„Van egy pókod, két egered, egy teknősöd és egy családod. Nincs szükséged egy pelikánra.” Gerard Durrell művei lemaradtak a gyerekkori könyvlistámról, de a The Durrells olyan sorozat lett, amely a pókokról készült közelik ellenére is valami egészen magával ragadó világot tud nyújtani. Azoknak is, akik nem született természetbúvárok. Teszi ezt úgy, hogy szó sincs egyszerű könyvadaptációról: nem csupán a brit zoológus kedvelt humoros anekdotái bukkannak fel, hanem bőven merítenek az alkotók a komolyabb életrajzi művekből is. Durrell anyuka és négy csemetéje kalandos Korfura költözése így egyszerre lesz családi dráma és gyerekszemüveggel mutatott természetfilm. Nyakon öntve némi igazán szerethető humorral, öniróniával és egy kis abszurddal. Csak úgy angolosan, csak úgy elegánsan. Mindeközben a nézőpontok folyton változnak: hol egyik-másik Durrell gyerek szemszögéből látjuk a 30-as évek brit elvárosiasodásától mentes, áram nélküli szigetlétet, hol az özvegy anya családért való küzdelmein keresztül. De közhelyek és túlzott könnyedség helyett az egész valóságízű: nem fekete-fehér sablonfigurákat kapunk, hanem olyan szereplőket, akik lépten-nyomon szembesülnek saját hülyeségükkel. Legyen szó az írónak készülő legidősebb bátyról, az éppencsak önmagára ébredő tinédzserlányról, vagy a leginkább állatokkal szót értő kisfiúról. Vagy a mellékszerepében tökéletes, angolul mit sem értő takarítónőről. A korfui tájba meg a kabócaciripelésből áradó görög nyugalomba nehéz nem beleszeretni. És szükségem lett egy pelikánra.
Magyar felirat: SubStance
