Tévétorrent

Love, Victor

Tévétorrent

2018-ban nagyot robbant a Kszi, Simon c. romkom, még úgy is, hogy alapvetően nem volt egy forradalmi alkotás. Sőt, kimondottan ártalmatlan volt: főhőse egy középosztálybeli, fehér fiú, aki „olyan, mint te”, csak épp meleg. Szülei elfogadóak és visszafogottan módosak, Simon pedig snájdig heterónak is elmenne – csak semmi feminin, feltűnősködő elhajlás. Még a lányoknak is bejön. Láttunk már ilyet, de azért mégiscsak jólesett, hogy Simonnak nem az iskolai verésekkel vagy a dramaturgiailag hatásos halállal kell szembenéznie, csak önnön félénkségével, hogy nem tudja randira hívni a vágyott fiút.

A film spin-offjaként készült Love, Victor amellett, hogy megalapozza a maga ízléses, fogatlan tiniidilljét, igyekszik szembenézni az előd örökségével is. Szó szerint. A Puerto Ricó-i Victor konzervatív, munkásosztálybeli családjával Atlantába költözik, és Simon gimnáziumába kezd járni, ahol a fiú immár legenda. Már az első epizódban levelet ír neki, ahol szemére veti kiváltságait, melyek megkönnyítették, hogy melegként elfogadást nyerjen a heterók közt (amit igen szorgosan keresett is). Victor egyszerre követi a fiút és lázad is ellene, hogy megtalálja saját queer identitását (ahol mind a származása, az osztályhelyzete és a szexualitása metszik egymást). Az igyekezet dicséretes, de a Love, Victor célja mégsem a nüanszok előbányászása és a felforgató új nézőpontok meglelése. Csak visszafogottan lázad, mint egy eminens diák, aki otthon is mindig segít a mamának – senkit sem bánt meg, a cél az, hogy mindenki jól érezze magát.

Magyar felirat: Menzer

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.