Vélemény

Ekotrip (Packázás az Óperencián innen és túlról)

Packázás az Óperencián innen és túlról Május 7-én tette közzé a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának megállapításait, ugyanazon a napon, amikor az Európai Bizottság is kiosztotta bizonyítványát Magyarország gazdasági folyamatairól. Az utóbbi nevében nyilatkozó Joaquín Almunia nem lehetett túlságosan barátságtalan, mivel annak a programnak a megvalósítását kommentálta, amelyre már áment mondott a bizottság.

Mámorsziklák és nászmozdulatok

Amint az talán már feltűnt a Magyar Narancs olvasóinak, lapunk mostanság sorozatban eleveníti föl a közelmúlt megannyi érdemdús, szavatolt minőségű, ám mára sajnálatosan feledésbe merült szépírójának emlékét. Vannak azonban elsüllyedt szerzők, akik alkotói önértékükkel a legkevésbé sem, azonban sajátos figurájukkal, írásaik egy-egy jellegzetességével bízvást kiérdemlik az utókor figyelmét. Ilyen író volt soros cikkünk hőse, Kovai Lőrinc (1912-1986), a szocialista erotikus próza hazai zászlóvivője.

Lőnek neki?

Bulgáriában hétfőn lepuffantottak egy futballedzőt. Õ az első futballedző, akit az uniós Bulgáriában puffantottak le. Az elődjét két éve lőtték le, midőn saját szállodájában kávézott. Akkor Bulgária még a csatlakozásra várt, és úgy festett, hogy addig fog várni, míg ki nem nő a szakálla; amíg kitaposott futballcipőjével rá nem tapos hosszú, ősz szakállára a várakozásban megaggult Bulgária.

Rendőrnek látszók

Egy lövöldözéssel végződő túszejtés után a bűnügyi helyszínelést végző rendőr százados a bank biztonsági kameráinak orra előtt megfúj 460 ezer forintot. Persze léteznek magyarázatok: a kiképzésen, amikor a bankrabláskor szükséges teendőket gyakorolták egymás közt, mindig rá osztották a bankrabló szerepét - s ezúttal pusztán rutinból cselekedett.

Juss is, marad is (Igazságos-e az örökösödési adó?)

Az örökösödési adó ötlete időről időre feltűnik a magyar politika színpadán. Az MDF évek óta szívügyének tekinti az örökösödési, vagy ahogy nem kevés populizmussal hívja, a haláladó eltörlését, a többi párt pedig - legyen kormányon vagy ellenzékben - hol támogatni látszik, hol a szőnyeg alá söpri ezt a kezdeményezést.
  • Örkény Antal
  • 2007. május 17.

Történetek a megyeháromból 5.)

Totálcardiff (Történetek a megyeháromból 5.) Andrea napján délelőtt tizenegykor megállt az élet a faluban Porrogszentkirályon, Porrogon, Porrogszentpálon és Õrtiloson. És a Dráva túlsó partján Torcecen, Botovón, Drnjén és Peteranecen is százak ültek a tévé előtt, hallgatták a kisrádiót a tornácon, a kiskertben. Szép idő volt, bár kicsit szeles április, minden jel arra mutatott, hogy a foci-Eb rendezési jogát csak mi kaphatjuk, magyarok és horvátok, két jó barátok, együtt iszunk a győzelemre, pálinkát, slivovicát.

Ingyenebéd (Összeér!)

Összeér! Magyarország épül-szépül. Hazánk tájain az űrből is remekül látható új létesítmények emelkednek. A köröshegyi völgyhíd, Közép-Európa legnagyobb völgyhídja (Közép-Európa leglaposabb országában) például büszkén hirdeti az ismeretlen magyar adófizető nagyvonalúságát.
  • Muraközy Balázs
  • 2007. május 17.

Sarcra fel

Pártszékházügyek, Tocsik Márta sikerdíja, Postabank, Happy End, Országimázsközpont, Kulcsár és a haverok: a legeslegújabb kori magyar politikatörténet emlékezetes pillanatai. Más néven párt- és kampányfinanszírozás, merthogy politikus legyen a talpán, aki a törvény szerint neki járó egy milkából be tudja venni a választókerületét.

Gyere, cipó!

A múlt hét végén a koalíció vidékre vonult egyeztetni egészségügyireform-ügyben; az eredményről túl sokat nem tudunk, de erős a gyanúnk, amiatt nem, mert valóban annyi történt, amennyiről a sajtó tudósított: a "problémára" későbbi időpontban visszatérnek a felek.

A nagy lék (Mire jó a Nemzetbiztonsági Hivatal?)

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának elnökét, a HERBA részvénytársaság vezetőit milliárdos áfa- és adócsalás gyanújával letartóztatták. Az alapítvány elnöke és a részvénytársaság vezérigazgatója valaha rendőr volt, az alapítványi kuratórium tagjai nemzetbiztonsági tisztek. Hogy van ez?
  • Kőszeg Ferenc
  • 2007. május 10.

...és még mindig vízen...)

A távolságot mint üveggolyót... 4. ...és még mindig vízen... Szinte még el sem csitultak a hullámok azt követően, hogy az amerikai Paul Boyton maga tervezte úszófelszerelésében átszelvén a La Manche-csatornát, 1875. május 29-én hajnalban Dover mellett partot ért, amikor egy brit hajóstiszt, Matthew Webb hasonló útra indult, hogy helyreállítsa a világbíró tengeri hatalom megtépázott becsületét.
  • Zeidler Miklós
  • 2007. május 10.

Modern Talking (Pfui, wie interessant!)

Pfui, wie interessant! Ma a disznólkodásról lesz szó, úgyhogy ha nem vagy még 18 éves, akkor fokozott érdeklődéssel olvass tovább, mert az élet dzsungelének útvesztőjében előbb-utóbb neked is el kell igazodnod.
  • Nádasdy Ádám
  • 2007. május 10.

Török körök

A török belpolitikai válságot figyelve - amiből a laikus annyit lát, hogy a vallási fanatizmusra hajlamos iszlamistákkal a világi állam köztársaságpárti hívei állnak szemben - a helyzet egyszerűnek tűnhet. De nem az, hiszen pogány barátaink problémája általánosabb, hogy ne mondjuk, filozofikus kérdéseket is fölvet, jelesül: lehet-e alkotmányellenesen föllépni az alkotmány védelmében.