Vélemény
Ria, ria, Románia!
Mint mondják, a politikában a tartalom fontosságával csak az időzítés fontossága vetekedhet. Azt is mondják, nemzetpolitikai szempontból a trianoni sorscsapásra a leghatékonyabb, ha nem is rövid távon ható orvosság az Európai Unió bővítése. A legnagyobb számú magyar kisebbség Romániában él, így feltételezhetnénk, hogy a magyar politikai élet heves érdeklődéssel követi nyomon az Európai Unió január 1-jén, mindössze két hónapon belül életbe lépő újabb bővülését, ami nyomán Bulgária mellett Románia is elnyeri teljes jogú tagságát.
Az éter hullámain (A Magyar Rádió közlése jogi szempontból)
Az oknyomozó újságírás bevett, normális módszereit alkalmazta az az újságíró, aki az MSZP zárt választmányi ülésén elhangzottakat magnóra vette - ezt mondta Sztankóczy András, a rádió aktuális szerkesztőségének vezetője a Friderikusz most egyik adásában arról, hogy kollégája az MSZP zárt üléséről hangfelvételt készített, aminek egy részletét a közszolgálati médium le is játszotta. A MÚOSZ elnöke állásfoglalásban dicséri meg a riportert és kollégáit.
Kritika helyett: A világ dicsősége, a becsület diadala
Az alábbiakban egy kiállításkritikának kellene következnie, melyben hosszasan leírnám, hogy Keserü Katalin és tanítványai lehetetlen feladatra vállalkoztak, amikor elhatározták, hogy az Ernst Múzeumban a november 11-ig látható kiállításon egyetlen térben s azonos időben rekonstruálják a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-os és 1967-es tárlatait.
Zúg október
A múlt hétfői eseményeket megelőző számunk szerkesztőségi állásfoglalásában rossz előérzetünknek adtunk hangot. "De mi marad majd az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepéből? Pár nappal 23-a előtt, úgy tűnik, csak a szégyen." Nos, igazunk lett, bár ehhez nem volt szükség különösebb politikai éleslátásra.
Ki kellett mennem
Fideszes parlamenti képviselő vagyok, állok a folyosón és dohányzom. Vagy dohányoznék. Mindig dohányoznék, ha a folyosón állok, mert nincs jobb dolgom és elég hülyén érzem magam.
Másnap (Tudományos-fantasztikus horror a gazdasági összeomlásról)
1.
Annyi biztos, hogy a pártok eleinte még szakértői kormányról tárgyaltak, de az egyeztetés sehogy sem tudott véget érni.
Írók a szellemi jobbulásért
Van író, aki szeret politizálni, és van, aki nem. A Magyar Írószövetség (maradék) tagjai, úgy látszik, mind szeretnek, ugyanis a választmány 2006. október 16-án kihirdetett politikai nyilatkozata mindannyiuk nevében beszél.
A mű forog (Sütő András és az erdélyi magyar politika)
Sütő András emlékének nemcsak az erdélyi, de a magyarországi politikai és kulturális élet is mély tisztelettel adózott. A gyászszertartáson Szili Katalin Lezsák Sándor és Csapody Miklós között foglalt helyet, az íróra való emlékezésben egymásra talált Németh Zsolt és Dávid Ibolya, a magyar baloldal és a magyar jobboldal.
Új utakon
A Fidesz hétfőn bejelentett és kedden az Országos Választási Bizottságnak (OVB) már be is terjesztett népszavazási kezdeményezése egyrészt a korábbi taktika kudarcának beismerése, másrészt az eddigi stratégia folytatása új és ezúttal jobbnak tűnő eszközökkel.
Dühöngők
Most talán vége lesz, egy darabig legalábbis.
Kik és miért csinálták a hétfői balhét?
Nehéz kérdés, nem véletlen, hogy a külföldi elemzők csak találgatnak. A "megszorító intézkedésekkel", vagy akár a megszorító intézkedésektől való félelemmel, netán az általános kelet-európai rosszkedvvel magyarázni azt, hogy miért vadul meg pár ezer ember egy napsütéses őszi hétfőn, az értelmetlenségig elnagyolt indoklásnak tűnik.

