Kijöttek az első eredmények: brutális Fidesz-tarolásnak néz ki ez eddig

  • narancs.hu
  • 2018. április 8.

Választás 2018

Kapaszkodjunk.

69 százaléknál jöttek ki az első listás eredmények, amelyek durva Fidesz-nyerést mutatnak.

Lista:

49 százalék – Fidesz

20 százalék – Jobbik

12 százalék – MSZP–P

7 százalék – LMP

5 százalék – DK

Az Együtt, a Momentum jelen állás szerint nem jut be a parlamentbe.

Az egyéni körzetekben Budapestet, Pécset, Szegedet, Dunaújvárost leszámítva úgy tűnik, mindenhol fideszes lesz a befutó.

Ez nagyon kemény eddig.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.