Ekotrip (Packázás az Óperencián innen és túlról)

Egotrip

Packázás az Óperencián innen és túlról Május 7-én tette közzé a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának megállapításait, ugyanazon a napon, amikor az Európai Bizottság is kiosztotta bizonyítványát Magyarország gazdasági folyamatairól. Az utóbbi nevében nyilatkozó Joaquín Almunia nem lehetett túlságosan barátságtalan, mivel annak a programnak a megvalósítását kommentálta, amelyre már áment mondott a bizottság.
Az ember még örökbefogadott gyermekét is módjával kritizálja, bár nevelési célzattal némi dorgálás megengedhető. Nyilván emiatt nem hallgatott Almunia úr a célok megvalósítását beárnyékoló kockázatokról, például a bérmegállapodások vagy a MÁV-feltőkésítés hatásairól.

A valutaalap is hozta a szokásos formáját, amit a baráti dorgálás helyett többnyire a szigorú kioktatás jellemez. Néhány vállveregető gesztustól eltekintve a jelentés kemény hangon figyelmezteti a kormányt a magyar gazdaságot fenyegető veszélyekre. A fő kockázat az IMF-delegáció szerint (szerintem is) az, hogy beindul-e valaha a fellendülés a stabilizáció érdekében lefagyasztott gazdaságban. Kockázatot jelent az infláció magas szinten történő beragadása is, aminek valószínűségét növelik az áremelkedést ellentételező bérmegegyezések. A Valutaalap szakértői szerint az is aggodalomra ad okot, hogy a magyar bankok mindinkább finanszíroznak kockázatos tevékenységeket, illetve ügyfeleket.

Az IMF-delegáció jelentésében szereplő ténymegállapításokkal nincs gond, s az is helyénvaló, ha egy szervezet, amelynek negyed százada tagjai vagyunk, s amelynek értékítélete hatással van az ország befektetői megítélésére, a kockázatokra is felhívja a figyelmet. Van azonban egy furcsa szófordulat a jelentésben, ráadásul mindjárt az első oldalon, amely szíven üti a gyanútlan olvasót. Így szól: "új generációs költségvetési és gazdaságszerkezeti reformokra van szükség ahhoz, hogy a történelmileg erőteljes integráció előnyei teljes mértékben érvényre jussanak". Vajon mit jelent az "új generációs" jelző a reformok vonatkozásában? Ismerünk új generációs atomerőműveket, mobilszolgáltatásokat, iPodokat, DVD-írókat, hogy csak a Google-kereső találati listájának elejéről mazsolázzunk. A kereső szerint az új generációs reform kifejezés magyarul egyedüliként az IMF-jelentésre való hivatkozásokban szerepel. Angolul kicsit jobb a helyzet, mert bár például a dictionary.com egyáltalán nem ismer ilyen szóösszetételt, a Google azért néhány (igaz, mindössze 10) találatot ad.

A találatok többsége ázsiai vagy latin-amerikai összefüggésben említi a kifejezést, például ekképpen: az új generációs reform fő célja, hogy erősítse a kormányzást az állam és az intézményrendszer olyan reformja révén, amely utat nyit a kormányzat és az intézmények új szerepei előtt, és új gazdasági rendszert teremt. Egy másik megfogalmazás szerint az új generációs reform elkerüli a liberalizáció negatív hatásait, és biztosítja a tartós gazdasági növekedést. De találunk az IMF-jelentésben szereplőhöz közel álló értelmezést is, történetesen az Indiába delegált amerikai nagykövet szájából, aki 2004 áprilisában mondta ezt: az indiai gazdaságot átalakító és megnyitó új generációs reformokra van szükség ahhoz, hogy India jobban integrálódhasson a globális piacon (The Tribune).

A magyar kormánynak szóló IMF-jelentés nem definiálja, mit ért pontosan új generációs költségvetési és gazdaságszerkezeti reformokon, viszont figyelmeztet rá, hogy hamar lejárhat a reformokra megadatott idő, a piacok nyújtotta átmeneti kegyelem. Az persze helyes, hogy - az Európai Bizottsághoz hasonlóan - a Valutaalap is a beígért reformok végrehajtására, ennek érdekében pedig "jól definiált" koncepcióra és végrehajtási tervre ösztökéli a kormányt. De hogy emellett miért kell nem jól definiált kifejezésekkel vegzálni a reformszövegektől már amúgy is frusztrált magyar népet? Nem elég teher neki, hogy rövid idő alatt olyan reformokkal kell megbarátkoznia, amelyekre a gazdagabb nyugati népeknek hosszú idő állt (vagy még ma is áll) rendelkezésükre? Mennyivel könnyebb lenne jól definiált "régi generációs" reformokat átvenni! Na persze, ha lennének ilyenek.

*

Nem keltett nagy feltűnést eddig egy másik, nem az Óperencián túlról, hanem a közeli Európából jövő szívatás: az euró (euro?) egységes írásmódjának követelménye. Az Európai Tanács már 1995 végén úgy döntött, hogy "az európai valutának adott név az euro lesz", így, rövid o-val. A fél emberöltővel ezelőtti határozat rögzíti, hogy az egységes valuta nevének az Európai Unió minden hivatalos nyelvén azonosnak kell lennie - figyelembe véve a különböző ábécéket. Görög vagy cirill betűket tehát lehet használni, csak ékezeteseket nem, vagyis a megkötés valójában csak minket, magyarokat érint, s mint ilyen, szívatás a javából.

Az uniós verdikt a mai napig pusztába kiáltott szó maradt. Pedig 2003-ban minden tagállam (vagyis akkor már Magyarország is) ratifikálta azt a tanácsi határozatot, ahol még egyszer megerősítették a közös valuta nevének egységes írásmódját. Aztán 2005 decemberében egy, az euró (euro?) bevezetésével kapcsolatos tanácsi rendeletben újból megerősítették a valuta egységes helyesírását - és még mindig semmi: a Magyar Tudományos Akadémia szerint magyarul továbbra is euró maradt az euro.

Előállt hát az a furcsa helyzet, hogy (szinte) senki sem használja az euró írásmódjára vonatkozó (ránk nézve is kötelező) uniós szabályokat. Még a Magyar Nemzeti Bank sem használja konzekvensen, pedig neki igazán illenék megfelelnie az Európai Központi Bank elvárásának, amelynek most májusban megjelent konvergenciajelentése (immár második alkalommal) külön fejezetet tartalmaz Az euro egységes írásmódja címmel. Bár e jelentésnek - az MNB honlapján is olvasható - hivatalos magyar nyelvű verziója az uniós előírás szerint írja az eurót, a honlap többi részét meglehetős zűrzavar jellemzi. (Az "euro oldalak" cím alatt "az euró bevezetése" címen találunk leírást, mellette viszont "eurobevezetés" gyakorlati teendőiről olvashatunk.)

Az elmúlt 11 évben, amióta tudhatunk a dologról, és az elmúlt 5 évben, amióta határozott mulasztásban vagyunk az euró (euro) írásmódjának rendezése ügyében, a sajtóban nem sok szó esett a kérdésről. 2006 decemberében vált csak politikai megnyilvánulás tárgyává az ügy, amikor az Európai Parlament magyar képviselői (a négy magyar párt delegációvezetője mellett egy romániai és egy szlovákiai képviselő is) levélben kérték az Európai Központi Bank elnökétől, hogy az Európai Unió hivatalosan is ismerje el a közös pénznem magyar helyesírását. Képviselőink azzal érveltek, hogy az unió alapértéke a sokszínűség tisztelete, amely elv súlyos megsértése, ha idegen írásmódot kívánnak rákényszeríteni bármely uniós nemzetre.

Ha volna vér a magyar kormány pucájában, továbblépne az EP-képviselők javaslatán, és (mondjuk, kisebbségvédelmi hivatkozással) az euro hosszú ó-val történő egységes írásmódjának határozatba foglalását kezdeményezné. Legyen a többi (momentán 26) tagországnak ez az új generációs reformja!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.