Párnacsata

Egotrip

Négy-öt magyar összehajol

Most, hogy a tél közeledtével lassan, ám biztosan lezárul a szabadtéri tömegrendezvények szezonja, a kis csapatokba verődött honfiak és honleányok alkalmasint már csak fűtött szobákban egymásra találva gyönyörködhetnek a szeretet és az összefogás erejében. A kétfős pásztorórák jámbor és nemzeties jellegét aligha vitatná bárki, ám hogy az ezeknél valamelyest látogatottabb együttlétekre se üthesse senki emberfia a gyökértelen kozmopolitaság rút bélyegét, ezúttal a csoportszex honi kultúrtörténetéből szemelget írásom. Mert ha elfogadjuk is a XIX. századi nagy történész, Horváth Mihály sommás ítéletét, mely szerint a magyar sosem volt "folyár bujálkodó", azért a nemi élet a jelek szerint nálunk sem volt minden esetben azonos a párkapcsolattal. A kora újkori bűnügyi iratok között előforduló kázusok (így például a testét együtt kínálgató anya és leánya esete) éppúgy ezt tanúsítják, mint azok a beszámolók, amelyek a nagy cinikus, gróf Fekete János tábornok pest-budai összejöveteleiről fönnmaradtak. A Voltaire-rel levelező és pornográf verseket írogató Fekete egyik társas együttlétéről például így írt a szörnyülködő Kazinczy Ferenc: "én 1800-ban nem mentem volna a generál gróf Fekete János által Pesten a Hét Elector palotájában tartott Bacchanálba, hol tizenhat pár táncos s ezek közt gróf Unwerth, Unwerthné s a férjhez már mehető leánya s gróf Fekete Ferenc, a generál fija, mezítelen táncolának minden figelevél nélkül." Amúgy a levelében szemérmesen háborgó Kazinczy egyik rövid erotikus költeményében maga is elejtett egy a témánkhoz találó megjegyzést: "...nagy Jupiter, engedd, / Váljék hármassá nékem is egyszer az éj!" (Bár hogy a Venus Callipygoshoz, azaz a szép farú Vénuszhoz címzett versben valódi hármasozás után áhítozik a szerző, vagy inkább csak több testnyílás játékba hozásáért esdekel, nos, ez a kérdés voltaképp nyitottnak tekinthető.)

Egy másik irodalmárunk, az utóbb költőként és szerkesztőként elhíresült Kiss József 1874-es füzetes rémregényében, a Budapesti rejtelmekben a Fekete Jánoséhoz hasonló bacchanáliát körvonalazott sejtelmesen olvasói számára, amikor a "Szegháti Lóri" Sarkantyú utcai kéjtermeiben mulatozó fővárosi előkelőségek s vagy kéttucatnyi bukott leány, perdita bűnös összejöveteléről írt:

"Egy hölgy - kettő-három egyszerre - fél térdre ereszkedett. A férfiak azt hiszik, hogy elestek.

- Bravó, Amália!

- Bravó, Judit!

- Bravó, Eszmeralda!...

És itt - engedjék meg önök, hogy a tollat letegyem."

A velejéig romlott fővároshoz nagyon is illik az ilyesféle orgia, ám a fantáziát feltüzelő kicsapongások vádját korántsem csak a bűnös Budapestre sütötték az évszázadok során. Megfogalmazták azt csoportokkal, politikai tömörülésekkel, s még felekezetekkel szemben is, ami aligha csodálható, hiszen az orgiavád az ókor óta része minden valamirevaló hisztériakeltésnek az üldözött őskeresztényektől a boszorkányszombatok vélt résztvevőin át egészen a szabadkőművesekig, a nőkön közösködő bolsevikokig meg a kommunáikban furtonfurt egymásba gabalyodó virággyerekekig. Csakhogy a habzó szájú felháborodás nálunk is szinte mindenkor kéjes kíváncsisággal elegyedett, s így amidőn a XX. század második felében tőlünk nyugatra kitört a szexuális forradalom, a csoportos nemi együttlét izgató tematikája még a Kádár-kori nyilvánosság prüdériáján is egyhamar átütött. "Mikor valamelyikünk megkíván egy másikat, akkor minden további nélkül behozzuk a családba..." - döntögette a tabut az őszinte interjúalany egy 1981-es rádióműsorban (Mozaik, Szex és környéke), s a riporter, aki amúgy a szerelmet "szentek fején megülő fényes szemű és szelíd galambként" azonosította, rögvest sietett a hallgatók számára érzékletesen illusztrálni e jelenséget, szólván: "Tehát ilyenkor, teszem fel, mondjuk, a feleséged megismerkedik egy férfival, és akkor együtt vagytok hárman."

A nyolcvanas évekre végképp elhatalmasodó, Bécsben megtekintett svéd művészfilmek és a határon pirulva átcsempészett videokazetták által gerjesztett kíváncsiság azután lassanként megteremtette a modern kori csoportszex hazai kultúráját. Frusztrált kívülállókkal, akik viccekben szublimálják csalódottságukat ("csoportszex az, amiből téged kihagynak"), s az összejövetelek megannyi válfajával. Az ilyesfajta cselekmények ugyanis, amelyek egyébiránt minden esetben remek szervezőkészséget és állóképességet (néha pedig ráadásul boszorkányos hajlékonyságot) igényelnek a szereplőktől, roppant változatosságot mutatnak. A kirobbanó szexusú tinédzserek vad összeborulásai ugyanis éppúgy idesorolhatók, mint a lankadó vágyukat ekképp élesztgető idősebb házaspárok lámpaoltáskor kulmináló értelmiségi partijai; de a lélekszám és az ivararány vonatkozásában úgyszintén egymástól igencsak különböző sablonokkal találkozhatunk.

Mára a csoportos vágykiélés némi túlzással megindult az intézményesülés útján. Egyes előzékeny sajtótermékek jó tanácsokkal látnak el bennünket, ha ilyes összejövetelek lebonyolítására vállalkoznánk, így a lelkünkre kötik például, hogy orgia alkalmával sose hagyjuk elöl az értéktárgyainkat. De megjelentek kicsiny hazánkban az úgynevezett szvingerklubok is, ahol a szervezés fáradalmait leveszik a résztvevők vállairól, akiknek így csak vonzerővel és hajlandósággal meg némi belépti díjjal kell hozzájárulniuk az este sikeréhez. A permutáció szabályai szerint bonyolódó rendezvények jócskán kiérdemelhetnék érdeklődésünket, ám Kiss József és a terjedelem mást tanácsol. Vagyis, "itt - engedjék meg önök, hogy a tollat letegyem".

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.