Márki-Zay: Orbán megszegte a "ne ölj" és a "ne lopj" parancsát

  • narancs.hu
  • 2022. március 27.

Választás 2022

Keresztény ember nem szavazhat a Fideszre – mondta az ellenzéki jelölt egy siófoki kampányzáró rendezvényen.

Keresztény ember nem szavazhat a Fideszre, amely megpróbálja kettészakítani az országot – mondta Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje a pártszövetség vasárnapi régiós kampányzáró rendezvényén Siófokon. 

A Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében rendezett eseményen Márki-Zay hangsúlyozta, hogy ebben a választási harcban nem baloldal és jobboldal áll szemben egymással. Kifejtette: Orbán Viktor a koronavírus-járvány félrekezelésével még a ”ne ölj” parancsát is megszegte, miként szintén megszegte a „ne lopj” parancsát, továbbá csalással igyekezett és igyekszik most is biztosítani a választási győzelmét.

„Azt szeretnénk, ha április 3-án a szeretet győzedelmeskedhetne az országban” – mondta. Arra is buzdította hallgatóságát, hogy „hozzuk ide Európát”, mert ellenkező esetben a fiatalok nem itthon, hanem nyugaton fogják Európát megtalálni.

A rendezvényen felszólalt Potocskáné Kőrösi Anita, az ellenzék képviselőjelöltje a siófoki választókerületben, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő illetve a pártok részéről Karácsony Gergely, Orosz Anna, Kunhalmi Ágnes, Kanász-Nagy Máté, Jakab Péter és Dobrev Klára.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere arra emlékeztetett, hogy 1849-ben orosz dzsidások verték le szabadságharcunkat, Sztálinnak köszönhettük Rákosit, Hruscsov hozta ránk a pufajkásokat, mégis vannak olyanok, akik elfeledték, mi ellen küzdöttek korábban. És vannak, akik vörös kabátjukat narancsszínű mellényre cserélve várják Putyin elismerését – tette hozzá. 

A színháztermi rendezvény után Róna Péter és Iványi Gábor tartott rövid beszédet a siófoki Fő téren.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.