László Ferenc: Párnacsata

Mámorsziklák és nászmozdulatok

Egotrip

Amint az talán már feltűnt a Magyar Narancs olvasóinak, lapunk mostanság sorozatban eleveníti föl a közelmúlt megannyi érdemdús, szavatolt minőségű, ám mára sajnálatosan feledésbe merült szépírójának emlékét. Vannak azonban elsüllyedt szerzők, akik alkotói önértékükkel a legkevésbé sem, azonban sajátos figurájukkal, írásaik egy-egy jellegzetességével bízvást kiérdemlik az utókor figyelmét. Ilyen író volt soros cikkünk hőse, Kovai Lőrinc (1912-1986), a szocialista erotikus próza hazai zászlóvivője.

A literátor, aki jószerével egyedül képviselte ezt a zsánert a létezett szocializmus évtizedeiben, mozgalmi érdemeinek köszönhette minden szempontból privilegizált helyzetét. Ilyeténképp megbízhatóan alacsony színvonalú történelmi regényeit mindenkor kiadták, jóllehet a pártközpontban igencsak rettegték gyors ütemben elősorjázó vaskos kéziratait. ("Újabb regény? Megint? Ilyen hamar, Kovai elvtárs?" - sápítozott állítólag Rákosi Mátyás az író egy-egy friss műve láttán.) S elnézték neki a regényeiben dúsan burjánzó nemiséget is, a ritmikusan rengő tömör melleket, az első éjszaka jogának alávetett menyecskéket, az üzekedő földműveseket, s az orgiákban tobzódó római császárnékat.

Már legelső regényében, a még hivatalos íróvá emelkedése előtt, 1943-ban megjelent Földönfutókban felbukkant ez a nehézkesen elővezetett, az olvasónak sokkal inkább az idegeit, mint az érzékeit borzoló testiség. A török időkben játszódó regény lapjain például ekképp jelenik meg a derék Péter és a ruganyos testű Etel paraszti násza:

"Etel teste hullámosan megremegett, és ez a remegés átcsapott az ő testébe is, és összeforrasztotta őket. A párzás ősi, ritmikus, millióesztendős mozdulatai rázták az izmokat, összetépték a gondolatokat, és a mámorvárás elömlött felettük. Küzdöttek életadó, mámort hozó harcban, hogy a testükből kipattanjon a mámor szikrája. Ezek a mámorszikrák ott villogtak az ősi ritmus minden mozdulatában, egyre sűrűbben és sűrűbben villantak bennük. [...] A villanó, vibráló szikrák egyetlen lánghullámmá egyesültek, amely végigcikázott az idegeken, ritmikus görcsbe gyúrta az izmokat és torz fintort mázolt az arcokra. Valaki felhorkant... Valaki begörbülő ujjakkal tépte a remegő izmokat."

"Regényeiben ahány fejezet - annyi koitusz" - sommázta Kovai munkásságát az üdítően rosszmájú Határ Győző, aki életútinterjújában visszaemlékezve egyúttal a terjengős, "maflán erotikus" történelmi regények erotogenezisére is tett néminemű félreérthetetlen utalásokat: "...erotomániás értelemben 'imádta' múzsáját-és-feleségét, akit szintén ismertem. Nem is igen rejtette véka alá munkamódszerét, s menten beláttam, hogy grafomániájában a 'múzsa' miért pótolhatatlan-és-nélkülözhetetlen. Leírása szerint minden nap az írást 'szerelmi egyesüléssel' kezdte - az asszonynak el kellett tűnnie, és ő azon nyomban tollat ragadott, és munkához látott."

Sajátos alkotói metódusának ismeretében aligha meglepő, hogy Kovai mint író is igencsak megszenvedte második felesége, Irénke váratlan halálát. Határ Győző állította, hogy Kovai ezután spiritiszta szeánszokon kereste volna úgymond a tovatűnt invenciót, bizonyos egykorú pletykák szerint viszont egészen más megoldás révén sarkallta magát újabb és újabb korfestő nagyrománok megírására. Állítólag csinos leányokat-asszonyokat kért meg arra, hogy éppen készülő művének egy-egy fejezetét legépeljék számára, méghozzá anyaszülte pőrén nekiülve a diktálásnak. Igaz vagy sem, az évi egy regény Kovai Lőrinc szomorú özvegysége idején is rendben elkészült, benne az obligát buja "mozdulatkavargással", az ágyéktájon "meg-megrezzenő asszonyizmokkal", "férfibirtoklással", s az ezekhez hasonló kínos szócsinálmányokkal. Ám ha az irodalmárok és az igényes olvasók viszolyogtak is Kovai döcögős, s garantáltan sekély merülésű műveitől, azért mindig akadtak a szerzőnek nagyhatalmú hívei és lelkes támogatói is. "A SZOT-nak és Apró elvtársnak Kovai Lőrinc az első számú nagy írója" - állapította meg Kádár János 1960-ban a Politikai Bizottság ülésén, számunkra is tanulságos információt szolgáltatva a szocialista realizmusba ojtott testiség korabeli rajongótáboráról.

Kovai idővel új feleséget talált magának, s magánéleti boldogságának hála mindhalálig változatlan elánnal gyárthatta nagyívű regényeit. Öregkorára is intakt módon megőrizte elkötelezettségét az erotikus vagy legalább erotikusnak sejtett tematika iránt, amint azt remélhetőleg a befejezésképp idemásolt regényrészlet is érzékeltetni fogja. Az 1980-as Örvénylő fellegek ugyanis imigyen tárja az olvasók elé V. Károly császár és a regensburgi polgárlány, Barbara Blomberg szerelmeskedését, s egyszersmind a majdani lepantói csata győztesének szerelmetes zabifogantatását:

"Látta a férfi fellüktető erejét, és újra halkan sikoltott. Menekülő mozdulatokkal kígyózott a férfi karjai között. A ruha mind lejjebb csúszott. Öle aranyos bolyha ércesen, mint egy háromszögű csodás ékszer csillant meg a gyertyák fényében. A férfi most siklatta le a ruhát a combok rugalmasan feszülő izmairól.

- Jaj, a ruhám...! - szakadt a leány ajkáról az ősi, nőies bánkódás. A férfi mohón csókolta a tömör, selymes melleket, a kihegyesedő, rettegve felhúzódó mellbimbókat... a hófehér vállakat. Hirtelen kirobbanó szilaj mozdulattal felemelte a leány kígyózó testét, ráborult, és belezuhant a görcsösen összeszoruló, hiábavaló ellenkezéssel ellene feszülő bársonyos combok csapdájába. Izmaik összefonódtak a szűzi nász ősi küzdelmében. Barbara úgy érezte, minden elmerült a nászmozdulatok hullámverésében... Hirtelen átkapta a férfi feléje lendülő csípőjét, és zihálva kiáltozott.

A mozdulatok felviharzottak."

Figyelmébe ajánljuk