Jobb lesz-e attól egy kórház, ha autizmussal élő sebészt alkalmaz? És jobb lesz-e egy kórházsorozat? A kérdés azért is jogos, mert az elmúlt években divat lett jól funkcionáló autistákat megtenni főszereplőnek. Minek következtében a valamelyes társadalmi haszon (ismeretterjesztés) mellett felmerülnek az olyan jelzők is, mint az öncélú és a hatásvadász. Ezekkel rémít a The Good Doctor témaválasztása is, de szerencsére a sorozat készítője, a Dr. House-t is magáénak tudó David Shore rutinos versenyző. A történet kórházi belügy – a szó minden lehetséges értelmében. Új rezidens érkezik, sebész, autista. Ez még nem jogosítaná fel arra, hogy kiváló sebész legyen, de az, hogy autizmusához savant-szindróma is társul, már sokkal inkább. Tehát amellett, hogy alig tud kommunikálni a környezetével, fotografikus memóriája van, s a legapróbb elváltozásokra is felfigyel, hibaszűrő képessége nagyon erős. Az első pár részben épp ezen a dilemmán megy a moralizálás: elég-e ez? Hiszen mégiscsak emberekkel és emberi szituációkkal kell foglalkozni. Hogyan tudja ezt megoldani egy autista? És hogyan fogja ezt elfogadni a beteg vagy a hozzátartozó? A sorozat erre nem azt válaszolja, hogy mire nem képes az autizmussal élő, hanem azt, hogy mennyi mindenre igen, ha a társadalom teljes értékű, csak eltérő igényekkel rendelkező tagjaként tekintünk rá. Mindehhez azért hozzá kell tenni azt is, hogy egyes szekvenciák – főleg a hős gyerekkorát felidéző flashbackek – hatásvadászok és érzelgősek: de végül is, ez egy dráma.
A jobbak közül.
Magyar felirat: DcKatey & tdani93
