Jézusról is a migránsok jutottak Orbán eszébe
Orban_radio.jpg

Jézusról is a migránsok jutottak Orbán eszébe

  • narancs.hu
  • 2018. március 30.

Választás 2018

Persze, nem úgy, ahogy az Jézus tanításából következik.

Húsvét, nagypéntek, ünnep: a migránsok ezt is elvennék tőlünk Orbán szerint. A miniszterelnök szokásos pénteki rádiós interjúját adta a Kossuth rádiónak. Mindössze 90 másodperc kellett Orbánnak, hogy a kereszténységtől és a húsvéttól eljusson a migránsokig. Hiszen a bevándorlás veszélyezteti ezt a keresztény kultúrát: Európában már a mostani generációk életében kisebbségbe kerülhetnek a keresztények. „Nem a hittételekről folyik a vita, hanem arról, hogy az általunk szeretett életmódot, életfelfogást meg tudjuk-e őrizni, vagy azt külső hatásra meg fogják változtatni. Így visz el minket a keresztény Európa gondolata a bevándorló Európa problémájához és a migráció kérdéséhez.”

A rövidlátó nyugati politikusok azonban mindezzel nincsenek tisztában, mert ők csak rövid távon gondolkodnak, „nem látnak ki a maguk védett életéből, kertvárosi lakásaikból”. Ehhez képest „mi, magyarok” történelemben gondolkodunk.

A történelemben pedig fontos szerep juthat „Soros kétezer zsoldosának” is Orbán szerint, hiszen az interjú jelentős részét ennek az elképzelt seregnek szentelte. Szerencsére a kormány név szerint ismeri Soros katonáit, az önvédelmi reflexeink pedig működnek, így egyelőre nincs közvetlen veszély.

Orbán szerint Brüsszel idén tízezer menekültet akar Magyarországra telepíteni, de ő blokkolja ezt az elképzelést. Letépik az ember fülét, lerágják a húst a csontjairól, de azért ennek is megvan a maga szépsége – jellemezte Orbán az európai uniós csúcsot.

„Szívesen segítünk a bajba jutottaknak, oda hajlandóak vagyunk segítséget is vinni, de nem akarjuk tönkretenni az életünket, és a bajt idehozni” – tette hozzá. Április 8-án pedig eldől, hogy idejön-e a baj, vagy sem. Orbán szerint ugyanis a választás tétje:

Vagy nemzeti kormányunk lesz és lesz magyar Magyarország, vagy internacionalista kormányunk lesz, és bevándorló Magyarországra ébredünk.

Talán már április 9-én. A döntésben segíthet, hogy március végén Orbán észrevette: télen hideg volt, sok gáz fogyott, ezért minden háztartás kap 12 ezer forint alkalmi rezsicsökkentést.

(hvg.hu, 24.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.