A szövevényes történet középpontjában egy isten háta mögötti kisváros, Manitowoc egyik lakosa, Steven Avery áll. Steven és családtagjai még a magyar tévénézők számára is ismerősek lehetnek: minden filmben és sorozatban pontosan így ábrázolják a tanulatlan, lakóbuszban élő, a kispárnájuk alatt lereszelt csövű puskát tartó suttyókat. Averyék tehát igazi white trash família, és – legalábbis a sorozat készítői szerint – valahol ez lett a vesztük. Stevent még a nyolcvanas években elítélték nemi erőszakért és gyilkossági kísérletért, annak ellenére, hogy nem volt ellene szóló tárgyi bizonyíték és számtalan rokona biztosított neki alibit. Csakhogy Manitowocban nem szokás hinni a városka szélén roncstelepet üzemeltető és ott, a kipreparált autók és egyéb hulladékok közt élő Averyknek. Emberünk 18 évet ült, mire egy DNS-tesztnek köszönhetően kiderült, hogy nem ő, hanem egy hírhedt szexuális támadó volt az elkövető, aki Avery büntetése alatt is megerőszakolt és kis híján agyonvert több nőt. De ez csak mellékszál.
A fő kérdés az, hogy Stevent másodjára is bedarálta-e a rendszer, vagy valóban ő követte el azt a gyilkosságot, amivel két évvel a szabadulása és nem sokkal azután megvádolták, hogy hatalmas kártérítést követelve beperelte a helyi rendőrséget. Első blikkre legalábbis ez a témája az irgalmatlan mennyiségű jegyzőkönyvet, kihallgatásokon és tárgyalásokon készült felvételt bemutató szériának. Valójában persze nem Steven sorsa itt az érdekes, és még csak nem is az, hogy ha nem ő, akkor ki ölte meg Teresa Halbachot. A kissé elnyújtott és repetitív sorozat egyértelmű szándéka, hogy Avery esetén keresztül bemutassa: komoly problémák és visszaélések vannak a bűnüldözési és bírósági rendszerben, például simán megeshet, hogy azok a rendőrök végeznek házkutatást, akiket a gyanúsított épp 36 millió dollárra perel, majd, hogy, hogy nem, pont ők azok, akik – szemben a szomszédos megyéből érkezett rendőrökkel – találnak is terhelő bizonyítékokat. Innentől kezdve pedig nincs megállás: a sorozat szerint ha egyszer, valahol a kezdet kezdetén, talán nem is szándékosan elrontottak valamit, akkor a rendőrség, az ügyészség és a bíróság összezár és előremenekül: rendszerükben önmaguk felülvizsgálatának és az esetleges tévedések beismerésének helye nincs. És ez, függetlenül attól, hogy Avery megölte-e a lányt vagy sem, meglehetősen ijesztő állítás.
De nem ez az egyetlen nyugtalanító dolog a sorozattal kapcsolatban: ott van a filmesek attitűdje is, akik még csak nem is próbálnak meg úgy csinálni, mintha nem lennének teljesen biztosak Avery ártatlanságában. Csakis olyan embereket szólaltatnak meg, akik Steven oldalán állnak, Avery védőügyvédeitől kezdve a szülein át a volt menyasszonyáig – aki egyébként nemrég úgy nyilatkozott, hogy a forgatás idején csak félelemből állt ki Avery mellett, és biztos benne, hogy a férfi bűnös. Mindeközben több százezer tévénéző írta alá az Avery szabadon engedését követelő petíciót, és sorra jelennek meg a meredekebbnél meredekebb találgatások arról, hogy vajon valójában ki ölte meg Teresa Halbachot.
A mostanság igen divatos true crime show-knak, tehát valódi bűneseteket feldolgozó televíziós termékeknek rettentő izgalmas játékfilmekkel és sorozatokkal kell versenyre kelniük: a nézők figyelméért folytatott küzdelemben a fiktív történeteket próbálják minél realistábban, az igazakat pedig minél játékfilmesebben elmesélni. Utóbbiak is ütős dramaturgiával, szerethető és utálható szereplőkkel, az egyes epizódok végén hatalmas horgokkal operálnak, minek köszönhetően szinte teljesen elmosódnak a határok a két műfaj között. Ember legyen a talpán, aki a tavaly év elején bemutatott Az elátkozott: Robert Durst halálos élete című, lehengerlően izgalmas true crime sorozattal kapcsolatban megmondja, hogy mi volt benne a valóság, és mi a dramaturgiai elemként becsempészett fikció. A Making a Murderer kevesebb játékfilmes trükkel él, mint a multimilliomos darabolós gyilkost bemutató Az elátkozott, mégis, a nézőknél ugyanazt a hatást éri el: elhiteti, hogy a néző teljesen tisztában van vele, mi történt, ki mit tett, illetve nem tett, és egy idő után pont úgy viszonyul valóban létező emberekhez, ahogy egy másik csatornára kapcsolva szorít a Trónok harca Daenerisének, hogy meg tudja nevelni a sárkányait.
