Vadonlakó

Csendet akarok

  • XIII.Pacuha
  • 2012. március 19.

Vadonlakó

Különleges színházi előadás: hajléktalan embereket nyűgöz le a színpadi hajléktalanság Fullajtár Andrea előadásában.

Fullajtár Andrea, köszönjük! Köszönjük a múlt év december 27-én este tartott Csendet akarok c. előadást! Tudjuk, hogy egy előadást több ember hoz létre, így további köszönettel tartozunk a Katona József Színháznak, Zsámbéki Gábor rendezőnek, a színpadi partner Nagy Viktornak, valamint mindazoknak, akiknek a neve nem látható színlapokon.

Már az sem volt mindennapi, ahogy mi, 12 gyakorló hajléktalan odakerültünk. Egyik szövetségesünk aznap délután egy szokásos megbeszélés végén megkérdezte, lenne-e kedvünk este színházba menni, mert kaptunk tiszteletjegyeket. Azt is mondta, hogy erre az eseményre a sajtó is „kivonul”.

A Katona kamaratermében, a Sufniban telt ház volt. A monodrámát Csalog Zsolt szociológus írta, és eredetileg ’96-ban mutatták be. Ezen az estén 60 percig olyan csend lett, ami még színházban is ritkaság. Persze ehhez az kellett, ami a színpadon történt.

Megdöbbentő és gondolatokat elindító produkciót láttam. Amikor beléptünk a nézőtérre és körülnéztünk, az utcáról ismerős kép fogadott minket: egy „átmeneti nő” (ti. átmenet nő és rongykupac között) és egy padon nekünk háttal ülő, mankóba kapaszkodó férfi hallgattak. A férfi hallgatott végig, de a nő nem. Mondta-mondta egy órán keresztül, de úgy, olyan hangsúllyal és gesztusokkal, hogy arra gondoltam (de komolyan!): nem létezik, hogy ez a színésznő ne lett volna valamikor valóban hajléktalan. Később továbbgondolva arra jutottam, ha tényleg ennyire hajléktalan volt, akkor biztos nem lett volna ilyen jó színész. Persze a szöveg sem volt akármi. Igaz, több részlete nem naprakész, de nem is lehet, hiszen a 90-es évek elején íródott, és a szerző sajnos már nem is tud „igazítani” rajta. Talán egy még élő drámaírónk újra előveszi a témát, de az már egy másik darab lenne. Ebben a produkcióban van még annyi „szellemi táplálék”, amin még jó ideig ellehetünk anélkül, hogy unalmasnak vagy idejétmúltnak éreznénk.

 


Fotó: Dömölky Dániel

 

Az előadás után Fullajtár Andrea és Nagy Viktor közönségtalálkozót tartott, amit egyik szövetségesünk moderált. Ez a „második felvonás” is közel 60 perces volt. Itt a profi újságírók mellett mi is kérdezhettünk. A színészek válaszaikkal bizonyították, hogy nemcsak „betanult” szöveget tudnak előadni, hanem például a hajléktalanságról saját gondolataik is vannak.

A minap láttam a tévében, hogy a Csendet akarok előadását DVD-re is rögzítik, egyrészt így őrzik meg az utókornak, és hogy a hajléktalanság ismertebb legyen a témában kevésbé tájékozottak előtt is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.