Ha lenne a díler-gengszter filmeknek zenés változata, a Power lenne az. A sorozat tulajdonképpen egybetolt klipekből áll, főleg rap és r&b vonalon. (Nemhiába producer, ötletadó és hívónév 50 Cent.) Minden egyéb klisék sorozata. A legügyesebb drogbáró unni kezdi a balhét, szeretne nyugis night club-tulajdonos lenni, ahelyett, hogy biszem-baszom ügyekben kellene pénzt hajkurásznia és ellenségeket fejbe lőnie. Értjük, mi is kiégnénk egy idő után. A probléma az, hogy az üzlettársak szeretik ezt csinálni, csak úgy, hobbiból; sőt a kedves feleség sem kockáztatná a drogból befolyó vagyont a tisztes klubból befolyó kisebb vagyonért. A placcon pedig nagy a baj, lopják a bevételt és ölik a dílereket, besúgó is lehet, egyre problémásabb a „cégvezetés”. Ráadásul felbukkan a gyerekkori szerelem, és mit ad isten, a hölgy jogász. (Lesz ebből még baj? Naná, ez a fordulat is akkora közhely, hogy leesünk a székről.) Persze úgy is értelmezhetjük, hogy ez mind nem közhely, hanem műfaji elemek sora. Határozott a képvilág, még ha az intro közben a fejünket is fogjuk, kínosnak érezvén az arcunkba tolt trivialitást. (Fekete-krómezüst, csillogó fegyverek, gyémántok, pirulák, nők – gyengébbek kedvéért, miből is fakad itt az erő és a hatalom.) Van azonban némi humor, sokszor a legváratlanabb helyeken, s nagyobb baj sincs a színészekkel, egyenletesen hozzák a figurákat, élve, holtan, felöltözve és meztelenül egyaránt. A legnagyobb gond, hogy nehéz pozitív szereplőnek tekinteni a főhősnek kikiáltott legügyesebb dílert, és a részenkénti 50 perc sokkal több, mint amennyit egy zenei kliptől kapni szeretnénk.
Figyelmébe ajánljuk
Ozzy, akit először Johnnak neveztek el
Torontóban mutatják be Pálfi György új filmjét
A tyúk premierje Észak-Amerika legrangosabb filmes seregszemléjén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.
Iványi Gáborék a hajléktalanok közétkeztetését célzó uniós projektben sem vehetnek részt
Napi mintegy 270 adag ételt szerettek volna kiosztani intézményeikben az éhezők között, de mivel nem tudtak felmutatni nullás adóigazolást, elestek a pályázati lehetőségtől.
Hieronymus Bosch világa
Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.
Félúton
Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.
Dinók a budoárban
Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)
Léda a Titanicon
Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.
Angyalszárnycsikorgás
Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.
Valódi, személyes gyűlölet áll a kormányzati Ukrajna-ellenes hisztéria mögött
Miért hallgat Erdő Péter?
2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémiatanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.
