Wayward Pines M. Night Shyamalan sorozata Blake Crouch regényfolyamának adaptációja ugyan, de a hangvétel nagyon is az ő szája íze szerinti. Ethan Burke titkosszolgálati ügynök (Matt Dillon) a furcsa, de idilli Wayward Pines nevű kisvárosban keresi társait: egyre biztosabb benne, hogy a városka „nyelte el” őket, mely őt sem engedi elmenni.
A Wayward Pines jól mutatja, hogy mi történt a sorozatokkal a Twin Peaks óta. Bejött a műfajkeveredés, elbeszélői komplexitás és a moziszerűbb operatőri munka. A széria ezzel együtt nagyon szeretne Twin Peaks lenni: van egy saját életet élő, szinte tudattal rendelkező, a felszínen gondtalan, valójában rothadó városka, időből kiszakított, nosztalgikus miliő és misztikum. Azt is jól láthatjuk, hogy miben különbözik Shyamalan és Lynch: Shyamalan már az első pár epizódban elkezd felépíteni egy Lost-szerű gigantikus összeesküvést, így a kezdeti, biztatóan nyugtalanító, unheimlich elemek gyorsan erejüket vesztik. Lynch végig megtartotta a megfoghatatlanul hátborzongató és abszurd légkört, a misztikumot sosem magyarázta meg teljesen, célja a néző dezorientálása és saját addigi mesketéjének dekonstrukciója volt. Shyamalan célja a misztikummal csupán egy gondosan felépített csavar előkészítése, s csak látszólag zavarja össze a nézőt, valójában csak a csavar hatását kívánja fokozni. A sorozat emellett túl sokszor tekint ki a valóban klausztrofób, baljós városkából, elvéve annak rejtélyességéből. Bár a színészek kifogástalanok, és egyelőre a hangulat is tartja magát, sajnos ez még így sem ígér túl sokat.
Magyar felirat: JIGG4
