Ara-Kovács Attila: Akarjuk?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2016.08.02 08:07

Publicisztika

Sokak szerint nem demokratikus magatartás, ha a demokratikus ellenzék majd’ minden pártja arra biztatja az embereket, hogy ne vegyenek részt az október 2-i népszavazáson.

Ha ez valódi népszavazás lenne, egyet kellene velük értenem. A Demokratikus Koalíció azonban nem véletlenül állt ki elsőként, még a referendum bejelentésének napján azzal, hogy mindenki, akinek fontos a liberális demokrácia és Európa, maradjon távol a szavazófülkétől.

Magyarországon ugyanis már nem a nép dönti el, hogy miről akar szavazni, holott jogállamban pont ezt nevezzük népszavazásnak. Ugyanaz a rendszer szeretne minket a szavazófülkében látni október 2-án, amely a verőlegényeivel szállja meg a választási irodát, ha nem akarja, hogy a nép szavazzon. Ugyanazok teszik elénk októberben a szavazólapot, akik az Alkotmánybíróságtól az ügyészségig mindent elfoglaltak már, hogy következmények nélkül tehessenek bármit, ami hatalmi érdekeiket és gyarapodásukat szolgálja. Ők imitálják most a demokráciát, felhasználva és kiüresítve azt, amit a népszavazás egykoron jelentett. Aki ebben részt vesz, az akár kávét is vihet a Városligetben békés tiltakozókat verő kopaszoknak, vagy növelheti az utasszámot a felcsúti kisvasúton.

Az őszi népszavazás alkotmányellenes; a kérdés nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, és nem felel meg az egyértelműség követelményének sem. Nincs semmilyen alkotmányos következménye – politikai akcióval állunk tehát szemben, s egy ilyen politikai akcióra politikai választ kell adni. Nem állunk olyan színpadra, ahol Orbán a rendező, nem leszünk a nagy előadás néma díszlete. A kormánynak az a legfontosabb, hogy minél több ember álljon be statisztának – legalább a választásra jogosultak fele, 4 millió ember –, hogy aztán elmondhassa Brüsszelben: a magyarok érvényes népszavazáson, demokratikus úton utasították el az „antidemokratikus brüsszeli diktátumot”. Ha szoros arányú lenne a győzelem, akkor még nagyobb hangerővel lehetne emlegetni a referendumból fakadó „legitimitást”. Kósa Lajos nem is tagadta, hogy költségvetési pénzt adna az ellenzéki pártoknak, ha azok a részvétel mellett kampányolnak.

Itt tehát nemcsak elvekről, hanem nagyon is valós következményekről van szó. Ádám Zoltán e lapban azt fejtegette, hogy „a kormánynak semmi szüksége az érvényességre”. Ez akkor lenne igaz, ha egy népszavazásnak csak jogi következményei lehetnének, politikaiak nem. Jogi és alkotmányos kötelezettségekről valóban nem beszélhetünk – ám naivitás azt gondolni, hogy a népszavazásnak semmilyen következményei nem lesznek. Az esetlegesen érvényes referendum után a kormány elmondhatja majd, hogy ők bizony egyértelmű felhatalmazást kaptak a magyaroktól. De mire? A felhatalmazást megkaptuk, mit mondjunk, mire kértük?

false

 

Fotó: MTI-Koszticsák Szilárd

Lássuk most azt az elvi és kétségkívül stratégiai megfontolást, amit nemcsak a DK, hanem a demokratikus ellenzék minden kimutatható támogatottsággal rendelkező pártja képvisel.

A propagandagépezet dübörgése, s a kormány által szított „nekünk ne dirigáljon senki” hangulat elvisz másfél-kétmillió elkötelezett jobboldalit a szavazófülkékbe, miközben a baloldal távolmaradásra buzdít. A nemek 95 százalékkal győznek, nagyjából akkora arányban, amekkorával a banánköztársaságok diktátorait választják újra. Orbán győzelmi beszédében nyilván nagy egyetértésről szónokol majd, s arról, hogy milyen lesújtó üzenet ez Brüsszelnek – azt azonban nem mondhatja, hogy bármire is felhatalmazást kapott volna, hiszen hat, hat és fél millió ember nem volt hajlandó részt venni a játékában, a népszavazás pedig hivatalosan is eredménytelenségbe fullad. Ezt az ellenzék dolga lesz újra és újra az orra alá dörgölni: azt, hogy a demokráciának még a látszata sincs meg, hogy nincs meg az érvényesség, és ezért nincs meg a felhatalmazás sem semmire. Az akcióból nem marad más, mint újabb „nemzeti konzultáció”, méregdrága fülke-békemenet. Másfél millió magyar Brüsszelnek üzen – hat és fél millió pedig Orbánnak. Ezzel csendben megkezdődik az évek óta folytatott EU-ellenes orbáni politika lassú kimúlása.

Nézzük most azt, amit Ádám Zoltán forszírozna: „Aki beleáll a népszavazásba, és a kormányéval ellentétes álláspont – vagyis az igen – mellett kampányol, akkor is győzni fog, ha a ma egy-másfél milliós baloldali szavazótábornak csak a harmadát-­felét viszi el szavazni. Egy demagóg kérdésről szóló, elsöprő kormányzati médiafölény mellett megrendezett népszavazáson ez is tisztes helytállásnak számít majd.” Ez a „tisztes helytállás” érvényessé teszi a népszavazást, és felhatalmazást ad a kormánynak, hogyan járjon el „a brüsszeli diktátumokat demokratikus úton elutasító magyarok nevében” is. A demokrácia látszata teljesült, az érvényesség megvan, akárcsak a felhatalmazás is, s a kormány nekiláthat élni vele.

Még egyszer: mire is?

Lássuk, hogy miért és mire nem szabad felhatalmazást adnunk! Lássuk, hogy miről is szól valójában október 2.!

Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, elfogadta, hogy az uniós intézményrendszernek – amelyben minden tagállam saját képviselettel rendelkezik – joga van kötelezően végrehajtandó döntéseket hozni. Ezt a belépéskor elfogadott jogot vitatná el a kormány az őszi népszavazással. Ha a népszavazás érvényes lesz, ezt törvénybe is kell iktatni – ez pedig csak abban az esetben történhet meg, ha megszűnik az erről rendelkező nemzetközi szerződés, nevezetesen Magyarország uniós tagsága. Az érvényes népszavazás tehát felhatalmazás lenne az uniós tagságunkkal járó legalapvetőbb követelmények felrúgására, s a belépéskor az EU közös intézményeire ruházott jogok visszavételére. Ez a magyar uniós tagság felmondásával egyenlő. És amikor az unió azt mondja majd a magyar kormánynak, mint fél évvel ezelőtt a britnek, hogy tudniillik nincs különcködés, nincs külön út, Orbán a magyarok „érvényes” és „demokratikus” döntésére hivatkozhat a kilépési folyamat küszöbén. Erre kért felhatalmazást? Nem. Elmondta, hogy az EU elhagyásához vezethet a népszavazás? Nem. És hivatkozhat-e rá, miközben asztalra tett lábakkal oktatja ki az EU egyre türelmetlenebb vezetőit? De még mennyire!

Nem tudjuk, hogy meddig tart a türelem, meddig lehet kalózok módjára fosztogatni az európai kasszát, vagy potyautasként bujkálni a hajófenékben. A brit példa megmutatta, hogy e játéknak előbb-utóbb vége szakad; nincs védőháló, nincs hátraarc. Ha Magyarország nem figyel, Orbán a választóktól kapott biankó felhatalmazásból hajtogathat majd kilépési papírt, még akkor is, ha eredetileg csak egy újabb óriásplakátot szeretett volna az EU-ellenes politikájához kirakni. Már nem az lesz a kérdés, hogy – uniós kötelezettségeinkkel összhangban – vajon megérte volna-e befogadnunk 1297 szerencsétlen menekültet, vagy hogy mi lett volna a humánus, európai viselkedés. Nem. Az lesz a kérdés, hogy milyen világ vár ránk az uniós pénzek, uniós jogok és közös piac nélkül – a minket európai identitásunktól is „megvédő”, s felettünk immár valóban korlátlan hatalommal rendelkező Orbán Viktorral összezártan.

Október 2-án otthon maradok, hogy Magyarország is az EU-ban maradjon. Nem Brüsszelnek van üzenetem, hanem Orbánnak, és ez akkor ér majd célt, amikor az EU-ellenes üzenet Brüsszelbe küldése érdeklődés hiányában elmarad, Orbán pedig a jelenlegi legfontosabb – amúgy egyetlen – ügyében kudarcot szenved. Következménye pedig az érvénytelen népszavazásnak is lenne. Meg lehet kérdezni a miniszterelnököt: lám, a magyarok üzentek – megértette-e ő is ezt az üzenetet?

A szerző a DK elnökségének tagja

Neked ajánljuk