A szerk.

Hullaevők

A szerk.

"Tegnap megjelent lapszámunkban tévesen írtuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Gyarmati Fannit, Radnóti Miklós özvegyét, a tárca csupán azt közölte, hogy osztozik a gyászban. Radnóti Miklós özvegyét Budapest Főváros és a XIII. kerület díszpolgárát saját halottjaként a XIII. kerületi önkormányzat búcsúztatja" - áll büszkén a keddi Magyar Hírlapban.

Ilyen korrekt lap ez, ha hibázott, és felhívják rá a figyelmét, beismeri. Beismeri minden cirkalmazás, cafrang nélkül: tényszerűen. Hibáztunk. Mondjuk az lett volna egészen szép, ha elnézést is kérnek a minisztériumtól az inszinuáció miatt, de hát hol van előírva a gyerekszoba ahhoz, hogy jó újságíró/lapszerkesztő legyen valaki. Sehol, a ménkűbe is!

S akkor most tegyük is félre gyorsan minden hajlandóságunkat a történtek rossz tréfákká alakítására, s ne mondjunk olyanokat, hogy megint három napjába tellett reagálni a minisztériumnak, mint Jancsó Miklós esetében ugyebár, csak most fordítva működött a dolog. Visszasajátították, elsajátították maguktól minél messzebb, vigye az ellenzéki önkormányzat, hisz az övék.

Fordítva, de mégis ugyanúgy: gyalázatosan. Tréfák helyett, inkább próbáljuk elképzelni a szituációt: ül az illetékes az Emberi Erőforrások Minisztériumában, és ellenőrzi a sajtót. Mi az, hogy a saját halottunk? Hogy lenne már az?

",A tárca csupán azt közölte, hogy osztozik a gyászban" - írja a Magyar Hírlap. Kinek a gyászában osztozik? A nemzetében? A családéban? Vagy kegyesen megosztozik mindenkivel, tán még Radnótit is sajnálja egy kicsit a tárca?

Semmi másról nincs itt szó, csupán arról, amiről Jancsó esetében is, arról tudniillik, hogy hogyan sikerül néhány alvászavaros, minden reggel csatakos ágyból kikelve rettegő csinovnyiknak kitalálnia, hogy vajon a legfőbb főnök kit tart méltónak arra, hogy az állam, az ő állama a halottjának tartsa.

Hogy ki volt a megboldogult, az veszettül nem számít, csak az, hogy velünk volt-e vagy ellenünk, pontosabban, hogy eléggé velünk volt-e. S ilyen szempontból lett gyanús harmadnapra Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós valahai múzsája. Ezért kellett - kérve vagy kéretlenül - helyreigazítani a róla szóló közleményt. Így mérlegre tenni bárki embert, élőt, holtat pedig maga az emberi aljasság legalja. Tetszhet-e a pofája eléggé odafönt? Két héten belül másodszor adja e gyalázatos tempónak tanúbizonyságát az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Két héten belül immár második gesztusával adja hajszálpontos jelét végletes züllöttségének. A romlottság piramisjátékának, a regnáló rendszernek magának.

(Mire kitettük a pontot e cikk végére, slusszpoénként az EMMI arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy ők nem kérték a helyreigazítást. Arról nem nyilatkoztak, hogy végül is sajátjuknak tekintik-e a halottat vagy a Hírlap verziója az igaz, csak nem akarták dobra verni. Így, ha lehet, még szennyesebb az egész.)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."