Vélemény

Ara-Kovács Attila: Akarjuk?

Sokak szerint nem demokratikus magatartás, ha a demokratikus ellenzék majd’ minden pártja arra biztatja az embereket, hogy ne vegyenek részt az október 2-i népszavazáson.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2016. augusztus 2.

A szerk.: Unió, te büdös ribanc

Orbán nem lép ki az unióból, amíg ő személyesen és az ország pénzt kap tőle. Abban a pillanatban, amikor már nem kap sem ő, sem Magyarország, minden érve a távozás mellett szól majd.

Utolsó figyelmeztetés

Dicséretes, mértékadó, követendő – ilyen és hasonló jelzők illenek leginkább a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Nagykamarájának ama ítélete elé, amit az EJEB az egykori magyar főbíró menesztésének ügyében hozott. Bár az ítélet a magyar államot alaposan elmarasztalja (100 ezer euró sok pénz), messze nem ez a fő erénye.

Várhegyi Éva: Ekotrip

A gazdaságpolitika boszorkánykonyhájában újfajta varázsszer kikeverésével kísérletezik a kormány és a jegybank annak érdekében, hogy az uniós pénzek hiányában se álljon le a növekedés. A költségvetési törvény múlt heti elfogadásával és a monetáris politika irányváltásával a szándékot már ténynek vehetjük, bár az új elixír pontos összetevői még mindig nem ismertek teljesen, mivel a kormány őszre ígér egy, a mixet hatásossá varázsló adalékot.

A jövő emberei

A hétvégén tisztújító kongresszust tartott a Magyar Szocialista Párt, s ki is cserélődött rendesen a vezetése.

A jó barátság alapja

Hogy ki lesz annak a csapatnak a tagja, amelyik nagybrit részről leül majd az unióval átbeszélni az elválás részleteit, még nem tudjuk, de előbb-utóbb kitalálják.

A bojkott a jó döntés

"Mindenki, aki részt vesz a népszavazáson, Orbán európai játszmájának túszává válik a magyar nemzeti érdekkel szemben." Szigetvári Viktor arról, miért nem kell elmenni a referendumra.
  • Szigetvári Viktor
  • 2016. július 30.

Bezárt ajtós-főzőcskés, kisállami autarkia

Lánczi András, a Corvinus Egyetem tanára (azóta rektora), az orbánzati think tank, a Századvég Alapítvány korábbi vezetője nemrég arról világosította fel a közönséget (azaz bennünket, fantáziátlan, moralizáló mazsolajancsikat), hogy amit mi korrupciónak (lopásnak?) vélünk – a hatalomhoz (Orbánhoz) közel álló pénzemberek, vállalkozók helyzetbe hozása a piac erőszakos újraosztása, piaci versenyelőnyök kormányzati-törvényhozási biztosítása, többek között visszamenőleges jogalkotás révén, valamint és mindenekelőtt a sokszorosan túlárazott, uniós forrásokból és a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott közbeszerzések irányított elosztása – szóval mindez valójában a kormány tudatos társadalompolitikája a nemzeti tőkésosztály, tulajdonosi réteg stb. megteremtése, létrehozása érdekében.
  • Mink András
  • 2016. július 23.

Techet Péter: Svarcgelb

Amikor tavaly év végén kiderült, hogy a franciaországi foci Európa-bajnokságon Ausztria és Magyarország egy csoportba kerül, rögtön felbukkant a régi vicc a kávézóba belépő Habsburg Ottóról, aki a hírre, miszerint Ausztria és Magyarország játszik, értetlenkedve visszakérdez: „no ja, de ki ellen?”
  • Techet Péter
  • 2016. július 23.

A rosszak és a még rosszabbak

A múlt héten egy személyiségi jogi perben a szembesítésre beidézett Portik Tamás – aki egy gyilkossági ügy jogerős elítéltjeként jelenleg börtönbüntetését tölti – terhelő vallomást tett elsősorban is Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőre, volt belvárosi polgármesterre, aztán Habony Árpádra és annak nagynénjére, valamint a névvel nem említett Rubovszky György KDNP-képviselőre.