Ha lenne a díler-gengszter filmeknek zenés változata, a Power lenne az. A sorozat tulajdonképpen egybetolt klipekből áll, főleg rap és r&b vonalon. (Nemhiába producer, ötletadó és hívónév 50 Cent.) Minden egyéb klisék sorozata. A legügyesebb drogbáró unni kezdi a balhét, szeretne nyugis night club-tulajdonos lenni, ahelyett, hogy biszem-baszom ügyekben kellene pénzt hajkurásznia és ellenségeket fejbe lőnie. Értjük, mi is kiégnénk egy idő után. A probléma az, hogy az üzlettársak szeretik ezt csinálni, csak úgy, hobbiból; sőt a kedves feleség sem kockáztatná a drogból befolyó vagyont a tisztes klubból befolyó kisebb vagyonért. A placcon pedig nagy a baj, lopják a bevételt és ölik a dílereket, besúgó is lehet, egyre problémásabb a „cégvezetés”. Ráadásul felbukkan a gyerekkori szerelem, és mit ad isten, a hölgy jogász. (Lesz ebből még baj? Naná, ez a fordulat is akkora közhely, hogy leesünk a székről.) Persze úgy is értelmezhetjük, hogy ez mind nem közhely, hanem műfaji elemek sora. Határozott a képvilág, még ha az intro közben a fejünket is fogjuk, kínosnak érezvén az arcunkba tolt trivialitást. (Fekete-krómezüst, csillogó fegyverek, gyémántok, pirulák, nők – gyengébbek kedvéért, miből is fakad itt az erő és a hatalom.) Van azonban némi humor, sokszor a legváratlanabb helyeken, s nagyobb baj sincs a színészekkel, egyenletesen hozzák a figurákat, élve, holtan, felöltözve és meztelenül egyaránt. A legnagyobb gond, hogy nehéz pozitív szereplőnek tekinteni a főhősnek kikiáltott legügyesebb dílert, és a részenkénti 50 perc sokkal több, mint amennyit egy zenei kliptől kapni szeretnénk.
Figyelmébe ajánljuk
Milyen rendszer az, ahol az emberrablók fizetik a kenőpénzt? Budapesten vetítették az iráni rendező Arany Pálma-díjas filmjét
A Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon játszották Dzsafar Panahi Csak egy baleset cínű alkotását, amely hétköznapi emberek története az iráni rezsimben, egy végtelenül izgalmas thrillerben feldolgozva. Kritika.
Fiúk a barakkból
Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.
Lehetnénk jobban is
Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.
Rákosrendezőt elbukta, a Belügyminisztérium épületét vihette az emírségekbeli befektető
Magyarország borvirágos ábrázata: Nagy Feró a rendszer arcává vált
A kamu Magyar Péter-videók és -szövegek a korábbi fideszes kampányok logikus folytatását jelentik
„Ők nem láthatatlanok”
A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.
Polgár Csaba: „Van pénz, de ezzel inkább az ideológiát szolgálják ki, és nem a kultúrát”
A szándékos tudatlanságról: miért nem akarunk politikai szempontból érzékeny tényeket megismerni?
Az egykori zsidó lakosságnak állít emléket a magyar kisebbség Nagyváradon
„Ez az identitásom része”
Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.