Vélemény
Jön valaki – Lesz-e Tétényi Éva magyar Merkel?
Amikor először láttam, rögtön beakadt, amit azóta már sok Facebook-kommentelő mondogat, hogy ő lehetne a mi Angela Merkelünk: kifinomult volt és okos, karakán, de érzékeny. Hagyománytisztelő, mégis európai és modern.
Jó hír! – Pulitzer-emlékdíj munkatársunknak
Lapunk újságírója, Rényi Pál Dániel ma Pulitzer-emlékdíjat vehetett át a nyomtatott sajtóban végzett kiváló munkájáért.
Lakótársak
Hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hülye, az egy dolog. Hogy a szerencsétlen emlékműügy, Veritas-ügy bevégeztetett, és a Sorsok Házáról sincs megbeszélnivalója a kormánynak, az egy másik dolog. Egyik rosszabb, mint a másik, s ez minden szomorúságra okot adhat, de mégiscsak piszlicsáré, mert kijavítható problémáknak tűnnek a főbaj mellett. Ám az aktuális főbajhoz kétségkívül rajtuk keresztül vezet az út.
Előre bejelentett csalás
Amikor a kormányváltás esélyeit latolgatjuk, elmehetünk-e szó nélkül az ellenzék töketlenkedése mellett? Amellett például, hogy érdemi ellenzéki politizálás és akciók híján, eddig nulla kampányteljesítményükkel még azt is képesek megakadályozni, hogy Orbán Viktor ez után a katasztrofális négy év után önmagát verje meg?
Uniók közt
A győztes mindent jól csinált, a vesztes pedig mindent rosszul - az efféle sommás ítélkezés a nemzetközi színtéren sem igen különbözik a belpolitikaitól. Az elmúlt hetek nemzetközi sajtója is tele volt elemzésekkel arról, hogy az EU hol rontotta el Ukrajna-stratégiáját, és még az is milyen csapnivalóan volt végrehajtva, átengedve Ukrajnát az orosz érdekszférának.
Kulcs a kút fenekén
Előző írásomban (Nyelvünk ősi vére, Magyar Narancs, 2013. december 19.) egy eléggé elterjedt felfogással vitatkozva amellett érveltem, hogy a nyelv és a nép története nem ugyanaz: a "gének" tehát nem igazolhatják a nyelvek rokonságát. A bölcsek szerint egy nemzet genetikai és kulturális azonossága sokféle történeti hatás eredője, viszont a nyelvrokonság nem lehet sokféle, hisz, mint tudjuk, anya is csak egy van. Tehát vagy a sumerok a rokonaink, vagy a tundrai nyenyecek - nem lehet egyszerre két helyre behúzni az ikszet.
A rezsi és a rezsim
James Carville, Bill Clinton 1992-es győzelmének egyik kovácsa a Little Rock-i demokrata főhadiszálláson három "gondolatot" függesztett a falra: "Változást, vagy ugyanazt tovább?" "A gazdaság, hülye!" "Nem elfelejteni: egészségbiztosítás!" A második szállóigévé vált.
Bojkott = 1989
Nehéz tudomásul venni, de tudni kell megvárni, míg ránk omlik a kaliba. Szeretjük, nem szeretjük, de ez így szokott lenni a kezdetben nagy tömegtámogatású, tekintélyelvű rendszereknél.
„Rosszindulatú publicisztikájuk” – A BKK levele és szerzőnk válasza
Levelet küldött a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerkesztőségünknek, hogy tisztázza közbringás publicisztikánk „rosszindulatú feltételezéseit”. Az alábbiakban a BKK levelét, és a publicisztika szerzőjének, Kovács Bálintnak erre adott válaszát olvashatják.
Hullaevők
"Tegnap megjelent lapszámunkban tévesen írtuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Gyarmati Fannit, Radnóti Miklós özvegyét, a tárca csupán azt közölte, hogy osztozik a gyászban. Radnóti Miklós özvegyét Budapest Főváros és a XIII. kerület díszpolgárát saját halottjaként a XIII. kerületi önkormányzat búcsúztatja" - áll büszkén a keddi Magyar Hírlapban.
Keretek és korlátok – A Mazsihisz külső és belső harcairól
"Beszállt a Mazsihisz a választási kampányba" - így reagált Gulyás Gergely fideszes képviselő a német megszállási emlékmű körül kirobbant vitára. Ő bizonyára úgy tudja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tervez a Szabadság térre a korabeli magyar államot a felelősség alól felmentő szobrot, a Mazsihisz nem vonja be a Sorsok Háza nevű projektje előkészítésébe a kormány képviselőit, és minden bizonnyal a Mazsihisz nevezte ki a mintegy 18 ezer zsidónak tekintett ember Kamenyec-Podolszkba deportálását, majd elpusztítását idegenrendészeti eljárásnak minősítő Szakály Sándort a Veritas történeti intézet igazgatójának.