Márki-Zay Péter: „Egy új országot kell felépítenünk közösen!”

  • narancs.hu
  • 2018. április 8.

Választás 2018

Szerinte az ellenzéki pártok bebizonyították azt, hogy nem alkalmasak arra, hogy felszabadítsák Magyarországot.

A Közös Ország Mozgalom esti rendezvényéről hívta fel Gulyás Márton Márki-Zay Pétert, aki csalódottságát fejezte ki, hogy nem jött létre olyan ellenzéki összefogás, amilyet szeretett volna. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ennek oka az ellenzék ostobasága és a hatalom beépített embereinek jelenléte az ellenzéki pártokban.

Márki-Zay csalódottságát fejezte ki, hogy a pártok nem álltak össze, szerinte ugyanakkor minden pártban vannak jó emberek: „Ezek a pártok ezen a választáson bebizonyították azt, hogy ők nem alkalmasak arra, hogy felszabadítsák Magyarországot.”

Szerinte a választóknak össze kell fogniuk, mert nem nyugodhatnak bele abba, hogy a gyerekek vagy elhagyják az országot, vagy diktatúrában éljenek. „Egy új országot kell felépítenünk közösen, és ez csak így fog sikerülni!” – mondta a hódmezővásárhelyi polgármester.

(via 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.