Összeér!
Magyarország épül-szépül. Hazánk tájain az űrből is remekül látható új létesítmények emelkednek. A köröshegyi völgyhíd, Közép-Európa legnagyobb völgyhídja (Közép-Európa leglaposabb országában) például büszkén hirdeti az ismeretlen magyar adófizető nagyvonalúságát. És történetében minden benne foglaltatik, amire Mikszáth regényeinek elszegényedett, ám nemes hősei is büszkék lennének. Dagadna a sok sipista kebele! A völgyhíd ugyanis nem valamely szurdok, folyó vagy más terepakadály fölött ível át. Két domb között halad. Így ruház be, majd vigad a magyar! A tárgy lenyűgöző méreteinél (1,7 kilométer pár emelet magasan) csak az ára megdöbbentőbb: 73 milliárd forint. Ízlelgessük az összeget! Métere kicsit több mint 40 millió. Eltörpülnek mellette olyan korábbi megaberuházások, mint a szintén semmiből semmibe vezető szekszárdi autópályahíd (rongyos 23 milliárd) vagy a most épülő dunaújvárosi híd (54 milliárd) - és különben is, ezek legalább egy folyó két partját kötik össze. A 73 milliárd amúgy nem csak hidakkal hasonlítható össze. Ez a völgyhíd annyiba került, mint amennyit a magyar állam ebben az évben alapkutatásra tervez elkölteni; vagy harmadannyiba, mint amennyit középfokú oktatásra.
És miért e műszaki csoda? Az érdeklődő olvasó leginkább azt tudhatja meg, hogy azért, mert ezeket a telkeket sikerült megvenni - bizony, ismét Mikszáth világa jut eszünkbe. Említsük meg azt is, hogy a beruházók szerint az egyedülálló szépségű műtárgy népszerű turistacélponttá is válhat. Igaz, a pilléreibe épített liftet az egyszerű látogatók természetesen nem vehetik igénybe. Végül is az ő adójukból épült, nehogy már csak úgy liftezzenek.
A turizmus szempontjából az is hibának tűnik, hogy a híd két domb között ível, és nem az Alföld tengersík vidékére helyezték el. Az lenne az igazi látványosság! Ráadásul nyilván nem járna vele rosszul senki (legfeljebb az adófizetők). Hiszen kevés olyan jövedelmező üzlet van hazánkban, mint az Alföldön futó M5-ös autópálya tulajdonlása és üzemeltetése. Ez a tevékenység a tulajdonosok számára befektetett tőkéjük után évi 14 százalékos biztos hozamot fial. Vajon milyen módon tudná ön ekkora hozammal befektetni a pénzét? Ha a völgyhídtól ekkora hozamot várnánk el, az évente több mint 10 milliárd forint volna. Ez nem csekélység: valamivel kevesebb mint fele az éves teljes autópályadíj-bevételnek. A völgyhidat szerencsére az állam építette, ezért csak a fenntartását kell fizetni. Az M5-ösért viszont évi 25 milliárd forintot tejelünk az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) nevű vállalatnak - ami meghaladja a teljes autópályadíj-bevételt.
Persze mielőtt méltatlankodnánk, figyelembe kell vennünk a mérhetetlen kockázatot és bizonytalanságot, amellyel ez a vállalkozás szembenéz. Hány álmatlan éjszakán latolgathatták a vállalatukra leselkedő veszélyeket a tulajdonosok! Gondoljunk csak bele a bevételi oldalon jelentkező bizonytalanságba! Mi van, ha az állam az egyik évben rossz számlaszámra utalja a 25 milliárdot? Esetleg véletlenül csak 25 milliót utal? Vagy bekövetkezik az államcsőd? És a legrosszabbat eddig el is hallgattam! Ezt az összeget nem örökké kapják, csak 2031-ig! Mi lesz utána?
És mindez eltörpül a kiadási oldalon uralkodó, csak a vad őserdőben megtapasztalható bizonytalansághoz képest. Hatalmas hóvihar miatt több hókotrót kell beállítani! Belecsaphat a villám egy hókotróba, földrengés roncsolhatja szét az utat, az éghajlatváltozás nagyobb hőingáshoz vezethet, és akkor a vártnál hamarabb tönkremegy az aszfalt! Bizony, rettegéssel és félelemmel teli az autópálya-tulajdonosok élete. De elképzelhető, hogy a jelenleginél valamivel alacsonyabb megtérüléssel is beérnék, mondjuk úgy 5-10 százalék közöttivel. Az e fölötti rész remek példa arra, amit a közgazdászok járadéknak neveznek. És miből is származik ez? Abból, hogy a befektetők az állam képviselőinek - ki tudja, milyen módszerekkel történő - évtizedes győzködésével elérték azt, hogy az állam többet fizessen nekik, mint amennyi arányban áll vállalkozásuk kockázatával. Ezt nevezzük járadékvadászatnak.
Az autópályát körülvevő cégbirodalom legutóbbi átszervezésével viszont jó lehetőséghez jutott a GKM, hogy e vérlázító gyakorlatot megváltoztassa. A minisztérium ugyanis jogot szerzett arra, hogy megvásárolja az AKA részvényeit. Ilyen módon lehetőség nyílna arra, hogy a járadékvadászokat kiűzzék az örök vadászmezőkről - ha hagynák. Ez a konstrukció (az újságokban megjelent számítások szerint) összesen mintegy 100-200 milliárd forint megtakarítással járna az állam számára. A járadékvadászok viszont pont ekkora összegtől esnének el. A küzdelemben mindkét fél számos eszközt vetett be. Az AKA-nak hitelező bankok például ahhoz a feltételhez kötötték a tranzakciót, hogy az állam adjon garanciát a hiteleikre. Ezt sajnos a jelenleg üresen kongó államkincstár - és főleg az annak állapota iránt rendkívül megtisztelő módon érdeklődő EU - azonban nem engedi. A probléma jelenleg áthidalhatatlannak tűnik, könnyen lehet, hogy a GKM és így az adófizetők megfutamodnak - és marad az évi 25 milliárd. Na, nem örökké - csak 2031-ig.
Ahhoz viszont, hogy az adófizetők - legalább lélekben - támogatni tudják a GKM-et nemes küzdelmében, nem ártana, ha a minisztérium tájékoztatná őket az autópálya-építéssel és -üzemeltetéssel összefüggő lehetőségekről, azok költségeiről és hasznairól. Nos, ilyen adatokat hiába keresünk a minisztérium honlapján vagy a hivatalos minisztériumi közleményekben. A GKM-es nyilatkozatok pedig néha egészen meglepőek. Az M5-össel kapcsolatos tranzakcióra például a minisztériumi interpretációban azért van szükség, hogy "az autópálya-üzemeltető piac többszereplőssé váljon, a verseny pedig jobb szolgáltatást hozzon a sztrádákat használók számára" (HVG). Csak azt árulják már el, hogy milyen módon versenyeznének egymással ezek a vállalatok? Ha sok hó esik, akkor az M5-ös üzemeltetői számos autóst átcsábítanak az M7-esről a hatékonyabb hókotrással? És lenne reklámkampány is? "Kotrás Szegedig! Síeljen a Dél-Alföldön - a jobb hóeltakarításnak köszönhetően kényelmesebben, gyorsabban odaér, mint Ausztriába!" És egyáltalán, hogy jön ide épp a verseny - amikor a jó megoldás ebben az esetben a visszaállamosítás lenne? Lehet, a kormányzati kommunikációt kissé túlzott mértékben uralta el az a tévképzet, hogy a választók elhiszik: a verseny mindig mindent megold. Igaz, ezt a varázsszót könnyebb kimondani, mint azt, hogy az M5-ös magánkézbe adását meg a 14 százalékos hasznot rögzítő szerződést bizony elk...
