Román politikusok buzdítanak Orbán Viktor elleni szavazásra

  • narancs.hu
  • 2022. április 3.

Választás 2022

Például Románia volt miniszterelnöke. Arról írnak, hogy ma Orbán Viktor és Európa között kell választani.

Vasárnap több román politikus Facebook-oldalán jelent meg hosszú üzenet magyar és román nyelven is arról, hogy Orbán Viktor elleni szavazásra buzdítják a magyar választókat.

Dacian Cioloş, aki 2015 és 2017 között volt Románia  miniszterelnöke, posztjában azt írta, ma a magyaroknak választania kell "egy Magyarországot Európától elszigetelő párt és az egységes ellenzék között. A nyíltan Putyin-barát Orbán Viktor, illetve azok között, akik elhatárolódnak az oroszok ukránok ellen elkövetett bűneitől."

Orbán kormányát a posztban "egy a lopásait és hozzá nem értését a „szuverenitás” jelszavával leplező autokratikus rendszernek" nevezte, amely szerint szemben áll nyugattal, egy egységesen az európai értékek mellett álló szövetséggel.

"Az elmúlt években többször bíráltam Orbán Viktort, nem azért, mert személyesen neheztelnék rá, hanem azért, mert ismételten láttam, hogy a budapesti kormány döntései magyar barátaimat, szomszédaimat eltávolítják az Európai Uniótól és minden szomszédos államtól, ahol magyar nemzetiségűek élnek" - fogalmazott. Hozzátette: "Válasszatok olyan jövőt, amelyre szintén büszkék lehettek, hogy együtt lehessünk egy virágzó és demokratikus Európai Unióban."

Cătălin Drulă az USR párt poltikusa szintén román és magyar nyelven is posztolt. Azt írta: "Korábban is voltak intő jelek, de mára minden kétséget kizáróan bebizonyosodott. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, egy putyinista."

Szerinte Orbán "autokrata rezsimet" üzemeltet 2010 óta üzemeltet, és "maga alá gyűrte a magyar sajtót és civil társadalmat, a személyes ambícióit keresztező ellenzéket pedig erős kézzel, az állami intézmények segítségével tartja sakkban."

Kifejtik, szerint Orbán most azon dolgozik, hogy "megfúrja Európa egységes fellépését Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin brutális ukrajnai agressziójával szemben. Mi több, választási kampányát arra a nyilvánvaló hazugságra építette, miszerint csak egyedül őrajta múlik, hogy Magyarország nem sodródik bele a háborúba. Holott a valóságban ez a forgatókönyv fel sem merült."

Üzenetében emlékeztet arra is, hogy Orbán még attól sem riad vissza, hogy a COVID-járvány személyi adatbázisát politikai marketingeszközként kampányüzenetek küldésre használja. Drulă szerint ez választási csalás, és a jogállammal szembeni tiszteletlenség.

Posztjában megszólítja az erdélyi magyarokat, és arra kéri őket, gondolják végig, mégis milyen jövőt akarnak anyaországnak.  "Európait, vagy a putyinizmussal járó elszigetelődést tartja kívánatosnak?Orbán Viktor autokráciáját kiváltó liberális alternatíva Magyarországot visszahelyezhetné oda, ahová való: Európa fősodrába. Jól tudja ezt az RMDSZ is, de a pénzcsapok elzárásától való félelem egyelőre erősebb, mint a közösségükkel szembeni őszinteség és tisztesség" - fogalmaz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.