A hajléktalan emberek legalább egyharmada rendszeresen dolgozik. Sajnos sokuk nem adózó vagy csak részben adózó munkahelyen. Ez persze nemcsak a hajléktalanpopulációban történik meg. Egy másik harmad a rendszeres nyugdíjából vagy segélyéből él. Vannak olyanok is, akiknek valamilyen oknál fogva nincsen állandó jövedelmük. Nekik találta ki 1993-ben egy hajléktalan társunk az utcai lapterjesztést, amely ötletből született a Fedél Nélkül című lap. Ma már nemcsak hajléktalan emberek, hanem más rászoruló szegények is terjesztik az újságot, például nyugdíj-kiegészítés címén. Nekem a huszonhétezer forintos rokkantnyugdíjamat kell kiegészítenem, amiből még le is jön hatezer forint banki tartozás a lakhatásom megszerzésének okából. Így huszonegyezer forint rendszeres jövedelemből kell kifizetnem a huszonkétezer forintos (kilenc négyzetméteres) szobám bérletét és a nyugdíjasbérletemet, amit már nem sokáig kaphatok. Ezek szerint mínusz négyezer-hétszáz forintból kellene megélnem. Az alkalmi munkáim – statisztálás, írás, iskolai programkoordinálás – mellett végzem a lap terjesztését 2004 óta, amikor is megjelent az első írásom. Az itt kapott adományokból eszem, ruházkodom és tisztálkodom. Néha az utolsó háromszáz forintomból veszem meg a tíz lapot. Terjesztőtársaim is hasonló körülmények között élnek, de nem mindenki fedél alatt. Nekik még nehezebb a sorsuk.
Az utcai lap terjesztése nem koldulás! Ez ügyben egy pert már megnyertünk tavaly. A valamit valamiért elven működik, mint minden a világunkban. Az újság terjesztése szabályozott. Harminc forintot fizet a terjesztő minden egyes darabért. Tíz darabnál kevesebbet nem vásárolhat egyszerre. Területi engedéllyel rendelkezik a Menhely Alapítvány által működtetett szerkesztőségtől. Az állandó engedély megszerzéséhez közlekedésrendészeti képzésen kell részt venni. Ügyelni kell minden terjesztőnek a saját megjelenésére. Ezt a szerkesztő szociális munkások is figyelik, ezért néha előfordult már, hogy pár terjesztőnek ideiglenesen bevonták az engedélyét. A szabályokat a terjesztők saját maguk hozták.
A világon szinte egyedülállóan a Fedél Nélkül lapban túlnyomó többségben csak hajléktalan emberek alkotásai jelennek meg. Ezt segíti egy művészeti pályázat, melyben csak a hajléktalanságot megtapasztaltak vehetnek részt, próza, vers és grafika kategóriában. Kevés az az ember, aki egyszer elolvasta a lapot és utána ne vásárolt volna többet. A mai élményem szinte könnyet fakasztott a szememben a fagyos, huzatos aluljáróban. Egy középkorú hölgy lépett feszengve hozzám a hét-nyolc éves kislányával. „Sajnos nincs sok apróm, de a kislányom azt mondta, hogy a nasinak szánt pénzt inkább adjam magának, mert neki is tetszett az előző novellája.” Az írásban egy óvodáskori élettörténetemről volt szó, melyben a tejbegrízevésemet írtam le. Átnyújtotta a pénzadományát, én pedig az újságot. A lap mellé legtöbbször adok ugyanis egy novellát. Nagy örömmel nyújtottam Adélnak az óvodás ballagási történetemet. Ő pedig mosolyogva válaszolt: „Majd elolvasom a kistestvéremnek.” Ilyenkor gondolom azt, hogy érdemes írni. Legalább tíz Celsius-fokot emelkedett körülöttem a levegő hőmérséklete, pedig nagyon fáztam a fagyos aluljáróban.
Egy másik szívet és testet melengető esetem fél óra múlva volt. Egy hajléktalanságról szóló iskolai előadásomat meghallgató középiskolai diák emlékezett rám, és vásárolt tőlem egy újságot, miután megmutattam neki a két lépésre álló pénzkiadó automatát, melyet nem talált állítólag. Pár percet beszélgettünk is. A legfontosabb az, hogy emberként kommunikálnak velünk a vásárlók!
Sajnos az egész társadalom működéséhez hasonlóan a lap terjesztése sem mentes a kiskapuktól, szabálytalanságoktól. Az egy darab koszos, lejárt újsággal terjesztők erősen növelik a negatív előítéleteket. Sajnos nekem is vannak előítéleteim a bankárokkal, a döntéshozókkal és a politikusokkal szemben.
