A szerk.

Lakótársak

A szerk.

Hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hülye, az egy dolog. Hogy a szerencsétlen emlékműügy, Veritas-ügy bevégeztetett, és a Sorsok Házáról sincs megbeszélnivalója a kormánynak, az egy másik dolog. Egyik rosszabb, mint a másik, s ez minden szomorúságra okot adhat, de mégiscsak piszlicsáré, mert kijavítható problémáknak tűnnek a főbaj mellett. Ám az aktuális főbajhoz kétségkívül rajtuk keresztül vezet az út.

Hogy Lázár titkár kapcsán ily erős szóra ragadtattuk magunkat, az sok egyéb erre okot adó ténykedése mellett keddi gyulai közlése miatt történt. Amikor is azt találta mondani, hogy a Mazsihisz miatt fenyegeti kudarc a tavaly már kormányzati szinten remekül eltervezett holokauszt-emlékévet. Mert a mondott szervezet ultimátumot intézett a kormányhoz az emlékezésben ráeső rész tárgyában. Nos, a Mazsihisz nem annyira "ultimátumot intézett", inkább csak megfogalmazott valami erősen tartózkodó kérelmet, miszerint beszéljen már velük is a kormány, ha egyszer oly remekül eltervezte a részvételüket meg minden mást. S Lázár hamisságai közül ez a kisebbik. A nagyobbik az, amit a magyarok és zsidók együttélésének sikereiről hordott össze. Szerinte többekben aggodalmakat kelt a zsidó szervezet kérése, mert megosztja a társadalmat, s "nem jó irányban befolyásolja azt a fajta együttélést, ami több száz év óta volt itt sikeres a Kárpát-medencében magyarok és zsidók között". Tényleg soroljuk fel ezeket a sikereket a vérvádaktól a holokauszton át a Jobbik parlamenti jelenlétéig? Fölösleges, hisz Lázár nem erről akart valójában beszélni, csak lezárt egy vitát, amit eddig nem hagytak kibontakozni, ilyenformán érdemben soha nem is létezett. E sajtótájékoztatón ugyanis magyarra fordítva az hangzott el, hogy lesz emlékmű, s az olyan lesz, amilyennek elképzelte az illetékes műkedvelő: giccses és hazug, a kormányzati történelemkutató intézet vezetője az a csávó lesz, aki idegenrendészeti kérdésként tekint a "sikertörténet" egy epizódjára, és a Sorsok Háza meg pont úgy jó, ahogy Schmidt Mária elképzeli, hogy mit szeretne látni Orbán Viktor. Vita nincs, ügy lezárva. Ez pedig Orbán Viktor közlése. Lázár legfeljebb annyit tett hozzá, hogy az emlékév borítékolható kudarcáról a Mazsihisz tehet, de helyi szinten még lerendezzük a dolgokat "az együttélés hosszú-hosszú emlékeire és a jelenlegi hétköznapjaira valótekintettel". Egyszerűen kijelölte a bűnbakot.

Heisler András, a Mazsihisz vezetője erre azt mondja az origónak, hogy ez a duma a választási kampány része, nem foglalkoznak vele. Nyilván méltatlannak találják a védekezést. Pedig ez a történtek végzetes félreértése alighanem.

Ez ugyanis messze nem a választási kampány dumája, hanem stratégiai közlemény, s elég baljós az üzenete. Jelesül az, hogy vannak a magyarok és vannak a zsidók, s úgy adódott, hogy együtt élnek, és ez az együttélés akkor sikeres, ha a dolgok úgy történnek, ahogy a magyarok (=kormány=Orbán) jónak látják. Most például ebben a három-négy kérdésben, máskor meg másban. Mindenben. Ez pedig maga a megkülönböztetés: Ti mindig zsidók lesztek. Mi meg magyarok. S innentől kezdve lehet, hogy már valóban nem a Mazsihisz problémája ez az egész, hiszen a "ti és mi" mentén felosztott ország, az már egy ideje nem faji vagy vallási alapú megosztottságot jelent csupán (ne tévedjünk, azt is), hanem azt, hogy mi (=én) mondjuk (=mondom) meg, hogy ki a rendes ember, és ki a kártékony. Nem többet, csak a demokrácia és intézményei (meg persze a valóság) teljes tagadását.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.