Tévétorrent

Happy!

Tévétorrent

A Grant Morrison és Darick Robertson képregényéből készült sorozat kicsit Robert Zeme­ckis 1988-as Roger nyúl a pácban c. remekére hajaz, melynek újdonsága nem is abban rejlett, hogy egy térbe eresztett animált és élő szereplőket, sokkal inkább a hibrid formával párosuló önreflexióból, a gyermeteg és ravaszul pikáns humor elegyítéséből, illetve a konzisztens és átgondolt narratív univerzumépítésből eredt.

A Happy!-vel párhuzamba állítva Zemeckis filmje csak azt világítja meg, hogy mennyi kihagyott ziccer van a sorozatban. A kiégett, bűnözővé züllött exzsaru és apró, izgága lovacskájának története egy vad, összefüggéstelen, beteg ötletkupac, ahol nehéz kibogozni, hogy melyek a zseniális, illetve az ízléstelen és csapnivaló elemek. Christopher Meloni ugyan igyekszik elhitetni, hogy cinikus, lecsúszott figurája egy őrült zseni, de nehéz szabadulni az érzéstől, hogy egy lustán megírt, sablonos figurát nézünk egy ripacs előadásában. A történetben tátongó lyukakat és az ötletek hiányát a készítők bombasztikus vizualitással és sokszor visszataszító vagy primitív gegekkel igyekeznek betömködni. Ráadásul a történet motorjának szánt képzeletbeli barát, Happy! – egy apró, kék unikornis – is csak céltalanul döngicsél a szereplők feje körül, feltűnően kilógva az eseményekből. Alig van szinkron közte és Meloni között, pedig kapcsolatuk rengeteg lehetőséget rejtene, ami árnyalhatná, khm, a jellemüket. De ez a Happy! csak egy vizuális blöff, aki arra lenne hivatott, hogy e totál lapos sorozatot talpra rángassa, de nem sikerül neki.

Magyar felirat: Armandai

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.