Karácsony: Van még egy város, ahol továbbra is lobog a szabadság zászlaja

Választás 2022

Donáth Anna szerint pedig elviselhetetlen dolgok jönnek.

Karácsony Gergely főpolgármester és Donáth Anna, a Momentum elnöke is mondott egy-egy rövid beszédet Márki-Zay Péter után az ellenzék eredményváróján a Városligeti Műjégpályán. Karácsony úgy fogalmazot, "ha nem így alakult volna az eredmény, most sokkal többen lennénk ezen a színpadon. De itt kell lennünk." A főpolgármester szerint nem tudták meggyőzni az embereket, hogy nem arra van az előre, mint amerre a kormánypárt mondja. "Előre kell menni, meg kell őrizni azt, ami megmaradt ebből az országból. Sok minden, van egy főváros, ami még mindig a szabadság szigete. Van még egy város, ahol továbbra is lobog a szabadság zászlaja.

Donáth Anna úgy fogalmazott: "nagyon dühös vagyok". Arra biztatta hallgatóságát, hogy engedjék ki ezt a dühöt. "Ezek az érzések fontosak, mert ebből lehet építkezni. Most nem szabad feladni. Olyan dolgok jönnek, olyan elviselhetetlen, amit egyedül nem lehet bírni. Előbb utóbb minden rendszer összeomlik" - mondta a Momentum elnöke.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.