Nácibeszéd vagy megbékélés: két beszéd, két üzenet a nemzeti ünnepen

  • Janisch Attila
  • 2025. március 17.

Publicisztika

Orbán Viktor miniszterelnök dehumanizáló nácibeszédet mondott, Magyar Péter össztársadalmi megbékélésre és összefogásra szólított fel. Janisch Attila írása.

Orbánnak a március 15-i "ünnepi" beszédében nem volt mondandója semmilyen belpolitikai kérdésben (persze mit is mondhatott volna azonkívül, hogy minden romokban hever) csak a gyűlöletkeltő és ellenségkép-képző külpolitikai szólamait szajkózta, míg Magyar beszédének 95 százaléka belpolitikai tartalmú, fontos témákat érintő, progresszív megnyilatkozás volt.

Ez hatalmas kontraszt volt a két beszéd között.

Orbán poloskáknak nevezve dehumanizálta az ellenfeleit, lényegében a társadalom vele egyet nem értő egészét, amivel túllépett minden morálisan még elfogadható határt. Ezzel szemben Magyar csak Orbánt és háromezer közpénzen hizlalt udvaroncát nevezte meg a társadalom ellenségeként, ám rajtuk kívül az össztársadalmi megbékélést és megegyezést tartotta fontosnak és erre szólított fel mindannyiunkat.

Orbán minden eddigi beszédeinek legképtelenebb állítása volt, amikor párhuzamot vont az Európai Unió, mint a magyarságot elnyomó birodalom, a 150 éves török hódoltság, az Osztrák-Magyar Monarchián belüli osztrák elnyomás és a szovjetek általi megszállás között. Csakhogy az EU-hoz egy törvényes népszavazás hiteles eredményeként, kollektív akaratból csatlakozott Magyarország, ahogy minden más ország is, míg a korábbiak erőszakkal végrehajtott hatalmi elnyomások és megszállások voltak. Az EU-t e korábbi agresszorokkal összemosva egy Magyarországgal szembenálló birodalomként aposztrofálni még Orbán demagógiájában is teljességgel hiteltelen és történelmietlen állítás volt. Persze Orbán mindezzel nem okozott meglepetést, hiszen pontosan azt nyújtotta, ami tőle várható volt ebben a helyzetben, amikor jelentősen meginogni látszik az örökösnek gondolt önkényuralmi hatalma. De Orbán nem veszélytelen ellenfél, akit semmiképp sem szabad lebecsülni, éppen mert a társadalom egészével szembeni becsületnek, morálnak (mégha egykor tartotta is magát ezekhez) már nyoma sincs benne.

Orbán poloskázására adott és az online fórumokon terjedő, nagyon elhibázott ellenzéki válaszreakciókra vonatkozóan fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon-nagyon nem jó irány a poloskával való azonosulás (je suis poloska) hirdetése, mert ha magunkra vesszük Orbán szavait, akkor ezzel el is fogadjuk a terminológiáját, vagyis alávetjük magunkat a nácibeszédnek és pont aszerint működünk, ahogy azt ő diktálja.

De nem. Nem vagyunk poloskák, csak azért, mert Orbán a náci beszédében annak nevezte a társadalom nem vele tartó részét. Nem. A poloska egy kellemetlen rovar, mi pedig emberek vagyunk. A poloskát nem kell szeretni. A poloskával nem kell azonosulni.

Átgondoltabban kell reagálni, és nem téves cselekvéssel válaszolni Orbán szélsőségesen elfogadhatatlan beszédére. E minden morált nélkülöző mondatában az volt a legalantasabb, hogy ezt csak úgy, mintegy rögtönzésszerűen és viccnek álcázva szúrta be az eltűntetésre ítélt politikai ellenfeleinek felsorolásába, de pont ezzel a megváltoztatott hangsúllyal, a szónoklatból bizalmas, kvaterkázó hangnemre váltva, a hallgatóságával mintegy összekacsintva jelezte és sugallta nekik, hogy azokkal a politikai ellenfelekkel, akiket ellenségnek, idegenszívűeknek, hazaárulóknak nevezett már eddig is, és 2002 óta folyamatosan, és akiket most emberi mivoltunktól is megfosztott, bármi megtehető. Pont ez, a dehumanizálással történő végső kirekesztés (értsd: törvényen kívülinek nyilvánítás), ami a dehumanizálás legveszélyesebb mozzanata és következménye.

Ezt a beszédet az emlékezetünkbe vésve nem szabad elfelejteni, erre mostantól mindig emlékezni kell, de az abban foglaltakra téves metodikával, hibás cselekvéssel, rossz megfogalmazással nem szabad reagálni.

Jogállamban a miniszterelnöknek ilyen beszéd után már másnap le kellene mondania, illetve az Országgyűlésnek le kellene őt mondatnia, hiszen ezzel a megnyilatkozásával bizonyította, hogy alkalmatlan és méltatlan az ország legfőbb vezetőjének tisztségére. Persze sem Orbán nem fog lemondani, sem az Országgyűlés nem fogja őt lemondatni, ezért a magyar társadalomnak kell e szélsőségeinek már semmilyen korlátot nem szabó politikai kalandor felett ítéletet mondani azzal, hogy a 2026-os választásokon közös akarattal megfosztjuk a tisztségétől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.