Vélemény

Mesterterv

Beteljesüléséhez közeledik a takarékszövetkezeti szektor bekebelezésének ördögi terve: már semmi nem akadályozhatja meg, hogy a magyar bankpiac szerény, ám nyerőnek kikiáltott szegmense egy előre kiszemelt magáncsoport irányítása alá kerüljön.

Mi mindenre nem lesz jó a Bubi?

Hamarosan indul a pesti közbringarendszer, a Bubi. Remek hír lenne ez, ha nem derülne fény arra is szép lassan, hogy a megrendelő fővárosnak lövése sincs arról, mire is lehetne jó ez az egész.
  • Kovács Bálint
  • 2014. március 18.

Mit kíván a magyar nemzet?

Röviden: vagány magyarokat.
Kifejtősen: úgy fest, hogy Magyarország a kutyát sem érdekli. Gazdái – úgy is mint lakói –, a magyarok nem mutatnak érdeklődést iránta.
  • Dercsényi Dávid
  • 2014. március 15.

Fülöp Jani, három szonda és az utolsó labda

Tamás a Pinka poharazóban itta a csapolt soproni ászokot, az elsőt. A horvátnádaljai ászok csak később érkeznek, testületileg. Nemrég ért véget a megyekettes meccs, egynullra lezúzták Csákánydoroszlót, és maradtak a dobogón; sokan már a megyeegyben látták a csapatot, onnan meg már csak pár ugrás a Rohonci út - reszkess, Hali!

Egy konstans bukása

Áttörésként ünnepelte a pszichológia tudománya, amikor 2005-ben a nagy tekintélyű szaklapban, az American Psychologistban megjelent Barbara Fredrickson és Martial Losada Pozitív affektusok és az emberi virágzás komplex dinamikája c. cikke, amelyben a szerzők a káoszelmélet matematikai diszciplínáját alkalmazzák. A cikk fő eredménye egy konstans: 2,9013.
  • Mérő László
  • 2014. március 13.

Az ajánlat

"Mindent megtettünk, ami elvárható" - mondja az MSZP a Simon-ügyről, s mi csak azért nem írjuk, hogy mondja az MSZP és közben érzed, hogy büdös a szája, mert ezt a rossz dumát a szerencsétlen szóvivőnek adták a szájába.

Álruhában

Lapzártánkkor a Mazsihisz Orbán Viktornak, az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak írott levelére még nem kapott választ, de arra tippelnénk, hogy az Igen Tisztelt nem fogja aggályaikat tekintetbe venni.

Miért állítunk emlékműveket?

"És a nemzeti eszme domborodjék ki. Meg aztán erő, de persze, akiben nincs, az hiába... Meg szerkezet. Az ősforráshoz kell visszamenni, onnan venni a formát, és azt teletölteni nemzeti eszmével. Mert hiába, az már el van ismerve, hogy azok tudtak a legtöbbet. Az utókor már elismerte. Azok tökéleteset csináltak. Hogy gondoljunk mi arra, hogy jobbat csináljunk? (...) Nemzeti eszme, erő, szellemi képesség! Ez a fő. A többit aztán bízzuk az utókorra."
  • Kürti Emese
  • 2014. március 6.

Miért kell megszólalni?

1819. augusztus 16-a nevezetes dátum a brit történelemben: Manchesterben több mint 60 ezer ember vonult fel választási reformot követelve, mert elégedetlenek voltak azzal, hogy a választókerületükből összesen 2 képviselőt delegálhattak az alsóházba - akkoriban a képviselők több mint felét mindössze 154 ember választotta meg.
  • Gulyás Márton
  • 2014. március 6.

Eunuch az erdőben

A fordító grafomán. Pont olyan, mint Esterházy Péter másolószerzetese, aki munkája végeztével "kiront a cellájából egy (kivont) gyönyörű Pascal-idézettel, hallgatná meg 'valaki', milyen szépet írt, ő, most..." (A kitömött hattyú, Magvető, 1988). Idéztem is ezt egyszer, de bár ne tettem volna, mert egy idősebb, tehát szigorú, de igazságos pályatárs a fejemre olvasta, hogy el vagyok telve magamtól.
  • Barna Imre
  • 2014. március 6.