2014 – Amikor Magyarország feladta

  • Dercsényi Dávid
  • 2014. október 13.

Választás 2014

Kész, lehúzhatjuk a rolót, ennyi volt, a Magyar Köztársaság technikai okok miatt bizonytalan ideig zárva. Holnap garázsvásár.

2010-et még meg lehetett érteni, bár sosem volt tiszta, ha egy demokratikus politikai rendszerű, alapvetően konszenzuskereső törvényi rendszerrel (kétharmados törvények) megáldott-megvert piacgazdaság nem működik jól (bizonyos hatalmi ellensúlyok nem elég erősek, a kormányzó párt korrupt, az állam diszfunkcionális), akkor miért az a válaszunk, hogy nosza, jöjjön egy párt, kapjon kétharmadot, aztán oldja meg a gondjainkat. De jó, vegyük ezt szokásos túlzó magyar reakciónak, átrobbanunk a ló túlsó, narancssárga oldalára.

Kis magyar aktualitás

Kis magyar aktualitás

Fotók: Sióréti Gábor

Aztán jön négy év Fidesz-kormányzás. A társadalom kitart, jóllehet számottevően nem javul a gazdasági helyzet, sőt. A szegények száma nő, a gazdaság a regionális versenytársakhoz képest kevésbé bővül, a munkanélküliek száma a közmunkásokat nem számítva stagnál vagy nő, beruházások nincsenek, a különadók miatt a bankok nem hiteleznek, a közműveknek a rezsicsökkentés miatt nem futja állagfenntartó munkákra, az atomerőmű több ezermilliárdos beruházása előzetes hatástanulmányok nélkül és egy maroknyi ember döntése nyomán dől el, a gáztározókat kulcsinformációk ismerete, alkudozás nélkül vesszük meg, az oktatás államosítása kudarc, az egészségügyből egyre több pénz hiányzik, magán-nyugdíjpénztári vagyon elköltve, az államadósság nem mozdul, az oligarchák minisztert adnak, és nemhogy talicskával, de futószalagon viszik ki a pénzt az államból, a közmédia veri a 60-as évek propaganda-híradóit, a civil szervezetek megfélemlítése megindul, illiberális állam beélesítve.

Erre a magyar társadalom a homlokára csap, és három választáson kifejezi akaratát: még, még, még, ennyi nem elég.

A bál szépei

2014-ben már nincs elmúltnyócév, már csak hit van és cinizmus. A hívők úgy érvelnek, hát fogadjuk el, hogy Orbán jót akar az országnak, legyőzi az ellenségeket, és nemsokára elhozza a földi Paradicsomot. Köztársaságban azonban ilyen nincs – az emberi hatalmi aspirációk ismeretében nem véletlenül kerülnek a rendszerbe a fékek és ellensúlyok. Ha egy ember jóindulatán múlik, hogy mi is lesz, akkor rég rossz. Orbánnak pedig nincs ellensúlya sem a pártján, sem a politikai rendszeren belül. Egyetlen ellenfele lenne, egy Simicska Lajos nevű pénzember, akit azonban senki, soha nem választott meg, és aki alapvetően abban érdekelt, hogy Orbán maradjon a helyén (csak most egy kicsit túlnyerte magát).

Magyarország 2014

Magyarország 2014

 

Van még a defetizmus, ami szerint bármit csinálunk, nem lesz jobb. Az ezt vallók aztán kedvük szerint vagy a Jobbikra szavaznak, vagy nem mennek el szavazni. Ők egy illúzióban élnek, mely szerint a politika békén hagy, ha te is békén hagyod őt. Egy frászt, a politika, azaz a hatalom inkább hasonlít a berúgott macsóra, aki a bál szépének halk „nem”-jeit bátorításnak, „talán”-nak éli meg, egyre horgad fel, babrál a slicce körül, aztán az áldozat már azon kapja magát, hogy a bárpultra lökik, és letépik a harisnyáját. Mindez köztudott.

Hány lépésre?

„De hát nem volt kire szavazni”, tárja szét a hon a kezét. Hát az ország rövidke demokratikus történetében nem az első eset lenne, hogy nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk. És hát a korábbi ellenválasztásaink sem kedveztek a… hogy is mondjam, minden tekintetben kifogástalan jelölteknek. „Épp ez az, elegünk van a rossz választásokból” vonja fel (vagy össze) szemöldökét Magyarország. Ja, értem, akkor ezért álltál be olyan lelkesen és buzgón az újabb pártok és formációk mögé, ezért mentél ki elkeseredésedben és állhatatosságodban milliószámra tüntetni, kedves magyar társadalom. Ezért törődsz annyira nagyon magaddal.

Egy frászt, sőt lófrászt, kedves Magyarország, 2014-gyel leírtad magad, tunya vagy, mást hibáztatsz, hazudsz magadnak, sőt ártasz, csak azért, hogy ne rajtad legyen a felelősség. Nem viselkedsz felnőtt módjára – akkor ne panaszkodj, ha úgy bánnak veled, mint egy kiskorúval. A hatalom kérdése immár nem tartozik rád, feladtad, minden ízében áttestáltad egy szűk körnek, amely most már mindent barátok közt dönthet el. Nicht vor dem kind.

A békés politizálás pedig mostantól abban merül ki, hogy találgatjuk, a katonai felvonuláson ki hány lépésre áll a vezértől, és ez mire utalhat.

Neked ajánljuk