Most, hogy a tél közeledtével lassan, ám biztosan lezárul a szabadtéri tömegrendezvények szezonja, a kis csapatokba verődött honfiak és honleányok alkalmasint már csak fűtött szobákban egymásra találva gyönyörködhetnek a szeretet és az összefogás erejében. A kétfős pásztorórák jámbor és nemzeties jellegét aligha vitatná bárki, ám hogy az ezeknél valamelyest látogatottabb együttlétekre se üthesse senki emberfia a gyökértelen kozmopolitaság rút bélyegét, ezúttal a csoportszex honi kultúrtörténetéből szemelget írásom. Mert ha elfogadjuk is a XIX. századi nagy történész, Horváth Mihály sommás ítéletét, mely szerint a magyar sosem volt "folyár bujálkodó", azért a nemi élet a jelek szerint nálunk sem volt minden esetben azonos a párkapcsolattal. A kora újkori bűnügyi iratok között előforduló kázusok (így például a testét együtt kínálgató anya és leánya esete) éppúgy ezt tanúsítják, mint azok a beszámolók, amelyek a nagy cinikus, gróf Fekete János tábornok pest-budai összejöveteleiről fönnmaradtak. A Voltaire-rel levelező és pornográf verseket írogató Fekete egyik társas együttlétéről például így írt a szörnyülködő Kazinczy Ferenc: "én 1800-ban nem mentem volna a generál gróf Fekete János által Pesten a Hét Elector palotájában tartott Bacchanálba, hol tizenhat pár táncos s ezek közt gróf Unwerth, Unwerthné s a férjhez már mehető leánya s gróf Fekete Ferenc, a generál fija, mezítelen táncolának minden figelevél nélkül." Amúgy a levelében szemérmesen háborgó Kazinczy egyik rövid erotikus költeményében maga is elejtett egy a témánkhoz találó megjegyzést: "...nagy Jupiter, engedd, / Váljék hármassá nékem is egyszer az éj!" (Bár hogy a Venus Callipygoshoz, azaz a szép farú Vénuszhoz címzett versben valódi hármasozás után áhítozik a szerző, vagy inkább csak több testnyílás játékba hozásáért esdekel, nos, ez a kérdés voltaképp nyitottnak tekinthető.)
Egy másik irodalmárunk, az utóbb költőként és szerkesztőként elhíresült Kiss József 1874-es füzetes rémregényében, a Budapesti rejtelmekben a Fekete Jánoséhoz hasonló bacchanáliát körvonalazott sejtelmesen olvasói számára, amikor a "Szegháti Lóri" Sarkantyú utcai kéjtermeiben mulatozó fővárosi előkelőségek s vagy kéttucatnyi bukott leány, perdita bűnös összejöveteléről írt:
"Egy hölgy - kettő-három egyszerre - fél térdre ereszkedett. A férfiak azt hiszik, hogy elestek.
- Bravó, Amália!
- Bravó, Judit!
- Bravó, Eszmeralda!...
És itt - engedjék meg önök, hogy a tollat letegyem."
A velejéig romlott fővároshoz nagyon is illik az ilyesféle orgia, ám a fantáziát feltüzelő kicsapongások vádját korántsem csak a bűnös Budapestre sütötték az évszázadok során. Megfogalmazták azt csoportokkal, politikai tömörülésekkel, s még felekezetekkel szemben is, ami aligha csodálható, hiszen az orgiavád az ókor óta része minden valamirevaló hisztériakeltésnek az üldözött őskeresztényektől a boszorkányszombatok vélt résztvevőin át egészen a szabadkőművesekig, a nőkön közösködő bolsevikokig meg a kommunáikban furtonfurt egymásba gabalyodó virággyerekekig. Csakhogy a habzó szájú felháborodás nálunk is szinte mindenkor kéjes kíváncsisággal elegyedett, s így amidőn a XX. század második felében tőlünk nyugatra kitört a szexuális forradalom, a csoportos nemi együttlét izgató tematikája még a Kádár-kori nyilvánosság prüdériáján is egyhamar átütött. "Mikor valamelyikünk megkíván egy másikat, akkor minden további nélkül behozzuk a családba..." - döntögette a tabut az őszinte interjúalany egy 1981-es rádióműsorban (Mozaik, Szex és környéke), s a riporter, aki amúgy a szerelmet "szentek fején megülő fényes szemű és szelíd galambként" azonosította, rögvest sietett a hallgatók számára érzékletesen illusztrálni e jelenséget, szólván: "Tehát ilyenkor, teszem fel, mondjuk, a feleséged megismerkedik egy férfival, és akkor együtt vagytok hárman."
A nyolcvanas évekre végképp elhatalmasodó, Bécsben megtekintett svéd művészfilmek és a határon pirulva átcsempészett videokazetták által gerjesztett kíváncsiság azután lassanként megteremtette a modern kori csoportszex hazai kultúráját. Frusztrált kívülállókkal, akik viccekben szublimálják csalódottságukat ("csoportszex az, amiből téged kihagynak"), s az összejövetelek megannyi válfajával. Az ilyesfajta cselekmények ugyanis, amelyek egyébiránt minden esetben remek szervezőkészséget és állóképességet (néha pedig ráadásul boszorkányos hajlékonyságot) igényelnek a szereplőktől, roppant változatosságot mutatnak. A kirobbanó szexusú tinédzserek vad összeborulásai ugyanis éppúgy idesorolhatók, mint a lankadó vágyukat ekképp élesztgető idősebb házaspárok lámpaoltáskor kulmináló értelmiségi partijai; de a lélekszám és az ivararány vonatkozásában úgyszintén egymástól igencsak különböző sablonokkal találkozhatunk.
Mára a csoportos vágykiélés némi túlzással megindult az intézményesülés útján. Egyes előzékeny sajtótermékek jó tanácsokkal látnak el bennünket, ha ilyes összejövetelek lebonyolítására vállalkoznánk, így a lelkünkre kötik például, hogy orgia alkalmával sose hagyjuk elöl az értéktárgyainkat. De megjelentek kicsiny hazánkban az úgynevezett szvingerklubok is, ahol a szervezés fáradalmait leveszik a résztvevők vállairól, akiknek így csak vonzerővel és hajlandósággal meg némi belépti díjjal kell hozzájárulniuk az este sikeréhez. A permutáció szabályai szerint bonyolódó rendezvények jócskán kiérdemelhetnék érdeklődésünket, ám Kiss József és a terjedelem mást tanácsol. Vagyis, "itt - engedjék meg önök, hogy a tollat letegyem".
