Az előbb a gimiben, majd az egyetemen is szoknyás, szöszke Philip Marlowe-t alakító pimasz detektívlány visszatérésére 2007, vagyis a harmadik évad lezárulta után hiába váró, súlyos elvonási tünetekkel küszködő rajongók ugyanis a Kickstarteren keresztül ellentmondást nem tűrő módon összedobták a "filmverzió" gyakorlatilag teljes büdzséjét, mintegy 6 millió dollárt - miközben eredetileg csupán a szerény kétmillás indulótőke összegereblyézése volt a cél. És akkor most gondolkodjunk el azon, hogy vajon hány kortárs filmrendező tudna sikerre vinni egy ugyanilyen vállalkozást! Aztán pedig azon, hogy hányszor is több tévésorozat.
De persze távolról sem csupán arról a 90 ezer fanatikusról van szó, aki mélyen a zsebébe nyúlt, hogy visszakapja kedvencét. A Veronica Mars ezen a szűkebb körön kívül eső, de nem kevésbé lelkes nézője saját magán mérheti le legfőképp, hogy mit is műveltek vele a sorozatok a nagyüzemi fogyasztás elmúlt évtizede során: a "film" első 30-40 percében ugyanis annyira lehet örülni minden ismerős arcnak, gesztusnak és helyszínnek, a viszontlátás és a hazatalálás illúziójával kiváltott valóságos érzéseknek, hogy az el is vonja a figyelmet gyakorlatilag minden más elől. Rob Thomas író-rendező a lehető legtudatosabban épít erre az érzelmi hatásra, és ezzel el is jutottunk oda, hogy miért használtuk eddig a műfaji meghatározásnál az idézőjeleket: azért, mert a Veronica Mars valójában a sorozat háromepizódos negyedik évadja, egy bónuszfutam, amely a mozifilm álcájában lép a nézői elé. Ez az álca azonban mindenütt lukas: az utalásrendszer, a kapcsolati háló megértéséhez, egyáltalán: a műélvezethez magához ugyanis elengedhetetlen, hogy a befogadó alaposan ismerje az előzményeket, hogy körön belül legyen, és ugyanazt akarja - ugyanúgy. Bírtad Logan és Veronica zűrzavaros románcát? Megkapod még egyszer. Odáig voltál a Howard Hawks-iskolán edzett, gyorstüzeléses párbeszédekért? Kapsz belőlük százat. Bejött a kaliforniai napfénnyel nevelt romlottság? Üdv itthon, Neptune városában! Ahová Veronica is hazatér éppen az egyetem után, hogy megint megoldjon valami különösen ocsmány bűnügyet. És amíg az érem egyik oldalára végeredményben az kerül, hogy a rajongói igények teljes körű, meglepetésektől mentes kiszolgálása miatt a vége felé már elunjuk azért kicsit a mókát, addig a másikra Kristen Bell neve gravírozódhat, aki csúcsformát futva bizonyítja, hogy elsősorban ő az, aki ezt a bizarr neo noir-kamaszdráma-vígjáték mixet, ezt a komoly krimibe oltott játékot a krimivel a világ leghihetőbb képtelen képregényfigurájaként tevékenykedve megtartja a szakadék legeslegszélén.
