Ma még bulizunk, de holnap belépünk a pénzügyi világ kapuján!
(Pénzügy középiskolásoknak)
Szeptember óta 60 középiskolában 3000 diák tanulja a "Pénzügyi alapismeretek" című tantárgyat. Jó okkal. Hazánk lakóinak nagy része - a gazdasági miniszter szavaival élve - "pénzügyi analfabéta". Sokan nem értik, melyik befektetés milyen előnyökkel és hátrányokkal bír; s ezért könnyű meggyőzni arról a népet, hogy létezik pénzügyi ingyenebéd. Külföldi devizában adósodnak el, nem ismerve annak kockázatát. Hatalmas kamatot fizetnek fogyasztási hitelekért, mert a kereskedők meggyőzően kapacitálják őket.
A Gazdasági Minisztérium a Budapesti Értéktőzsdével karöltve mintegy 60 millió forint közpénzt vetett be a tantárgy középiskolai bevezetése érdekében. A közpénzből készült tananyag (www.sulinet.hu/beniani) viszont meglepő módon egy nyolcvanas évekbeli képregény legfontosabb ismertetőjegyeivel rendelkezik, bár határozottan érződik a hatodikos oroszkönyv hatása is. Az még hagyján, hogy a szereplők buborékokban kommunikálnak egymással, de a párbeszédek végtelen bugyutasága még ennél is megdöbbentőbb.
A két főszereplő, Beni és Ani némi megtakarítással rendelkezik. Egy trottyos vén rokon a háború előtti részvények előrángatásával felébreszti a bennük szunnyadó befektetőt. Felmerül, hogy valamilyen szakértőt is bevonjanak, de Beni hirtelen megtalálja a megoldást. Mindez a feszültség, dráma és végtelen gondolati teljesítmény a következő dialógusban jut a csúcspontra:
"Beni: Te Ani, ez megoldható a családon belül is. A bátyám bankárnak készül, majd ő segít. Holnap fel is hívom telefonon!
Ani: Oké! Ma még bulizunk, de holnap belépünk a pénzügyi világ kapuján!"
És belépnek. A következő folytatásban felkeresik Money Kázmér pénzügyi tanácsadót, aki egy hülye. Szerencsére azonban Monetáris Zsuzsanna közérthetően elmagyarázza nekik a lényeget, és innen már nincs megállás. (Azért nem világos, hogy egy középiskolai tananyagban mennyire elfogadható egy szakma képviselőjét idiótának feltüntetni. Jogos kifogás, hogy a tananyag nem teljesen objektíven mutatja be a pénzpiac különböző szereplőit.)
Ha jól emlékszem, a 13-16 éveseknek, akik számára ez a tananyag készült, görög tragédiákat vagy Dosztojevszkijt kell olvasniuk egy másik tantárgy keretében. Mintha a pénzügyi tananyag készítői azt a célt tűzték volna ki maguk elé, hogy pénzügyi analfabétákból gyengeelméjű analfabétákat képezzenek ki. Persze nem értek a modern pedagógiához.
Az, hogy a tananyag mennyiben megfelelő a pénzügyi ismeretek oktatásához, csupán az egyik kérdés. Ennél sokkal fontosabb volna azon elgondolkodni, hogy a gazdasági oktatásra szánt egy évet valóban csupán a pénzügyi és befektetési ismeretek javítására kell-e fordítani, vagy ennél is nagyra törőbb célokat kell kitűzni. Szó sincs a pénzügyi tudás lebecsüléséről: alapvető ismeretek hiányában az embereket meg lehet győzni a pénzügyi örökmozgók létezéséről. Emlékezzünk Albániára, amelynek gazdasága összeomlott egy pilótajáték következtében. Vagy emlékezzünk Magyarországra. Idézem az Economist című lapot: "Magyarország egy jó kormányt kíván. A posztkommunista világ egykori sztárja elsüllyed az adósságban, most hozták nyilvánosságra, hogy a központi költségvetés hiánya eléri a GDP 10 százalékát - amely messze a legnagyobb Európában, és több mint kétszerese annak, amit a kormány a választáskor elismert. A befektetők bizalma megingott. Egy forintválság csődhöz és leértékeléshez vezetne: nemzeti válsághoz és több millió magyar személyes katasztrófájához, akik svájci frank- és euróhitelekből vásárolták meg lakásukat vagy tartós háztartási cikkeiket."
Borzasztó nagy probléma, hogy több millió magyar úgy adósodott el devizában, hogy nem ismerte e hitelfajta kockázatát. De legalább ekkora baj az, hogy a politikusok közgazdasági perpetuum mobilét ígérgettek, majd úgymond saját ígéreteik csapdájába estek, ráadásul programjuk egy részét végre is hajtották.
Az embereknek nem csupán ezektől kell óvakodniuk. Fel kell ismerniük más fogásokat is az ingyenebédek hosszú étlapján. Meg kell érteni például, hogy az adócsökkentés hatalmas költségvetési deficit mellett államcsődhöz vezet. Vagy azt, hogy a minimálbér radikális növelése munkanélküliséget okoz. Tudniuk kell: nem lehet munkahelyeket teremteni úgy, hogy a nemzet vezére megegyezik a munkavállalókról. Legyen ez a gazdasági oktatás alapvető célja! Ha a választók meg tudják különböztetni az ingyenebéd szagát más étkezések illatától, akkor abszurd ígéreteikért képesek lesznek megbüntetni a politikusokat. Így lehet hatékonyabb a demokrácia: a választók nyomására megfontoltabbá válhat a gazdaságpolitika.
Az utóbbi napok fényében úgy tűnik, a nép gazdaságpolitikai szaglása ennél közvetlenebbül is befolyásolhatja a gazdaságpolitikát. Jól tud-e dönteni a nép abban, hogy kelljen-e vizitdíjat fizetni? Vagy mi történik, ha azt kérdezik meg tőle, hogy szeretne-e ezután adót fizetni? Esetleg legyen-e 3,60 a kenyér ára? Ha tényleg sor kerülhet népszavazásra ilyen típusú kérdésekben, akkor a népesség közgazdasági műveltsége alapvetően meghatározhatja az ország növekedési pályáját. (Mindez borzasztó utópisztikus. De nem jobban, mint a demokrácia alapeszméje, vagy az a gondolat, hogy Babits verseinek a megismerése hozzájárul a társadalom jobbításához.)
A középiskolás diákok nem képregényfigurák. Rajtuk múlik, hogy beindul-e ebben az országban a tartós növekedés, és szilárd lesz-e a demokrácia. Komolyan kell venni őket. Miért ne tudnák megérteni az alapvető közgazdasági összefüggéseket, amikor (a tanterv szerint) megértik a Newton-egyenleteket, Napóleon politikáját vagy Villon verseit? Miért ne gondolkodhatnának arról, hogy milyen elveken alapuljon a társadalombiztosítás, vagy hogy milyen hatása van a globalizációnak? Miért ne kapjanak ehhez megfelelő információkat és megfelelően képzett tanárokat?
A sok dolog között, amit meg kell tanulniuk, az egyik így hangzik: a gazdasági növekedés legfontosabb forrása az ország lakóinak tudása. Az emberi tőke.
