Tévétorrent

Lucifer

Tévétorrent

Lehet ez a sokadik szín: az Ördög éppen nyugdíjazta önmagát, és a kedélyes 21. században, night clubot vezetve tengeti halhatatlan és meglehetősen unalmas napjait. A pokolba ő ugyan vissza nem menne, kissé a főgonosz szerepébe is beleunt, épp egy nyomozó oldalán próbál jó útra térni; vagy legalábbis szuperképességeit valami jóra felhasználni.

Nem más ez, mint a megszokott krimisorozati formula az agilis nyomozónővel, és a hozzá csapódó meglehetősen furcsa, antiszociális, pimasz és a legkülönbözőbb módon szokatlan segédlénnyel. Így ugye ez nem is túl érdekes. Úgy egy kicsit jobban hangzik, hogy tulajdonképpen ez Milton Sátánjának barackolása, méghozzá Neil Ga­i­ma­n The Sandman című képregényén keresztül, amely után Luciferünk saját spin-offot (írta: Mike Carey) is kapott. A Ga­i­ma­n bevallása szerint Bowie képmására teremtett bukott angyal figurája próbál tehát minket is tévútra vezetni, a nagy kérdés pedig az, ami mindig is: a szabad akarat. Nemcsak az emberé, hanem Luciferé magáé, természetesen. Ez, a pimaszság, a kellően jól választott címszereplő (Tom Ellis), és a pompásan eltalált atmoszféra (füstös, kénkő nélküli, de azért noirt idéző) fogja elhúzni ezt a sorozatot, és a remény, hogy a „minden részben egy ügy” szerkezetet valami háttérvilág is összetartja. Vannak erre utaló nyomok – felbukkanó arkangyalok és sikátorból előbukkanó metafizikum. Esetleg jelenthet valamit az is, hogy Jerry Bruckheimer a nevére vette a produkciót. De azért jobb meghagyni a fenntartásokat; végül is a pokolba vezető út is hasonló szándékokkal van kikövezve.

Magyar felirat: Cain – Bender & kissoreg

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.