Fullajtár Andrea, köszönjük! Köszönjük a múlt év december 27-én este tartott Csendet akarok c. előadást! Tudjuk, hogy egy előadást több ember hoz létre, így további köszönettel tartozunk a Katona József Színháznak, Zsámbéki Gábor rendezőnek, a színpadi partner Nagy Viktornak, valamint mindazoknak, akiknek a neve nem látható színlapokon.
Már az sem volt mindennapi, ahogy mi, 12 gyakorló hajléktalan odakerültünk. Egyik szövetségesünk aznap délután egy szokásos megbeszélés végén megkérdezte, lenne-e kedvünk este színházba menni, mert kaptunk tiszteletjegyeket. Azt is mondta, hogy erre az eseményre a sajtó is „kivonul”.
A Katona kamaratermében, a Sufniban telt ház volt. A monodrámát Csalog Zsolt szociológus írta, és eredetileg ’96-ban mutatták be. Ezen az estén 60 percig olyan csend lett, ami még színházban is ritkaság. Persze ehhez az kellett, ami a színpadon történt.
Megdöbbentő és gondolatokat elindító produkciót láttam. Amikor beléptünk a nézőtérre és körülnéztünk, az utcáról ismerős kép fogadott minket: egy „átmeneti nő” (ti. átmenet nő és rongykupac között) és egy padon nekünk háttal ülő, mankóba kapaszkodó férfi hallgattak. A férfi hallgatott végig, de a nő nem. Mondta-mondta egy órán keresztül, de úgy, olyan hangsúllyal és gesztusokkal, hogy arra gondoltam (de komolyan!): nem létezik, hogy ez a színésznő ne lett volna valamikor valóban hajléktalan. Később továbbgondolva arra jutottam, ha tényleg ennyire hajléktalan volt, akkor biztos nem lett volna ilyen jó színész. Persze a szöveg sem volt akármi. Igaz, több részlete nem naprakész, de nem is lehet, hiszen a 90-es évek elején íródott, és a szerző sajnos már nem is tud „igazítani” rajta. Talán egy még élő drámaírónk újra előveszi a témát, de az már egy másik darab lenne. Ebben a produkcióban van még annyi „szellemi táplálék”, amin még jó ideig ellehetünk anélkül, hogy unalmasnak vagy idejétmúltnak éreznénk.
Fotó: Dömölky Dániel
Az előadás után Fullajtár Andrea és Nagy Viktor közönségtalálkozót tartott, amit egyik szövetségesünk moderált. Ez a „második felvonás” is közel 60 perces volt. Itt a profi újságírók mellett mi is kérdezhettünk. A színészek válaszaikkal bizonyították, hogy nemcsak „betanult” szöveget tudnak előadni, hanem például a hajléktalanságról saját gondolataik is vannak.
A minap láttam a tévében, hogy a Csendet akarok előadását DVD-re is rögzítik, egyrészt így őrzik meg az utókornak, és hogy a hajléktalanság ismertebb legyen a témában kevésbé tájékozottak előtt is.
