Tegyétek le a fegyvert!

  • A szerk.
  • 2014.03.20 13:02

A szerk.

Amikor Ljubisa Djokic, akit addig az emlékezetes őszi napig ismerősei és barátai Joe, vagyis Dzo becenéven emlegettek, később pedig Bager Joe, vagyis Badzer Dzo, vagyis Markolós Józsi néven kapott szárnyra a világhír, midőn tehát Badzer Dzo munkagépe 2000. október 5-én elindult a szerb parlament, a Skupstina épülete felé, a helyzet egyértelmű volt.
Az országos választási bizottság közlése szerint a szerbiai elnökválasztás szeptember 24-én tartott első fordulójából a két esélyes jelölt jutott tovább. A közzétett eredmények szerint a hivatalban lévő Slobodan Milosevic 1 951 761 szavazatot kapott (az összes szavazat 38,6 százalékát), míg ellenfele, a tucatnyi szervezetből álló ellenzéki koalíció támogatását élvező Vojislav Kostunica 2 474 392-t; azaz épp 48,96 százalékot. Mivel ezek szerint egyik jelölt sem érte el az első fordulós győzelemhez kellő 50 százalékot, a választási bizottság a második, döntő menetről rendelkezett. Az ellenzéki jelölt alig több mint egy százalékkal maradt el a győzelemtől - ám az is szembetűnő volt, hogy a választási bizottság által közzétett adatokban semmi nem stimmelt. A szavazatok és a fel nem használt szavazólapok számának összege több volt a szavazásra jogosultak számánál, az otthon és a szavazóhelyiségekben leadott szavazatok száma ugyancsak több volt az összes leadott szavazatnál, Crna Gorában és Koszovóban, ahol a választást a legfontosabb politikai erők bojkottálták, Milosevic nagy többséggel mégis nyerni tudott, és a többi. A történet további részleteivel nem untatnánk önöket: öt nappal azután, hogy Markolós Józsi a tömegek élén felszabadította a belgrádi törvényhozást és a köztévét, a szavazatokat újraszámolták, és kiderült, hogy Kostunica szavazatainak aránya, ha csak 0,24 százalékkal is, de meghaladja az összes leadott szavazat felét. Azaz: a demokratikus ellenzék már az első fordulóban megverte Milosevicet.

Mint ebből is jól látszik, 2000-ben déli szomszédainknál a demokratikus erők győzelme, bár jóval többen szavaztak rájuk, mint a balkáni mészárosra, csupán hajszálon múlott. Jobban mondva kettőn. Először is azon, hogy a választási bizottság elbénázta. A csalás - az tudniillik, hogy a valóban leadottnál úgy 120 ezerrel több szavazatot akartak lekönyvelni - kiderült, ami után dühös tömegek lepték el Belgrád és a szerbiai városok utcáit; a tüntetések a parlament és a köztévé elfoglalásával, majd a szavazatok újraszámlálásával értek véget, ami után az ellenzék megkapta jogos tulajdonát, az ország irányítását. A másik hajszál pedig az volt, hogy Milosevic, bár megtehette volna - vagy legalábbis megpróbálhatta volna - nem rendelte ki a hadsereget a tüntetések vérbe tiprására. (A rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal pedig az ellenzék megegyezett.)

Eme példabeszédünket azért rendeltük mára, mert az április 6-ra kiírt magyarországi általános országgyűlési választások szinte minden mozzanata bűzlik. Annyira biztosan, amennyire a 2000-es szerbiai elnökválasztás szabályozása és környezete bűzlött: sőt, ott például a választókerületek célirányos átrajzolása, a gerrymandering nem is játszott, lévén az egész ország egyetlen választókerület. Sorolhatnánk most ezeket az elemeket ezredszer, és sorolni is fogjuk még április 6-ig. Vannak köztük olyanok, amelyek már önmagukban is megkérdőjeleznék bármely választás demokratikusságát: ilyen a közmédiumok működése, a gerrymandering vagy a megfélemlítés változatos technikái; és legalábbis a szürke zónába esik a választási folyamat, benne a szavazatszámlálás átláthatatlanná tétele, a jogorvoslat megnehezítése, a választói névjegyzékkel való manipulálás lehetősége vagy a választói csoportok közti diszkrimináció. Mindezek mellett vannak olyan elemei is a Fidesz játékszabályainak, amelyek perfektül demokratikusak is lehetnének: a fizetett politikai reklámok száműzése a kereskedelmi tévékből például számos helyen gyakorlat, és azt sem állíthatja senki, hogy a többségi rendszer vagy az egyfordulós szisztéma kevésbé lenne demokratikus, mint az arányos, illetve a kétfordulós. Ezek összessége azonban, a tendenciájuk (hogy ti. minden elemük a Fidesz matematikájának kedvez) arra mutat, hogy április 6-án itt minden lesz, csak szabad és tisztességes országgyűlési választás nem.

Márpedig a szabad és tisztességes választás hiányát, a helyette megrendezett politikai, társasági, karhatalmi látványosságot mindközönségesen elcsalt választásnak szokás nevezni. Esetünkben és egyelőre előre elcsalt választásnak. Mely csalást paradox módon a csalás elkövetői sem rejtik véka alá: épp ellenkezőleg, nyilvánvalóan és szemérmetlenül teszik. Ezt hirdeti a köztévé minden híradója és a CÖF minden plakátja; bár úgy tesznek, mintha Mesterházyt, Gyurcsányt és Bajnait gyaláznák és hazudnának róluk, valójában arról tudósítanak, és azt üzenik a magyar választónak, kormánypártinak, ellenzékinek és bizonytalannak egyaránt, hogy a választás el lesz, már el van csalva - adjátok meg magatokat. Tegyétek le a fegyvert, mert az ellenállás értelmetlen. Magyarországon emiatt ma nincs vagy csak korlátozottan folyik választási kampány, körülbelül annyira, amennyire az ellenzéki politikusok és választóik személyes találkozását még nem tiltotta be a kétharmad: amíg egyáltalán kimehetnek az utcára. És a Fidesz már most a nyomok eltüntetésén dolgozik: az új parlament küszöbére pottyantott, kihirdetés előtt álló házszabály megtiltja, hogy a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Központ elnökének parlamenti beszámolóit a képviselők megvitathassák: beszélni nem fognak róluk, csak dönteni, elfogadják-e őket vagy sem. Az a Fidesz-többség tiltja ezt meg, amelynek vezetői 2006-ban hosszan ekézték az akkori választási bizottság, az OVB és a belügyminiszter beszámolóit, és amely 2010-ben már meg sem szavazta ezeket.

Ám ezt a választást ugyancsak paradox módon még meg is nyerheti az ellenzék. Leginkább éppen ezért - azért, mert előre próbálják elcsalni, s így a választás valójában nem a politikai programok versenye lesz, és nem is az Orbán-kormány teljesítményéről mondott népítélet. Hanem az lesz a tétje, hogy a választás jogát ennek az országnak a lakói vajon meg tudják-e menteni maguknak a jövőre. Épp emiatt kell az ellenzéki pártoknak a nyilvánvaló csalás ellenére is részt venniük a cinkelt lapokkal folyó játékban - és megőrizni a képességüket arra, hogy a csalást, s annak minden mozzanatát most, a választás előtt, és később, a választás után egy nappal, egy héttel, ha kell, hónapokig, évekig minden áldott nap nyilvánvalóvá tegyék, és a megcsaltak emlékezetébe idézzék.

(Érdekesség, hogy először a szerb, majd a világsajtóban téves információk terjedtek el Ljubisa Djokic munkagépének fajtájáról. Mire kiderült, hogy valójában homlokrakodóról van szó, a világ már a buldózer- vagy markolós forradalom néven jegyezte meg a nagyszerű eseményt, s emlegeti mind a mai napig.)

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.