Orbánnak a március 15-i "ünnepi" beszédében nem volt mondandója semmilyen belpolitikai kérdésben (persze mit is mondhatott volna azonkívül, hogy minden romokban hever) csak a gyűlöletkeltő és ellenségkép-képző külpolitikai szólamait szajkózta, míg Magyar beszédének 95 százaléka belpolitikai tartalmú, fontos témákat érintő, progresszív megnyilatkozás volt.
Ez hatalmas kontraszt volt a két beszéd között.
Orbán poloskáknak nevezve dehumanizálta az ellenfeleit, lényegében a társadalom vele egyet nem értő egészét, amivel túllépett minden morálisan még elfogadható határt. Ezzel szemben Magyar csak Orbánt és háromezer közpénzen hizlalt udvaroncát nevezte meg a társadalom ellenségeként, ám rajtuk kívül az össztársadalmi megbékélést és megegyezést tartotta fontosnak és erre szólított fel mindannyiunkat.
Orbán minden eddigi beszédeinek legképtelenebb állítása volt, amikor párhuzamot vont az Európai Unió, mint a magyarságot elnyomó birodalom, a 150 éves török hódoltság, az Osztrák-Magyar Monarchián belüli osztrák elnyomás és a szovjetek általi megszállás között. Csakhogy az EU-hoz egy törvényes népszavazás hiteles eredményeként, kollektív akaratból csatlakozott Magyarország, ahogy minden más ország is, míg a korábbiak erőszakkal végrehajtott hatalmi elnyomások és megszállások voltak. Az EU-t e korábbi agresszorokkal összemosva egy Magyarországgal szembenálló birodalomként aposztrofálni még Orbán demagógiájában is teljességgel hiteltelen és történelmietlen állítás volt. Persze Orbán mindezzel nem okozott meglepetést, hiszen pontosan azt nyújtotta, ami tőle várható volt ebben a helyzetben, amikor jelentősen meginogni látszik az örökösnek gondolt önkényuralmi hatalma. De Orbán nem veszélytelen ellenfél, akit semmiképp sem szabad lebecsülni, éppen mert a társadalom egészével szembeni becsületnek, morálnak (mégha egykor tartotta is magát ezekhez) már nyoma sincs benne.
Orbán poloskázására adott és az online fórumokon terjedő, nagyon elhibázott ellenzéki válaszreakciókra vonatkozóan fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon-nagyon nem jó irány a poloskával való azonosulás (je suis poloska) hirdetése, mert ha magunkra vesszük Orbán szavait, akkor ezzel el is fogadjuk a terminológiáját, vagyis alávetjük magunkat a nácibeszédnek és pont aszerint működünk, ahogy azt ő diktálja.
De nem. Nem vagyunk poloskák, csak azért, mert Orbán a náci beszédében annak nevezte a társadalom nem vele tartó részét. Nem. A poloska egy kellemetlen rovar, mi pedig emberek vagyunk. A poloskát nem kell szeretni. A poloskával nem kell azonosulni.
Átgondoltabban kell reagálni, és nem téves cselekvéssel válaszolni Orbán szélsőségesen elfogadhatatlan beszédére. E minden morált nélkülöző mondatában az volt a legalantasabb, hogy ezt csak úgy, mintegy rögtönzésszerűen és viccnek álcázva szúrta be az eltűntetésre ítélt politikai ellenfeleinek felsorolásába, de pont ezzel a megváltoztatott hangsúllyal, a szónoklatból bizalmas, kvaterkázó hangnemre váltva, a hallgatóságával mintegy összekacsintva jelezte és sugallta nekik, hogy azokkal a politikai ellenfelekkel, akiket ellenségnek, idegenszívűeknek, hazaárulóknak nevezett már eddig is, és 2002 óta folyamatosan, és akiket most emberi mivoltunktól is megfosztott, bármi megtehető. Pont ez, a dehumanizálással történő végső kirekesztés (értsd: törvényen kívülinek nyilvánítás), ami a dehumanizálás legveszélyesebb mozzanata és következménye.
Ezt a beszédet az emlékezetünkbe vésve nem szabad elfelejteni, erre mostantól mindig emlékezni kell, de az abban foglaltakra téves metodikával, hibás cselekvéssel, rossz megfogalmazással nem szabad reagálni.
Jogállamban a miniszterelnöknek ilyen beszéd után már másnap le kellene mondania, illetve az Országgyűlésnek le kellene őt mondatnia, hiszen ezzel a megnyilatkozásával bizonyította, hogy alkalmatlan és méltatlan az ország legfőbb vezetőjének tisztségére. Persze sem Orbán nem fog lemondani, sem az Országgyűlés nem fogja őt lemondatni, ezért a magyar társadalomnak kell e szélsőségeinek már semmilyen korlátot nem szabó politikai kalandor felett ítéletet mondani azzal, hogy a 2026-os választásokon közös akarattal megfosztjuk a tisztségétől.
