogy a Dunántúl hegyei és dombjai között és az Északi-középhegységben azonnali villámárak indultak (ezt az angol flash floodból magyarították), elmosva utakat, hidakat, komplett falvakat, kiskertestül, sufnistul, baromfiudvarostul - sokszor a házakba is betörve. Az ár ezúttal a szokásos apró, hegyi falvak mellett bőven pusztított a nagyobb városokban, például Miskolcon is. S tán ennél is meglepőbb: a csak gyér vizű patakokkal bíró Pécsett autókat mosott el, sokszor belvárosi házakba tört be és családok kitelepítését kényszerítette ki az eddig kevéssé rettegettnek számító Tettye- vagy Meszes-patak hirtelen áradása.
A villámárak részleges levonulta után jöttek az elhúzódó árvízi hatások, elsősorban (bár nem kizárólag) a vízrajzi szempontból kiemelten kockázatos északkeleti régióban. Az Ipoly, a Zagyva, a most sokak által megismert Bódva, a Sajó, a Hernád egyszerre kezdett áradni, sokszor rekordokat döntve. Azóta már a Bodrogon, a Tiszán és a Körösökön is megemelkedett a vízszint, sőt kisebb árhullám vonul le a Dunán is. Az árvizek természetesen annak is tulajdoníthatók, hogy Yolanda kártevése nem korlátozódott a "kismagyar" országterületre. A kiterjedt rendszer beborította Ausztria északkeleti részét, Csehország keleti területeit (mindenekelőtt Morvaországot és Cseh-Sziléziát), Dél-Lengyelországot, Szlovákia északnyugati és déli-délkeleti régióit, Erdély és a határ menti román vidékek jó részét és persze a Délvidéket. A csapás által sújtott területek egy része honi folyóink vízgyűjtője, így közvetve mi is kaptunk belőle. De az árvízkárok jelentősek a Kárpátok túloldalán is - az áradó folyók most is védekezésre késztetik a lengyel illetékeseket, s kihatottak Kelet-Németország vízjárására is. S hogy e láthatóan regionális léptékű elemi csapássorozat kapcsán ne csak a vízről essék szó: a rendszer úgynevezett hidegoldalán, nálunk főképpen Észak-Dunántúlon, a Balaton vidékén, illetve az ország középső régiójában gigantikus szélrohamokat mértek. Jellemző, hogy május 17-én reggel megdőlt a magyar szélerősségi rekord a Kab-hegyi 162 km/h-s lökésekkel: ilyen szélrohamok egy derekas (legalább kettes erősségű) hurrikán "szeme" körül tombolnak. Az már magától értetődő, hogy még ennél kisebb energiájú, de még orkánerejű lökések is visznek mindent: az érintett régiókat még most is tőből kicsavart, illetve derékba tört fák maradványai borítják.
Kármentőbe kapaszkodva
Az eddig bejelentett és bejelentésre váró viharkárok értékét úgy hatmilliárd forintra becsülte egy biztosítási szakember - a múlt hét végéig csak a négy legnagyobb biztosítónál 5,5 milliárd forintnyi káreseményt jelentettek be. (Erről lásd keretes anyagunkat!) Ez természetesen nem a vihar teljes társadalmi költsége: ebben nincsenek benne az árvízi védekezésre és a közvetlen kármentésre költött pénzek. S persze a közüzemi cégek, közútkezelők, no meg a legkülönbözőbb szintű állami és önkormányzati szervek (a súlyos károkat szenvedett nemzeti parkoktól a városi közterület-fenntartókig) jövőbeli vagy éppen folyamatban lévő kiadásai és elvégzendő munkáik ellenértéke sem. Ezek nyomán első pillanatra megdöbbentőnek tűnhet nem csupán károkról, de hasznokról is beszélni, márpedig vízözön, orkán ide, árvíz oda, a mezőgazdasági termelők jó részének nem jött rosszul a kiadós eső. Érthető módon egy ilyen (halálos áldozatot is követelő) időjárási tragédia után azok jutnak szóhoz, akiket sokszor alig számszerűsíthető gazdasági károk értek, akik szőlejét, gyümölcsösét megtépázta a szél, fóliasátrait, üvegházát felborította, tönkretette a fergeteg, illetve termése most is víz alatt áll. De például nem véletlenül mutatott rá Raskó György agrárszakértő (s nem mellesleg agrár-nagyvállalkozó "don"), hogy az elöntött szántóterületek csupán a művelésre alkalmas területek kis százalékát teszik ki - a többség számára viszont a májusi eső még ilyen menynyiségben is aranyat ér, termesszenek bár (őszi) kalászosokat, kukoricát, napraforgót, cukorrépát vagy repcét. A mostani alaposan áztató eső kedvező volt abból a szempontból is, hogy jó mélyre szivárgott, ezáltal tartalékot képez az esetleg elkövetkező melegebb, aszályosabb hetekre. Ráadásul Raskó látszólag cinikusnak tűnő érveléssel arra is rámutatott, hogy a gyümölcsösöket ért viharkárok legalább felhajtják majd a termelői szempontból botrányosan alacsony gyümölcsárakat. Az sem véletlen, hogy ahol csupán pár milliméter hullott - például Szombathely környékén -, ott azért szívták a fogukat az érintettek.
Az eseményeknek természetesen a klíma (persze hipotetikus) középtávú alakulása s az erre adandó társadalmi-gazdasági válaszreakciók szempontjából is jelentősége van. Tudjuk, árvíz mindig is volt, azonban érdemes rá figyelni, hogy a villámárak és a hirtelen folyami kiöntések által évről évre veszélyeztetett területek nagyjából jól behatárolható részeken fekszenek. S bár az utóbbi év(ek) fejleményei részben ellentmondanak a korábbi, a Kárpát-medencébe kiszáradást és felmelegedést (eközben alkalmi viharokat, hirtelen, nagy mennyiségű csapadékhullást) is prognosztizáló klímamodelleknek, azért nem árt az óvatosság - még akkor is, ha nem az egy évtizede megjósolt tendenciák dominálnak.
A mostani ciklonkatasztrófa, bár méreteit tekintve kivételes, azért nem előzmények nélküli. Ezek tapasztalata alapján állítható: sokan (s ők nem éppen az "élet nyertesei") olyan helyeken építkeztek, és/vagy gazdálkodtak, amelyek az elmúlt pár évtized viszonylag szárazabb klímája miatt biztonságosnak látszottak, ám mostanra fokozott árvízi és villámárkockázatnak vannak kitéve. Szintúgy nem lehet elmenni amellett, hogy a belvíz (melyből Yolanda nyomán is jutott bőven) valahogy rendre ugyanazon szántókat, kerteket és házakat látogatja meg - a folyton változó klíma s a belőle következő szeszélyes vízjárás bizony olyan rugalmasságot követelne meg tőlünk, amelyre nem igazán állunk készen. Márpedig ami öntésterület, láp és mocsár volt, azt a természet időről időre visszaveszi. Yolanda kínos lassúsággal ugyan, de feloszlott, s a nyarat sem éppen a mediterrán ciklonok dominálják - de marad kockázat elég, legfeljebb a ciklonok, zivatarláncokkal járó hidegfrontok nem annyira délről, mint nyugatról érkeznek. Ilyenkor s cikkünk írásának pillanatában abból kapunk eleget, ami Yolanda repertoárjából pont hiányzott. Heves, néha extrém "csatolmányokkal" (tubák, tornádók) kiegészült, heves villámlással, felhőszakadással, ne adj' isten jégesővel teljes zivatarok vagy kifejlett szupercellák dúlják végig az országot - a viharvadászok örömére, s a gyümölcsös-, kertes-, szőlősgazdák nagy bánatára. Hazánk éghajlata szélsőségekben gazdag, kontinentális jellegű, ami a (mező)gazdálkodást más régiókhoz képest kiemelten kockázatossá teszi - ezt nem árt az eszünkbe vésni, s az ellenkező állításokról sürgősen megfeledkezni. a klímaváltozás és a biztosítók
Az "évszázad viharának" nevezték a május közepén Magyarországon végigsöprő, heves széllökésekkel és özönvízszerű esőzéssel járó időjárási jelenséget a biztosítótársaságok. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) 2010. május 21-én készült összesítése szerint a biztosítókhoz érkezett kárbejelentések száma 52 689 darab volt, a becsült kárösszeg pedig 5,9 milliárd forintra tehető. Ez még nem is a végleges számla, hiszen az elöntött ingatlanokban keletkezett károk felmérését csak a víz visszavonulása után kezdik meg a kárfelmérők.
A mostanihoz hasonló, nagy tömegű kárt okozó extrém időjárási helyzet egyre gyakoribb Magyarországon. Hasonlóan heves vihar utoljára 1999. július első felében fordult elő, árvíz pedig 2006-ban okozott jelentős kárt. Nem véletlenül mondják a biztosítási szakemberek, hogy az ilyen viharok gyakorisága, előfordulási helye, ideje, erőssége egyaránt figyelmeztető jele annak, hogy a globális klímaváltozás hatásai elérték Magyarországot is.
A katasztrófakárok száma és összege világszerte emelkedő trendet mutatnak. A Brit Biztosítók Szövetsége által 2004-ben készített tanulmány szerint az időjárás-változás évente 2-4 százalékkal növeli a potenciális vagyonkárokat. A globális biztosítási üzletben a biztosított veszteségek 35-40 százaléka a természeti katasztrófák eredménye. E károk több mint háromnegyede vihar- és árvízkár. Az időjárás változása ugyanis a viharokat veszélyesebbé teszi, miután a melegebb atmoszféra több energiát tartalmaz és több esőt hullat. Ennek hatásaként gyakoribbak az üzletmenet-kiesési károk, a hőstresszkárok a munkahelyeken, több a közlekedési baleset, az utazási késedelem és a környezetszennyezés - utóbbi főként az árvizek eredője.
Ennek fényében érthető, hogy a biztosítók az élharcosai a klímaváltozás elleni küzdelemnek, és dolgoznak ki olyan biztosítási termékeket, amelyek támogatják az alacsony karbonfelhasználású technológiákat. Például ha egy vállalat külföldön kiegészíti a vagyonbiztosítását "zöldcsomaggal", akkor olyan költségekre is kiterjed a biztosítási fedezet, amit egy "normál" biztosítás nem tartalmaz. Vagy az a háztulajdonos, akinek a háza leégett, a helyreállítás során ablakait jó hőszigetelésű, dupla üvegezésűre cserélheti úgy, hogy a fejlesztés költségét átháríthatja a biztosítóra.
Magyarországon még egyetlen biztosító sem kínál hasonló megoldásokat, azonban biztosra vehető, hogy a hazai társaságok kínálata is rövidesen "bezöldül". Erre tett utalást a Mabisz elnöke, amikor kezdeményezte egy olyan szakmai fórum összehívását, amely a vihar kárainak tapasztalatait összegezve új, a lakosság szélesebb köre számára elérhető vagyonbiztosítások kidolgozását irányozná elő. Erre szerinte azért is szükség volna, mert jelenleg csupán a magyar lakások alig 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, ami 38 ezerrel kevesebb, mint 2008 végén.
Fekete Géza
