Nácibeszéd vagy megbékélés: két beszéd, két üzenet a nemzeti ünnepen

  • Janisch Attila
  • 2025. március 17.

Publicisztika

Orbán Viktor miniszterelnök dehumanizáló nácibeszédet mondott, Magyar Péter össztársadalmi megbékélésre és összefogásra szólított fel. Janisch Attila írása.

Orbánnak a március 15-i "ünnepi" beszédében nem volt mondandója semmilyen belpolitikai kérdésben (persze mit is mondhatott volna azonkívül, hogy minden romokban hever) csak a gyűlöletkeltő és ellenségkép-képző külpolitikai szólamait szajkózta, míg Magyar beszédének 95 százaléka belpolitikai tartalmú, fontos témákat érintő, progresszív megnyilatkozás volt.

Ez hatalmas kontraszt volt a két beszéd között.

Orbán poloskáknak nevezve dehumanizálta az ellenfeleit, lényegében a társadalom vele egyet nem értő egészét, amivel túllépett minden morálisan még elfogadható határt. Ezzel szemben Magyar csak Orbánt és háromezer közpénzen hizlalt udvaroncát nevezte meg a társadalom ellenségeként, ám rajtuk kívül az össztársadalmi megbékélést és megegyezést tartotta fontosnak és erre szólított fel mindannyiunkat.

Orbán minden eddigi beszédeinek legképtelenebb állítása volt, amikor párhuzamot vont az Európai Unió, mint a magyarságot elnyomó birodalom, a 150 éves török hódoltság, az Osztrák-Magyar Monarchián belüli osztrák elnyomás és a szovjetek általi megszállás között. Csakhogy az EU-hoz egy törvényes népszavazás hiteles eredményeként, kollektív akaratból csatlakozott Magyarország, ahogy minden más ország is, míg a korábbiak erőszakkal végrehajtott hatalmi elnyomások és megszállások voltak. Az EU-t e korábbi agresszorokkal összemosva egy Magyarországgal szembenálló birodalomként aposztrofálni még Orbán demagógiájában is teljességgel hiteltelen és történelmietlen állítás volt. Persze Orbán mindezzel nem okozott meglepetést, hiszen pontosan azt nyújtotta, ami tőle várható volt ebben a helyzetben, amikor jelentősen meginogni látszik az örökösnek gondolt önkényuralmi hatalma. De Orbán nem veszélytelen ellenfél, akit semmiképp sem szabad lebecsülni, éppen mert a társadalom egészével szembeni becsületnek, morálnak (mégha egykor tartotta is magát ezekhez) már nyoma sincs benne.

Orbán poloskázására adott és az online fórumokon terjedő, nagyon elhibázott ellenzéki válaszreakciókra vonatkozóan fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon-nagyon nem jó irány a poloskával való azonosulás (je suis poloska) hirdetése, mert ha magunkra vesszük Orbán szavait, akkor ezzel el is fogadjuk a terminológiáját, vagyis alávetjük magunkat a nácibeszédnek és pont aszerint működünk, ahogy azt ő diktálja.

De nem. Nem vagyunk poloskák, csak azért, mert Orbán a náci beszédében annak nevezte a társadalom nem vele tartó részét. Nem. A poloska egy kellemetlen rovar, mi pedig emberek vagyunk. A poloskát nem kell szeretni. A poloskával nem kell azonosulni.

Átgondoltabban kell reagálni, és nem téves cselekvéssel válaszolni Orbán szélsőségesen elfogadhatatlan beszédére. E minden morált nélkülöző mondatában az volt a legalantasabb, hogy ezt csak úgy, mintegy rögtönzésszerűen és viccnek álcázva szúrta be az eltűntetésre ítélt politikai ellenfeleinek felsorolásába, de pont ezzel a megváltoztatott hangsúllyal, a szónoklatból bizalmas, kvaterkázó hangnemre váltva, a hallgatóságával mintegy összekacsintva jelezte és sugallta nekik, hogy azokkal a politikai ellenfelekkel, akiket ellenségnek, idegenszívűeknek, hazaárulóknak nevezett már eddig is, és 2002 óta folyamatosan, és akiket most emberi mivoltunktól is megfosztott, bármi megtehető. Pont ez, a dehumanizálással történő végső kirekesztés (értsd: törvényen kívülinek nyilvánítás), ami a dehumanizálás legveszélyesebb mozzanata és következménye.

Ezt a beszédet az emlékezetünkbe vésve nem szabad elfelejteni, erre mostantól mindig emlékezni kell, de az abban foglaltakra téves metodikával, hibás cselekvéssel, rossz megfogalmazással nem szabad reagálni.

Jogállamban a miniszterelnöknek ilyen beszéd után már másnap le kellene mondania, illetve az Országgyűlésnek le kellene őt mondatnia, hiszen ezzel a megnyilatkozásával bizonyította, hogy alkalmatlan és méltatlan az ország legfőbb vezetőjének tisztségére. Persze sem Orbán nem fog lemondani, sem az Országgyűlés nem fogja őt lemondatni, ezért a magyar társadalomnak kell e szélsőségeinek már semmilyen korlátot nem szabó politikai kalandor felett ítéletet mondani azzal, hogy a 2026-os választásokon közös akarattal megfosztjuk a tisztségétől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.