A Grant Morrison és Darick Robertson képregényéből készült sorozat kicsit Robert Zemeckis 1988-as Roger nyúl a pácban c. remekére hajaz, melynek újdonsága nem is abban rejlett, hogy egy térbe eresztett animált és élő szereplőket, sokkal inkább a hibrid formával párosuló önreflexióból, a gyermeteg és ravaszul pikáns humor elegyítéséből, illetve a konzisztens és átgondolt narratív univerzumépítésből eredt.
A Happy!-vel párhuzamba állítva Zemeckis filmje csak azt világítja meg, hogy mennyi kihagyott ziccer van a sorozatban. A kiégett, bűnözővé züllött exzsaru és apró, izgága lovacskájának története egy vad, összefüggéstelen, beteg ötletkupac, ahol nehéz kibogozni, hogy melyek a zseniális, illetve az ízléstelen és csapnivaló elemek. Christopher Meloni ugyan igyekszik elhitetni, hogy cinikus, lecsúszott figurája egy őrült zseni, de nehéz szabadulni az érzéstől, hogy egy lustán megírt, sablonos figurát nézünk egy ripacs előadásában. A történetben tátongó lyukakat és az ötletek hiányát a készítők bombasztikus vizualitással és sokszor visszataszító vagy primitív gegekkel igyekeznek betömködni. Ráadásul a történet motorjának szánt képzeletbeli barát, Happy! – egy apró, kék unikornis – is csak céltalanul döngicsél a szereplők feje körül, feltűnően kilógva az eseményekből. Alig van szinkron közte és Meloni között, pedig kapcsolatuk rengeteg lehetőséget rejtene, ami árnyalhatná, khm, a jellemüket. De ez a Happy! csak egy vizuális blöff, aki arra lenne hivatott, hogy e totál lapos sorozatot talpra rángassa, de nem sikerül neki.
Magyar felirat: Armandai
