A tetőtől talpig fitt Orbán Viktor: hiteltelen portéka
Ezt legfeljebb a rajongótábornak lehet eladni, ám a népszerűség csökkenését ma már nem lehet efféle trükkökkel megakadályozni.
Ezt legfeljebb a rajongótábornak lehet eladni, ám a népszerűség csökkenését ma már nem lehet efféle trükkökkel megakadályozni.
Átverés az egész: magasról tesznek a civilekre, csak éppen zuhan a Fidesz népszerűsége, muszáj valamit mutatni az újságíróknak.
A magyar állam egyre mélyülő diszfunkcionalitása, az 1990 óta nem tapasztalt nemzetközi térvesztés idején Orbán Viktor a hétvégi fideszes dzsemborin azt találta mondani, hogy már nem elég gyurcsányozni, hanem a szakpolitikai vitákat is meg kell nyerni.
Szinte kizárt, hogy épp a NER embereihez ne jutottak volna el Bese Gergő kellemetlen ügyei. Az pedig már nem is meglepő, hogy csak akkor kezdte el őket zavarni, amikor más is megtudta őket.
Időről időre ugyanaz játszódik le a NER-ben, mint egy szenegáli mecsetben. Vélemény.
Magyar Péter kórházjárása politikai esemény volt. Lendületes ellenzéki politizálás, egy olyan kampány, amely nemcsak a főszereplővé emelt közvetítő politikai tőkéjét volt hivatott növelni, de okkal lehetett bízni abban is, hogy az akció ráirányítja a társadalom figyelmét egy hosszú ideje velünk létező borzalomra: az állami gyógyellátás katasztrofális állapotára.
Nyolc év után született meg az elsőfokú ítélet az ún. Quaestor-ügyben. A cég 2015-ös bedőlése máig példátlan méretű anyagi kárt okozott (többnyire kis)befektetők tömegeinek. Az 1990-es évek közepén indult, és az ezredforduló tájékától lényegében a piramisjátékok elve alapján működtetett brókercég évekig tartó sikertörténete nemcsak a „fent lévők” gátlástalan pénzszerzéséről, de a hazai pénzügyi kultúra gyengeségéről, a kisbefektetők mindent (józanságot, körültekintést, stb.) felülíró mohóságából fakadó ostobaságáról és hiszékenységéről is pontos látleletet adott.
Kiégett fűcsomókon lépkedünk a semmi közepén. Elegáns emberek bizarr menete a harmincöt fokos hőségben. Diplomaták, különböző szervezetek képviselői, újságírók, szervezők – és cigányok, főként fiatalok, akik sem ezek, sem azok közé nem tartoznak.
Budimir Loncar a szétesés előtt álló Jugoszlávia utolsó külügyminisztere volt, Jeszenszky Géza írásával emlékezünk rá.