Tévétorrent

Motive

  • Gera Márton
  • 2014. október 5.

Tévétorrent

Úgy kezdődnek a részek, ahogyan semelyik kriminek sem lenne szabad: megmutatják, ki a gyilkos. Kimerevítik a képet, jön a zene, és teljes valójában áll előttünk a tettes, ő fogja megölni, lehet tudni. Aztán már meg is ölte, mert ez az ötlet, hogy nem tudjuk, miért tette. Felrúgják a legfontosabb szabályt, nem a gyilkost keressük, hanem az okot. Azt nézzük, ahogyan a nyomozók próbálják összerakni a szálakat. Meg van ez csinálva, még ha ilyen semmitmondó címet találtak is ki.

Van egy kis tanító jellege az egésznek, a végén jön a konklúzió, a detektívek úgyis megfogják a rosszcsontot, de a készítők túllendülnek ezen, és képesek csavaros ügyeket gyártani. S bármennyire különleges is a felépítés, a Motive-ban is ott vannak a sorsok, az átvert vámőr, a tolvaj fiú esete. Közben meg egyre csak pörögnek az epizódok, ugrálunk az időben, látjuk a tettes és az áldozat kapcsolatát, amíg a jelenben halad a nyomozás.

Mindössze annyit csinál a sorozat, hogy más, mint a társai, nem pusztán abból áll, hogy negyven perc alatt meglesz a gyilkos, mindegy is, kicsoda, miért tette, a lényeg, hogy megvan, jöhet a stáblista. Mialatt mégiscsak krimi, a visszafogottabb fajtából, ahol nem arra mennek rá, hogy ki tud nagyobbat lőni, helyette van téves nyom, kikérdeznek irreleváns személyeket, a végére azonban ott a bűnös bilincsben.

Mégis úgy tűnik, a bevett formulákat nem sikerül elfelejteni, viccelődnek és belemásznak a detektívek magánéletébe, de legalább érzékkel teszik, olyan finoman, hogy még elviselhető legyen, egészen meglepő, milyen flottul csinálják Vancouverben. A végén még Kanada fog győzni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.