Tévétorrent

Helyben járás

Jeremy Paxman: Britain’s Great War

  • Bori Erzsébet
  • 2014. szeptember 21.

Tévétorrent

Az I. világháború centenáriumára időzített emlékezéssorozat egyik nagy vállalkozásának szánták a BBC és az Open University négyrészes dokumentumfilmjét, amely a kezdetektől az óriási jelentőségű utóhatásokig tekinti át az eseményeket – szigorúan brit nézőpontból.

Az ismeretterjesztő széria nagyjából időrendben halad, de számos metszetet alkalmazva bonyolult szerkezetet hoz létre, amely az alapvető tények mellett sok új információt ad, régi ismereteket helyez új kontextusba, hol ahaélményt nyújtva, hol elgondolkoztatva, hol vitára késztetve. A változatosság, a sok „kis színes” eleinte talán elfedi, hogy a film valójában nem a há­bo­rúról, hanem a hátországról szól. Nyugaton a helyzet változatlan, ahogy a híres regény címe mondja találóan a pokoli állóháborúról, amelynek négy évét nemigen lehet látványosan szemléltetni térképen, terep­asztalon. Annál nagyobb változásokat idézett elő a brit társadalomban: az államvezetésben, az arisztokrácia, a földbirtokos nemesség helyzetében, a munkásosztály érdekérvényesítésében, az addig munkanélküli, nyomorgó, ­fölösleges tömeg, az underclass esélyhez jutásában, a nők emancipációjában, másfelől az ipari és mezőgazdasági termelés reformjában, a tudományos-technikai fejlődésben (a hadiipartól a plasztikai sebészetig).

Nem lenne méltányos felróni, hogy e film nem ad többet, mint amit a címe ígér. Amit a sorozatban látunk, az nem a világháború, még csak nem is európai léptékű ügy, pusztán egy lokalizált konfliktus. Nemhogy az előzményekről nem esik szó, de a többi hadviselő félről sem: németek persze vannak, hiszen ők az ellen, de nincs Németország; van egy mondat Amerika belépéséről, kettő az oroszok kiszállásáról, és egy árva szó sincs a belgákról, franciákról, akiknek a földjén a harcok folynak. A háború utóéletét, következményeit látszólag részletesen elemzik, de egy vak hang nem szól a gazdasági katasztrófáról, sem arról, hogyan ágyazott meg az I. világháború lezárása a másodiknak. Már csak az elveszett nemzedék „mítoszát” kellett lerombolni: a Brit Birodalom több mint egymilliós emberveszteségéről megtudjuk, hogy mindössze 750 ezer ember maradt ott, ellenben minden tíz katonából kilenc hazatért. A számadat önmagában nyilván pontos – amennyiben a flandriai lövészárkokra korlátozzuk a háborút, és nem vesszük számításba a sebesülésükbe otthon belehaltakat, az U-boot- és légitámadások civil áldozatait, a haditengerészet és a kereskedelmi flotta halottait, a koronagyarmatok jelentős veszteségeit. De ne essünk túlzásokba, Jeremy Paxman – aki száguldó riporterként járja végig a brit szigeteket és a nyugati frontot – nem dicsőíti a háborút, nem beszél tisztítótűzről vagy vérfrissítésről, és nagyon huncutnak kell lennie annak, aki a film nyomán arra gondolna, hogy a mai társadalmi problémáknak legalábbis egy részét jól orvosolhatná egy „lovely war”. Nem, Paxman csak úgy járt, mint sok monográfus, aki beleszeret a tárgyába.

Nem várhatjuk el, hogy mindenki olyan hőn gyűlölje az I. világháborút, mint mi, magyarok, akiknek a dédapjuk odaveszett a tizenvalahányadik, totál értelmetlen isonzói csatában, a családjuk deklasszálódott, a nagyszüleik hadiárvaként nőttek fel egy csonkolt országban (hogy aztán a Don-kanyarban legyenek ágyútöltelékek). Nyilván különbség, hogy a britek győztesen kerültek ki belőle, ennek ellenére úgy tudtuk eddig, hogy ők is nemzeti tragédiaként tartják számon a mérhetetlen emberi szenvedést okozó, sok millió áldozatot követelő és szinte felfoghatatlan mennyiségű erőforrást elemésztő világháborút.

E tévésorozat nem hoz feltétlenül változást az általános megítélésben, de mindenképp erre tesz kísérletet, amikor megdöbbentő módon pozitív vagy legalábbis kiegyenlített mérleget von a szigetország első világháborús részvételéről, javára írva a kedvező társadalmi változások beindítását vagy felgyorsítását, a modern, ma ismert Britannia megszületését.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.